Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő 12 órától Kormányinfót tart.

Végre kiderült, miért ilyen gyenge a forint – itt a kormány magyarázata

Tegnap a kormány mintegy 10 órás ülést tartott, melyen elsőként a magyar gazdaság és költéségvetés helyzetéről esett szó – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón.

Minden piaci aggodalom ellenére azt állapítottuk meg, hogy a magyar gazdaság stabil, fundamentumai erősek. A legfrissebb ipari termelés növekedése 9,4 százalékos, a teljes foglalkoztatottság megvalósult, a költségvetési bevételek lényegesen magasabbak a vártnál

– fogalmazott, hozzátéve, hogy kormány elkötelezett az idei és a jövő évi költségvetési hiánycél mellett.

Gulyás Gergely elmondta, hogy a gázárak mellett az infláció is emelkedik.

Az egész kiváltó oka a háború, és az erre adott európai válaszok, szankciók. Ennek köszönhetően az Egyesült Államok és Kína erősödik, Európa pedig küszködik.

Az egész európai gazdaságot elérte az infláció, melynek tekintetében az ország valamelyest jobban áll, mint a térség államai, míg az árfolyamot tekintve rosszabbul.

Forrás: MTI

27 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yeromos
Szerintem azért gyenge a forint mert balf... kormányoznak, akik csak a lopáshoz értenek.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Yeromos
Szerintem azért gyenge a forint mert balf... kormányoznak, akik csak a lopáshoz értenek.
simmering73
"Már polírozzák a bakelitlemezt, amit majd DJ Gulyás felrak a lemezjátszóra a kormányinfón, és nagy hangerővel fog szólni a Gyurcsány, Brüsszel, Soros, és háborús örökzöld, díszmagyar kaftánban előadva. Mit fognak csinálni? Kamatot emelnek? Az már nem segít. Állampapírokat basznak ki? Kinek? Mindenki menekül a részvényektől és a magyar fizetőeszköztől. Nem, nem. Majd kiírnak egy pályázatot, hogy ki legyen az ötvenezres bankjegyen, és megtervezik, majd augusztus 20-án kiadják. Szerintem tegyék rá Horthyt, ne gecizzenek. Aztán majd év vége felé, ha netán megint beüt a Covid, és elfogy az üzletekből a WC-papír (amely üzleteket majd megint jól be kell zárni Semjén szerint vasárnap a mise előtt), akkor ezzel jól ki lehet majd törölni mindenkinek a seggét, mert arra talán még jó lesz, másra már nemigen."
kolozsvaros.com/2022/07/07/te-nagyon-okos-felcsuti-csoda-csak-nem-gyenge-az-allam-amit-epitettel/
Béla333
Figyelem hülyemagyar maffiahívek!
Itt az eligazítás az irány ki van tűzve!
Mindenki hülye, csak a maffiózók a helikopter!
Dr. Proktor
Kétharmaddal érdemes balféknek is lenni..
kulabombaafityiszre
Ez a szemüveges néha íjjedt képet vágó,transzvesztita kukkoló az egyik legnagyobb hazudozó ebben a kormánynak nevezett bandában.
Maxipocak
Hazudsz te geci patkány! Hazaáruló maffia! A Föld legszarabb valutáját hoztátok össze! Egyetlen környező ország pénze nem inflálódott ennyit. B***nának pofán egy szívlapáttal, csak úgy kedvesen.
Emmersson71
"Nem tudom, hogy Nagy Márton vajon egyetemistaként mekkora Republic-rajongó volt, de a minapi inflációs magyarázata a 90-es évek legnépszerűbb magyar együttesének "Azért széles a folyó, mert nagyon hosszú a híd" szövegével erős gondolatiságot ápolt. A gazdaságfejlesztési miniszter szerint ugyanis "Azért drága az élelmiszer, mert tavaly olcsó volt.""

