Vissza az államszocializmusa – ez is lehetne a mottója annak a propagandavideónak, ami a magyar kormány Facebook-oldalán jelent meg.

Kiröhögik a magyar kormányt, annyira szerencsétlenül próbálja magyarázni, miért ekkora az infláció

A kizárólag Fidesz-híveknek szóló üzenet lényege: az infláció a háború miatt ilyen magas, de a magyar kormány megvéd bennünket árstoppal, rezsicsökkentéssel, benzinárstoppal...

A videóra szokatlanul nagy arányban érkeztek nevetős emojik, jelezve, hogy sokaknál kiverte a biztosítékot a hülyítés. Néhány érdekesebb reakció a kommentmezőből:

Ukrajnában van háború! Ennek ellenére a forint az ukrán hrivnyával szemben is gyengül évek óta!

A béke ily módon követelése olyan, mint amikor a kiscsoportos a villanyórát követeli a falról.

Az senkit nem zavar hogy az infláció az árstoppal már a háború előtt kezdődött?

Itt lehet bekapcsolódni az eszmecserébe:

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Azt kell latni hogy orban mar csak annak a 3 millio agyhalott baromnak beszel, aki adta a voksat ehhez ami most itt folyik. Mas nem erdekli orbant, csak hogy egyben tartsa a birkatabort es a szavazogepeket. De ez egyre nehezebb lesz, mert sorra zarnak be a korhazak, zuhan a forint es no az inflacio. Ha nem tud megegyezni az unioval a geci, akkor itt csunya vilag lesz. 500 forintos Euro, 40%-os eves inflacio, munkanelkuliseg es vegul allamcsod.
Remelem a 3 millio birka kozott csak akad 1-2 millio aki at fogja ezt latni, amikor mar parizerre se futja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
csak úgy....
nyugi,még csak bünbakkeresésben vannak...,talán majd a varga,ki nagy uraknak varrja...
nyitnikék!
Ftomi
Sajnos csak ennyit tudnak!
A NÉP akire hivatkoznak meg le van sajnálva!
Már többször írtam Orbán= Rákos elvtárssal!
Bibó István könyvét ajánlom mindenki számára, mert az 50-es évek retorikáját alkalmazzák Orbánék!
De minden szinten!

Kutyából nem lesz szalonna!
Yoda69
Azt kell latni hogy orban mar csak annak a 3 millio agyhalott baromnak beszel, aki adta a voksat ehhez ami most itt folyik. Mas nem erdekli orbant, csak hogy egyben tartsa a birkatabort es a szavazogepeket. De ez egyre nehezebb lesz, mert sorra zarnak be a korhazak, zuhan a forint es no az inflacio. Ha nem tud megegyezni az unioval a geci, akkor itt csunya vilag lesz. 500 forintos Euro, 40%-os eves inflacio, munkanelkuliseg es vegul allamcsod.
Remelem a 3 millio birka kozott csak akad 1-2 millio aki at fogja ezt latni, amikor mar parizerre se futja.
Galway
@KisTehen: Igazad van, bornyú! Tényleg eléggé siralmas.
Istenakinincsen
@KisTehen: ma, 19:48
Szeretnék olyan hozzáértő lenni mint te!Taníts mester...én nem röhögtem:(
Sámannus
Ez már ránk nézve is szégyen.
Az egész színjáték szégyene az országnak szégyene a magyaroknak szerte a világban, hogy egy kapcarongynak sem néznek bennünket, ezek a zsivány szélhámosok.
Istenakinincsen
@KisTehen: Miért ha röhögnék vagy sírnék tudnál?
balos
Ahol a kék táblával lehet embereket 1 szint alatt tartani ott nincs esély a normális életre!Sajnálom azokat az "embereket" akik ezt nem látják be!
Pálinkás Pál
a fidesz szavazó egy szekta tag...hiába mond nekik az ember bármit..nekik az van amit a messiásuk / mangalica / eléjük böfög...így inkább egy párhuzamos országot kéne építeni... a zsírdisznót meghagyni a választóinak..
Németh István
Kedves hülye gyerekek! Az inflációt nem mi csináljuk! Az inflációt ide (szana-széjjel) importálják, ha tetszik exportálják! Ellene védekezni minden nemzet a maga adottságai szerint tud és képes! Mi azt úgy tesszük ahogy a kormány vezényli! és viszonylagos eredménnyel, de mindenképpen a nyugat maximális irigysége mellett! Ezen lehet a barmoknak röhögni, de a szegényebb ország mint mi a sajátos találékonyságával és a kormánya bátor lépéseivel hatékonyan tesz és reméljük tenni is fog!
Az infláció okáról meg lehet beszélni > az Eu, hatalmas összeggel tartozik nekünk, a csaknem mindennapos jelzés ellenére nem tett semmit a migráció ellen, sőt tovább ösztönzi azt! nem fizet, de mi fizetjük a költségeket Aztán a covid história az Eu lelkén szárad >minden vonatkozásban! Aztán az Eu vezetése háborút ösztönző aljas korruptsága és még aljasabb un. ukrán segélyek biztosítása egy nem Eu. tag részére, az alaptörvényt sértő cselekedet > sima gyilkosok- háborús bűnösök! Az ukrán "menekültek" befogadása, mivel is támogat bennünket az Eu.???
Toller Béla
Ha a sajtója utólag nem retusálná mindazt a baromságot, amit a kormány összehord, már régen elkergette volna őket a saját pereputtyuk. végtére is, aljas hazugásgokkal traktálják az embereket ! És tényleg semmi érdemlegeset nem csinálnak !
Macskaszem
Van itt más ellenszer is a békén kívül:

