Jelenleg az van érvényben, hogy egy adott település 12 kilométeres körzetében nem lehet szélerőművet telepíteni, a zöldpárt ezt a távot csökkentené le 1,6 kilométerre.

Az LMP határozati javaslatot nyújtott be arról, hogy egy adott településtől már 1,6 kilométerre is lehessen szélerőművet telepíteni – olvasható az MTI hírében.

Az LMP átírná a szélerőművek telepítésére vonatkozó szabályozást

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO/Al3xanderD

Ungár Péter, az LMP frakcióvezetője vasárnapi online sajtótájékoztatóján emlékeztetett: 2012 óta nem létesült új szélerőmű az országban, és – mint mondta – 2016-tól "be van tiltva a szélenergia Magyarországon".

A kormány korábbi döntése értelmében egy település 12 kilométeres körzetében nem lehet szélerőművet telepíteni, így Magyarországon nincs olyan hely, ahová e szabályozás alapján szélturbinát el lehetne helyezni – emelte ki.

Az ellenzéki politikus azt mondta: az Eötvös Loránd Tudományegyetem energiaföldrajzi kutatócsoportja szerint be lehetne építeni a magyar energiaellátásba a szélenergiát, amely fontos részét képezhetné.

A szél a legzöldebb energiaforrás, és bár ennek is vannak kedvezőtlen környezeti hatásai, ezek lényegesen kisebbek, mint a szén, a földgáz és kőolaj felhasználásának – jegyezte meg.

Az LMP szerint a lengyel szélenergia-szabályozás a szigorúbbak közé tartozik Európában, ott a jogszabály 1,6 kilométeres körzetben jelöli meg a szélerőmű telepítését egy adott településhez képest.

Ungár Péter elmondta, az LMP határozati javaslatában is ezt a távolságot jelölte meg, és bíznak abban, hogy a javaslat elnyeri az Országgyűlés támogatását.

Forrás: mti.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Csizmás Kond
A szélerőmű egy ugyanolyan kacsamese mint a zukrán győzelem a zorosz ellen. Bár tényleg ha fúj a szél nagy teljesítnényt képes produkálni viszont szél nélkül nem ér semmit. A költségek amivel elő kell állítani és karban kell tartani pedig akkorák, hogy a megtérülése nem garantált...szóval ez csak egy gyenge zöld kacsamese.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@kisfalud: nem szeretnék nagyban belebonyolódni, de a szélerőmű ott hatékony ahol folytonos a szél ...akár a vízerőmű. Az atom meg mindig hatékony...persze lehet ezen vitázni de csak addig amíg van áram...
kisfalud
@Csizmás Kond: Attól tartok, meg fogunk elégedni a szélerőművek szakaszos működésével is, kiegészítve a naperőművekkel, ha nem lesz gáz, és korlátozott lesz a szénerőművek működése is. Ráadásul az atomerőművek fűtőanyaga, és a kiégett fűtőelemek tárolása is már ma is a politikai zsarolás eszköze. A folyók egyre apadó vízhozama pedig nem csak a vízierőművek üzemmenetét veszélyeztetheti, hanem pl nálunk a Paksi atomerőmű működését is. A Világ nagy folyóinak vizének elosztása pedig ma már akár háborús feszültségek forrása lehet, ld. a Nílus vizhozama elosztása miatti egyre élesedő vitákat.
Csizmás Kond
@kisfalud: ...a feszültség az jó mert ahol az van ott van áram...:)
Csizmás Kond
@Shikari: Az egész energiaszarakodás csak a hatalmasok helyezkedési harca...és mi reszketünk..
verőce21
Párbeszéd arra is rájött, hogy a jachtok ökológiai katasztrófát okozhatnak a Balatonon – persze csak a fideszeseké!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.