Néhány napja engedtek ki a börtönből egy férfit, aki 1995-ben brutálisan meggyilkolt egy 12 éves fiút. Szabadulása után, 2005-ben is megtámadott egy kisfiút, de őt nem sikerült megölnie. Ebből a büntetéséből szabadult most, és hazaköltözött Dabasra. A Pest megyei településen senki nem akart nyilatkozni az ügyről, azt viszont többen elmondták, hogy nem merik egyedül az utcára engedni a gyerekeket, és elbeszélgettek velük arról, hogy mit csináljnak, ha bajba kerülnének. A kialakult helyzet miatt a városvezetés keddre lakossági fórumot hirdetett, amin ott lesz a polgármester és a rendőrség is.

27 évvel ezelőtt a Gubacsi híd lábánál egy kisfiú fej nélküli holtteste került elő egy bőröndből, a gyilkosságot egy 17 éves fiatal követte el, aki az anyjával lakott. A tettes nagyjából 10 évvel később szabadulhatott, feltételesen. A börtönből a szüleihez költözött Dabasra. Nem sokkal később azonban itt is megtámadott egy kisfiút. Az akkor 12 éves gyereket egy erdős területen leszólította, hogy segítsen neki megkeresni a kiskutyáját. Egy bozótos területen aztán késsel fenyegetni kezdte, végül fojtogatta. A kisfiú lélekjelenlétének köszönhetően el tudott szaladni. A férfit akkor emberölési kísérlet miatt ítélték el, most szabadult.

A helyiek közül sokan nem merik egyedül utcára engedni a gyerekeket, a kedélyeket a polgármester próbálja nyugtatni.

Az RTL Híradó egyik nézője egyenesen lincshangulatról írt. A kialakult helyzet miatt a városvezetés keddre lakossági fórumot hirdetett, amin ott lesz a polgármester és a rendőrség is.

A Híradó által megkérdezett kriminológus szerint az a fontos, hogy ne alakuljon ki pánikhangulat.

A lakossági reakció emberileg érthető, ugyanakkor tanácsos megfelelő helyén kezelni ezt a szituációt, semmiképpen sem lenne jó, ha pánikhangulat alakulna ki. A rendőrséget értesítik, tudomással bírnak arról, hogy egy börtönből szabadult személy költözik a lakóhelyére. És a körzeti megbízott is ilyenkor természetesen fokozottan figyeli a környéket és a szabadult személynek a mozgását

– mondta Nagy László Tibor.

A Híradó kereste a dabasi önkormányzatot is, hogyan akarják kezelni a helyzetet, de a keddi lakossági fórum előtt nem akartak nyilatkozni. A rendőrségtől pedig azt a választ kapták, hogy

amennyiben és ahol ez indokolt, megerősítő erőket is biztosítunk a bűncselekmények megelőzése és a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének növelése érdekében.

Forrás: rtl.hu/hirado, 24.hu

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Eleve hogy kaphatott csak 10 evet egy kegyetle gyilkossagert? Itt valami nem smafu
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
amortizáltok
van feje le lehet akár ha a jog igy áll hozzá? szemet akkor szemért ne már ott folytassa ahol eddig én már az igéretben meg a mesében nem hiszek. ja énekelték ám egyszer majd megjavulok én... aztán mégsem ?
Yoda69
Eleve hogy kaphatott csak 10 evet egy kegyetle gyilkossagert? Itt valami nem smafu
Libbantölő
Ki kell nyírni a picsába ezt a szadarabot azután pedig a bírót is aki csak 10 évet adott ennek a csótánynak!
C_3PO
Hadd lője le valaki! Aztán tessék szemet hunyni!
Pálinkás Pál
@Yoda69: az első gyilkosság idején fiatalkorú volt...azt hiszem 15 év a maximum...onnan szabadult 10 év után kedvezménnyel...
vacsi
A gyilkos férget 10 év után feltételesen kiengedik - hogy újra gyilkoljon. Meg is teszi...
Most újra kiengedik, hogy megint gyilkolhasson - meg is fogja tenni...
Épeszű a törvénykezés?!
balos
Hamár az unioba beléptünk akkor Annak minden feltételét el kellene fogadni!Persze ez a fideSSre nem vonatkozik,mert ök a nemzeth "nagyjai"!Ilyen amikor a segg a fönök!
Yoda69
@Shikari: Nem kell akasztani csak orokre elzarni. Az egyebkent is nagyobb buntetes.
NKF
Kinyirni és kész. Vissza kell állítani a halálbüntetést!
A rabtartás sokba kerül. Főleg ha 30 évig kell etetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.