'Lemondott Boris Johnson britt miniszterelnök. A lemondás hírére azonnal erősödni kezdett az angol font árfolyama - a jegybank kamat emelése nélkül, a brexit gazdasági kárai ellenére. A lemondás ténye ugyanis reményt, esélyt jelent egy hatékonyabb, hitelesebb politika számára. Ezt a befektetők, a pénzpiacok azonnal beárazzák.
Ugye nem is olyan nehéz hatékonyan fellépni a romló árfolyam és a növekvő infláció ellen? Íme a recept!" /Békesi László/
amortizáltok
@Németh István: a legelvetemültebbekről meg hallgatni kellesz? lesz megoldás: 1928 ban is kitántorgott Amerikába 1,5 millió emberünk ezt a költő irta és ma is ez lesz, max a birka itt marad veled bérencnek
ómió
Szóval, Gyuri gazdi a forintot is "elengedné", ha itt is kirobbanthatna egy háborút!?
Fenyöfa58
@ómió: @Németh István: @KisTehen: Gyuri gazdátok jól elbaszta,hogy ezt a harmadik generációs román c.g.nyt meg a fidesznek nevezett MSZMP-és csökevényeket pénzelte !!!
Németh István
@Fenyöfa58: szerintem te tök hülye vagy fingod nincs kinek mit írsz! @amortizáltok: aki akar csak menjen, szabadság van! Ezt akartuk, nem? De a haza ez a hon, a honnak ez a kis megmaradt magyarországi darabka marad! Ha visszajössz, mert van hova, befogad, ha eltántorogsz és a világ valamely sarkában ragadsz az is a te dolgod! Hiszem hogy ez a haza ad annyit a polgárainak amit megérdemelnek kinek-kinek az érdeme szerint! Ha netán szűkösebben is adakozik mint máshol ahol nem ültek évszázadokon keresztül a nemzet nyakán van reményünk arra, hogy akár különbül éljünk mint bármelyik nemzet DE CSAK HA ÖSSZEFOGUNK ÉS nem húzunk szana-széjjel mint ahogy ezt a balliberális tetvek a soros gyurika apátokkal és a hülye kurva ursula anyátokkal teszi, miként a korrupt pénzéhes bitangokhoz illik! Érted te is ökörfajzat @Fenyöfa58:
Istenakinincsen
@Németh István: Jól mondod Pista! "CSAK HA ÖSSZEFOGUNK"...de nem a tolvaj fideSS-el.
Németh István
Hát ha Fidesz lopna, nem futna sok minden szociális kedvezményre, nyugdíjra béremelésre, rezsicsökkentésre, adócsökkentésre, stb. Ezt pontosan a gyurcsány -bajnai de a horn időszak is bizonyítja, amit tudtak eladtak az ország vagyonából ráadásul a nép is ki lett rabolva!
Ha nem így van akkor szíveskedj cáfolni, de ne anyázni konkrétan cáfolni! különben fasiszta kommunista szekértolónak nézlek!
Németh István
Összefogás, ami látványos és bizonyító erejű volt az 1956, majd volt egy kisebb 2006-ban, és kis kevéske a "Békemenetek" alkalmával - lehetne összefogni, DE!!! az a gond, hogy a mocsok ellenségek is emberből vannak ÉS a mi fajtánk lojális nem gyilkos, miként a tróger terrorista diktátorok!
kulabombaafityiszre
Te,orbán,addig nyergeltél meg mentél csatázni,harcolni,háboruzni brüsszel ellen,hogy beütött a "háborús" infláció.Ezt beszoptátok dagadt,csak sajnos a hozzá nemértésetek miatt mi is szívunk