mfor.hu/cikkek/makro/nagy-marton-mindenkit-lekorozve-a-kormany-viccmestere-lett.html

youtu.be/EzV0dx7jCMY?t=122

Tehát azért gyenge a forint, mert tavaly erősebb volt.
Dr. Proktor
@Yoda69: ... aki hazudik az lop is, aki lop az hazudik is...
Ezért kell támogatni a jó anyaszentegyházat, hogy bírják a túlórát a gyóntatásnál!
Aki Én
A környező valuták néhány százalékot romlottak, de van, amelyik erősödött a háború óta.
A forint 12 éve durván gyengül, de most érett be az orbáni hazudozás, dilettantizmus.
Az hogy van, hogy még az ukránok pénze sem romlott annyit, mint a forint?
Erőlködnek, de szemlátomást ez csak az ómió féle félkegyelműeknek jön be, mert szarnak a tényekre.
IQ 30 felett ez nem kérdés.
Tonyróma
A forint gyengülése már régebben kezdődött,de nem ilyen mértékben.A szavazóiknak beszélnek,hogy egyben tartsák őket.Mindig más a hibás,azt soha nem mondták,hogy ők mit csináltak rosszul.
tudode
Pl. Az Antall kormány a 10 évig tartó délszláv válság során képes volt a KÖZNYUGALOM FENNTARTÁSÁRA, ellenkezőleg Putyin köldökzsinórjából kilógó, Európa első diktátorával
.
---- Magyarország és a délszláv válság
antalljozsef.igytortent.hu/szolgalatban/kormanyfokent/kul-es-nemzetpolitika/a-tortenesz-kulugyminiszter-tanulmanya/112-magyarorszag-es-a-delszlav-valsag
.
„”””Az Antallkormány megalakulásakor senki sem számított a hat szövetséges köztársaságból álló Jugoszlávia felbomlására, még a horvátok és a szlovének között is legfeljebb egy kisebbség álmodozott róla. Az áprilisi szlovéniai és horvátországi szabad választásokon azonban a politikai hatalom és a gazdasági erőforrások megosztásával elégedetlen, a nemzeti érdek erőteljesebb érvényesítését kívánó, politikailag heterogén, de a nemzeti célok tekintetében egységes erők szerezték meg a győzelmet, miközben előző decemberben Szerbiában a legtöbb szavazatot a szerb nacionalizmussal mindjobban azonosuló kommunisták kapták, akik, élükön Miloševićtyel, nemet mondtak a rendszerváltozásra. 1990 szeptemberében Szokai h. államtitkár közvetítésével érkezett a zágrábi köztársasági kormánytól a kérés harmincezer géppisztoly vásárlására a zágrábi rendőrség számára. Kormányszinten nem tárgyaltunk a megkeresésről, de Antall József, Für Lajos honvédelmi miniszter és jómagam úgy véltük, ideje, hogy az 1848-ig visszamenő feszültségek után helyreállítsuk a baráti viszonyt a velünk nyolcszáz éven át államközösségben élő horvát néppel, ezért a kérés megtagadása hiba lenne. Belső fegyveres konfliktust akkoriban még el sem tudtunk képzelni, de a fegyverek fajtája és mennyisége eleve kizárta, hogy háborús célt szolgáltak volna. . 1”””(…)
.
.Mi következik ebből? Csupán annyi, hogy történelemből, kormányzásból bazi nagy karó a szerecsenmosdatóknak is, akik saját szemükben a gerencát sem, de más szemében a szálkét is megtalálják!
Eladott Ország
Marhagulyás', már megint az albán kecskepásztor fogainak számát hasonlítottad össze a születések számával, te jogászok szégyene, akinek a feje beszorult a dagadt cigány seggébe, te ütődött barom! Maga a kormány a probléma, hogy még szabadlábon vagytok b@szod!
kereső
Lófax meg esti fény!!! Semmi háború, semmi szankciók- Magyarországot egyébként sem szankcionálják háborús cselekmények miatt, az oroszok ellen hozottaknak, meg semmi közünk-. Teljesen egyértelmű, hogy a paici szereplők bizalmatlansága, az EP jogálllami és korrupciós jelentése, a magas hiány, a még magasabb államháztartási egyensúlytalanság és hiány, valamint a folyó fizetési mérleg hiánya a bizalmatlanság oka. Orbán a hibás!!!
Yoda69
@Aki Én: Meg az ukrán pénz sem esett akkorát, mint a forint.
Ezt vajon hogyan fogja a háborúra a szarrágó es a gulas?
amortizáltok
