Ennyi a matek.

Németh Szilárd levezette: ha az átlagfogyasztó világpiaci árat fizetne, 182 ezer forint lenne a számlája 24 ezer helyett

Fotó: MTI/Illyés Tibor

A háborús energiaválság és gazdasági válság csak akkor fog megszűnni, ha béke lesz – erről a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos beszélt csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Németh Szilárd hozzátette: Magyarország kezdetektől a béke pártján áll, sem fegyvert, sem katonát nem küld a háborúba, mert már akkor is látszott, hogy mindennek súlyos következményei lesznek.

A brüsszeli szankciós csomaggal összefüggésben azt hangsúlyozta: miközben a gáz ára az egekben van és már az is kérdés, hogy Európában lesz-e gáz télen, még mindig "néhányan lökdösik ezt a gázembargós csomagot".

A kormánybiztos szerint a kormány részéről gőzerővel folyik a küzdelem és a felkészülés, egy komplex programot indítottak, amelynek nemcsak a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő támogatása a része, hanem az is, hogy megbízták a külügyminisztert több földgáz beszerzésével, újraindítják a lignitbányászatot, a Mátrai erőművet, és kezdeményezik a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbítását, továbbá tűzifaprogrammal is segítik az embereket, és energiakiviteli tilalmat vezettek be.

Németh Szilárd az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy a háború és "az elhibázott brüsszeli szankciós politika" következtében a második világháború óta nem volt olyan mély válságban Európa, mint amibe most jutott.

"Nem a béke mellett van Brüsszel, az összes intézkedés gyakorlatilag a háború fenntartását idézte elő és ennek vannak következményei" – fogalmazott, utalva az energiaválságra.

Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol a háztartásokat a rezsicsökkentés védi. Példaként említette, hogy egy átlagfogyasztó háztartás ha világpiaci árat fizetne, 182 ezer forintot fizetne az áramért és a gázért, ezzel szemben 24 ezret fizet.

Forrás: mti.hu

43 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Sziszike, te zsíragyú mobilpacal!
Legalább megnéznél egy villanyszámlát, mielőtt böfögni kezdesz!
Számlaérték reszicsökevény nélkül: 14161 Ft
Csökkentés mértéke: 3494 Ft
Fizetendő: 10667 Ft

A 10 eFt helyett lesz majd 14 eFt... Persze ez is 30 % körüli emelés, de ennél több nem lehet, hiszen saját írásba adott (számlán szereplő) állításotok szerint is ez a piaci ár!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
szegfue
Elővettem az összes rezsiszámlámat, mely szerint 2013.01.01-től az összes "megtakaritásom" 1.895.629 Ft. Ez az azóta eltelt 114 hónappal számolva 16.628 Ft "rezsicsökkenést" jelentett havonta, tehát milyen 100 eFt fölötti megtakaritásról beszél ez a "jóember"?!
ómió
@Yoda69: Mid fáj, bolsi fajgörény!? Csak nem az agyad hűlt helye?
Giovanni Alba
@szegfue: ma, 08:25
Nem szép dolog ecerűéket a valós tényekkel, adatokkal szembesíteni. Ezt jól láthatóan demonstrálja az ide akkreditált fröcsögésügyi előadóművész.
Hogyan is mondta valamelyik nagy gondolkodó? A szakértelem csak bolsevista trükk?
szegfue
@Giovanni Alba: Ügy tünik, hogy a gondolkodás valóban luxus! (Nekem szegény anyósom volt hasonló... akármiről beszéltünk, mindig u.azt fujta, értelem nélkül.) Nem cáfolja a tényeket, hanem gyakorlatilag, mint egy végtelenitett magnószalag, csak mondja és mondja az akár a témához köze sincs szavait.:(
teuton
@division: Igy van, nezdd meg a valasztas elötti riportot a kisnyugdijassal, aki 80ezret kap es elteti Orbant! Mert ha Gyurcsany lenne, akkor meg kevesebbet kapna. Allitolag! Na igy hat a propaganda az agyatlan birkakra!
percsi
@szegfue: 8:25 Szeretnek nagyot mondani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.