A köztársasági elnök szerint azért hívták meg Brazíliába, mert évek óta figyelemmel kísérik ott, hogy Magyarország miként segíti a családokat.

Közép-Európa után Latin-Amerikában folytatja Magyarország nemzetközi kapcsolatainak erősítését – írta a Facebook-oldalán a köztársasági elnök az MTI híre szerint.

Brazíliába utazott Novák Katalin, a magyar családtámogatásról fog beszélni

Fotó: Facebook/Novák Katalin

Novák Katalin hozzátette: Brazíliába azért hívták meg, mert hosszú évek óta figyelemmel kísérik, miként segíti Magyarország a családokat.

"Érdekli őket, hogyan sikerült a gyermekvállalást, a gyermeknevelést és a munkát a középpontba helyeznünk" – fogalmazott.

Hazánk nemzetközi kapcsolatainak erősítését Közép-Európa után Latin-Amerikában folytatom. Brazíliába azért hívtak meg,...

Közzétette: Novák Katalin – 2022. július 9., szombat

Kiemelte, hogy Brazília a világ egyik legnagyobb országa, gazdasági erejét mutatja, hogy tagja a G20-nak, miközben Kínával, Oroszországgal, Indiával és Dél-Afrikával alkotja a BRICS-országokat, amelyek a Föld népességének csaknem felét képviselve erősítették meg szövetségüket néhány hete.

Tudatta azt is, hogy Brazíliavárosban Jair Bolsonaro elnökkel tárgyal majd, de az első állomás Rio de Janeiro, ahol egy haditengerészeti központot látogat meg, majd diákokkal és kint élő magyarokkal is találkozik.

Hozzátette: Sao Paolóban is együtt lesz a kint élő magyar közösséggel, majd a családok magyarországi támogatásáról és eredményeiről tart előadást.

Forrás: mti.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
Úgy látszik a világ értelmesebb része nem kíváncsi a haknidra, viszont keletebbre bármikor mehetsz szíjjas meg orbán már kitaposta az ösvény neked.
drrotf
N.Katalin titokban csiszolni akarja a foci tudását, mert még nem tud annyit emelgetni a labdával mint Varga J.!Egy köztársasági elnök nem maradhat le egy minisztertől!De az is lehet, hogy meg akarja nézni a szegény negyedet, hogy lássa, hogy van még hová "fejlődnünk"!
Béla333
Tök fölösleges egy pártpolitikus/államfővel ilyen semmire sem megfelelő hivatal fenntartása.
Így szerintem minden egyes adóForint amit erre a piár hivatalra költünk ablakon történő pénzkidobás.
Felesleges milliókat költeni egy ilyen senki utaztatására.
terlasz
Itt a nyaralás ideje, vidd a családod is Katika, fizetjük, megérdemled!
telegdilaci
@simmering73:Ha már ott van meg kérdezhetné őket milyen receptet tudnak cserébe hogy kilábaljunk a szakadékból,ők gondolom jobban értenek hozzá!
volvós
Egyre több helyen fogják útálni a világon...vagy a drogbárónál tesz hivatalos látogatást üzleti ügyben ???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.