szép körmondatban inogtok, semmi erősödés, a forint meg létrányira a papa kőbányája alatt a béka popoját nyaldossa., a gazdaságoddal sokra viszed gergyely, majd de az 40 év mulva lesz, ám és addig? addig nincs megnyugvás folyton küzködni kell talán az élet munkáinkért nem fog fizetni semmivel :( nem pontositva de ) Petőfi XIX. század költőihez . Hasonlóan. látta a világot.
drrotf
Gulyás Gergely jogvégzett ember, és mégsem tudja,hogy a kormánynak miért kellene bocsánatot kérni a tanároktól, hiszen a Kúria ítélete azt állapította meg,hogy a tanárok sztrájkja nem volt törvénysértő, ám ennek ellenére a kormány az ítélet meghozataláig váltig azt szajkózta, hogy a tanárok sztrájkja törvénytelen volt!Tudnia kellene mindenkinek hogy a kormány az ország legnagyobb munkáltatója, és az ő törvény javaslatait emeli jogerőre az Országgyűlés, s ezért ismernie kellene például a sztrájk törvény minden rendelkezését, és az alkalmazását is.Most a Kúria ítélete után kiderült, hogy az ország legnagyobb munkáltatója nem ismeri, nem alkalmazza az általa hozott törvényt, és olyan jelzőkkel illeti a dolgozóit amikor elégedetlenségüket akarják kifejezni, amelyekkel nem tehetné!Nyilvánosan bélyegezték meg a tanárokat, hogy jogellenes magatartásukkal a rájuk bízott ifjúságot félre nevelik, rossz irányba terelik, és nem mutatnak példát jogkövetésből!Mot kiderült, hogy a tanárok ismerik a jogaiat , kiállnak értük, és ezzel példát mutatnak a jövő ifjúságának, abban is hogy az igazunkért sokszor ki kell állnunk, akkor is ha a hatalom pont az ellenkezőjét várja el tőlünk!Ha másért nem ezért kellene bocsánatot kérni a tanároktól, hogy a kormány megpróbált hatalmi helyzetével visszaélni, és erővel kényszeríteni őket arra, hogy ne tegyék meg azt ami minden ember számára alapjog, hogy ne sztrájkoljanak.Az is sérti az embereket,hogy a kormány nem tartotta be az alaptörvény azon rendelkezését, hogy jogellenes magatartás elkövetésével csak jogerős bírói ítélettel lehet valakit megvádolni, és a kormány ilyen joggal nincs felruházza, és mégis megtette ezt nagy nyilvánosság előtt!
kereső
@Horizont: 15:03. Magasabb állami bevételek- működik a szegények adója, az infláció, ebből van a többlet bevétel, és nem csak többlet bevétel, hanem egyúttal gdp növekedés is- mert a fogyasztás az gdp elem.Hogy verik majd a mellüket a növekmény miatt- aljas szemét banda.
tudode
Kit érdekel ma már, hogy milyen módon számol be ez a szerecsenmosdató sótlan pasi azok után, hogy azt irja az újság, hogy a fideSS alapítók félművelt kaparjkúrta vezérhangyája már azt is elintézte, hogy 2018 óta
.
----- Kormányülések nyomok nélkül – immár a tartalom is eltűnik a titkosítás mögül (elemzés)
www.ekint.org/az-allam-atlathatosaga-informacioszabadsag/2018-07-04/kormanyulesek-nyomok-nelkul-immar-a-tartalom-is-eltunik-a-titkositas-mogul-elemzes
--------------
.
Azt nem tudni, hogy az Országos Levéltárból ezek után következők milyen módon tájékozódnak arról, hogy őfélesége tinglitangli kormánytagjai mit hetyegtek össze!
.
???
human
Tehát mindennek a háború és az EU-s szankciók az oka. Arról miért nem beszélt, hogy ki robbantotta ki a háborút?
verőce21
Az elmúlt néhány nap forintárfolyamaiból csak az a nyilvánvaló, hogy valakik spekulálnak a forinttal...! :)
verőce21
@Horizont: A nemzetközi kommunizmus támadása...! Jaj nektek egyszerű proliknak...!
verőce21
@Horizont: Jönnek ellenetek a kívül Zöldek...! :)
ómió
És Gyuri gazdiék "áldásos tevékenységét" meg "puszta szeméremből felejtette ki"!?
Cucika
Hogy hogy nem Soros, meg Gyurcsány és a 12 évvel ezelőtti szocialista kormány? Szerintem a kormányunk inflációs politikája az ok. A rezsicsökkentés címén különadókat vezetett be ami az árak emelkedésével járt. Nomeg legfőképpen a régi új kormánytagoknak kell a pénz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.