Fenyöfa58
Pistukám te sötétebb vagy mint a kőolaj !!!
Fenyöfa58
@Németh István: LOJÁLISAK voltatok a 46 000 covid áldozathoz is !!!szép munka volt BÉKA MENETES ZOMBIK !!
Fenyöfa58
@Németh István: PITTIKE mi van a 3 000 milliárd magánnyugdijjal amit jol megvédtetek , vagy azt is ELLOPTÁTOK ???
simmering73
@KisTehen: Én sírok, hogy ilyen marhák vannak, mint te.
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 18:05
"szociális kedvezmény, nyugdíj béremelés, rezsicsökkentés, adócsökkentés, stb"...Ez mind nesze semmi fogd meg jól.Pitiáner összegek és még ezeken is keresnek.
Ezek az "adományok" a gyakorlatban csak üres szavak.Egyik kezével ad és etet az uraság,de a másikkal kaszál és tízszeresét szedi vissza!Nagyságrendi különbségek vannak nem látod? Teljesen nyílvánvaló hogy a fideSS-maffia saját törvényeivel megtámogatva törvényesen lopja el(a közpénzt) az emberek pénzét/életét ételét/italát...stb.
ómió
@Fenyöfa58: Ezzel már nemcsak a tetvesbolsi egótokat, de még Böszme vezér efftársadat is a Fideszre hazudva próbálnád eladni? A "pálforduló" Gyuri gazdi efftársatok közbeiktatásával, aki 90-ben még a kommunizmus lebontását, ma meg már a visszaépítését dotálja? Kár rajta görcsölnöd! Nem tűnt fel, hogy április 3-án se voltak rá vevők a választók?
Németh István
@m73: Hát ami azt illeti a moslék szemét gyurcsányék bizony nem, és mégis a szemkilövő terroristák seggét nyaljátok! @Fenyöfa58: valami nagyon hülyére nőttél az eszed nem fejlődött megfelelően! > a magánnyugdíjpénztárt az szdsz -mszp konglomerátum hozta össze és lopta szét a beszedett pénzeket a FIDESZ próbált segíteni a meglopott polgárokon - de sík hülye vagy!!! @Istenakinincsen: kénytelen vagyok szót emelni a neved >álneved< mert magad felvállalni nem mered, használatával kapcsolatosan! Méltatlan vagy arra, hogy az ISTEN név, megjelölés, titulus, stb. bármilyen formáját használd annyira aljas barom vagy, hogy téged a barmok szarában találnának meg, mint rothadó penészt.
Yoda69
@Németh István: Ha az SZDSZ-MSZP szetlopta a nyugdíj vagyont, akkor hogyan tudott a fideSS kivenni 3 ezer milliárdot belőle? Ez eljutott a tudatodig?
Mellesleg én bennmaradtam a manyupban es fillérre megvan az a pénz, amit befizettek a korábbi munkáltatóim a számlámra az utolsó fillérig kamatokkal együtt.
Legkozelebb csak olyat hazudj ide, amit igazolni is tudsz.
Istenakinincsen
@Németh István: július 10., 17:18
Pistikém a szarban nincsen csomó(penész meg nagyon ritka benne) maga ökör!Kicsit nem figyelek rád és megint ömlik a mocsok a szádból.Egy hét nyaralás nekem is jár:))
Mi bajod az álnevemmel te satu?Jogdíjas talán?elárulom csak neked,hogy valami papos hazugság miatt regisztráltam ide.
Ezért ez az álnevem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.