Döme Zsuzsannát a 444 érte el telefonon.

Döme Zsuzsanna elárulta! Ilyen érzés volt az éjszakát a fogdában töltenie

Döme Zsuzsanna, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) EP-listavezetője a párt bicikliút- és parkavató rendezvényén a Rákosrendezői pályaudvar közelében 2019. május 20-án. MTI/Mónus Márton

A Kétfarkú Kutya Párt társelnöke elmondta, hogy a szerdai tüntetésen Buda irányából egy csapat rendőr érkezett, akik az úttestről a járdára terelték őket. Kovács Gergőt azért fogták el a rendőrök a helyszínen, mert állításuk szerint a járdáról visszalépett az úttestre. 

Döme a lapnak elmondta: amikor látta, hogy Kovácsot lefogják, igyekezett a párttársa közelébe jutni, és megtudni, hogy milyen jogcímen intézkednek ellene.A rendőrök ezt megakadályozták, végül a társelnököt is megbilincselték, és autóba rakták, közben a cipője elszakadt.

Döme elmondta, hogy az autóban folytatódott a szóváltás a rendőrökkel. Továbbra is azt akarta megtudni, hogy milyen jogon intézkednek ellene, eközben sikerült kiszabadítania magát a bilincsből, az egyik kezét kihúzta.

„Először voltam életemben megbilincselve, nagyon büszke vagyok rá, hogy rögtön ki is szabadultam.”

- mondta a lapnak Ferencváros alpolgármestere.

Döme elmondása szerint úgy üvöltött vele az autót vezető rendőr, hogy inkább visszadugta a kezét a bilincsbe.

A kutyapártosokat az V. kerületi kapitányságra vitték, ahol külön-külön fogdába rakták őket. Döme Zsuzsanna ellen szabálysértés miatt indítottak eljárást, mert a rendőrség szerint veszélyeztette és akadályozta az intézkedő rendőröket.

Forrás: 444.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Emmersson71
@Nyírfa: Kár, hogy 4-5 év múlva lesz abból ítélet :(
A most bűneinek hasznát nem írja felül a majd büntetése! Elég, ha a bírák törvénytelen nyugdíjazására gondolsz..ott sem kapták vissza a régi pozíciójukat, mert már Handóék a Fidesz-hű fiatalabb bírákat nevezték ki.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Emmersson71
A kb 60 kilós hölgy veszélyeztette a körülötte álló, vele üvöltő, őt rángató 6 rendőrt?!

www.youtube.com/watch?v=tC0QknryGOs
Nyírfa
Fellebezni! Ha kell: Strasbourg! Az úristenüket már ezeknek!
Emmersson71
@Nyírfa: Kár, hogy 4-5 év múlva lesz abból ítélet :(
A most bűneinek hasznát nem írja felül a majd büntetése! Elég, ha a bírák törvénytelen nyugdíjazására gondolsz..ott sem kapták vissza a régi pozíciójukat, mert már Handóék a Fidesz-hű fiatalabb bírákat nevezték ki.
Nessy
Valami hihetőbb jogcímet nem talál a rendőrség??? Mert ez a videót látva nagyon szánalmas rájuk nézve. Öt hős rendőrünket "veszélyeztetett, és akadályozott" egy nem éppen amazon termetű nő! Nem szégyellték ezt leírni??
Nyírfa
@Emmersson71: Igen. Bár, amennyire fókuszba került a jogállamiságunk, talán most sokkal hamarabb születne ítélet.
Azért gondolj bele, hogy milyen szorongató érzés név szerint , alperesként bekerülni egy nemzetközi bíróságra, ahol emberi jogokat megsértő pereket tárgyalnak. Nemcsak az egyénre vet rossz fényt, hanem az intézményre és az országra is.
De lehet, hogy a kormányt és szerveit ez már hidegen hagyja.

Akárhogy: vérlázító, amik történnek. Gondolom, válaszul az éjjeli lefogásra, megint tüntetés lesz az Erzsébet hídnál, Kovács Gergely hívja oda az embereket.
Pálinkás Pál
@KisTehen: már tegnap is mondtam neked, mi a megoldás...
Emmersson71
@KisTehen: 2006-ban így kellett volna! És ez még mindig enyhébb, mint amit a fideszes Nyitray András követelt!

www.delmagyar.hu/kecskemet-es-kornyeke/2011/02/nyitray-eles-loszert-kellett-volna-hasznalni-az-mtv-ostromnal
jesz
mondom én, hogy ezeknek ez egy jó buli, még élvezik is a bunyót...a paprikaszprével még nem találkozott a csaj, de előbb-utóbb kiprovokálja...na akkor fog elszaladni az ENSZ-hez...-óvónénl...bántottak...brühühü..
Emmersson71
@KisTehen: Bizony, nehezen álljuk a más összeget, ha az számunkra nem kedvező! Te ezzel hogy vagy, szívesen fizetsz ugyanannyiért többet?
justhpeter
Aki ezeket az őrizetbevételi intézkedéseket elrendelték csak az ellenzők malmára hajtották a vizet. Kár, hogy nem tanították meg nekik, hogy minden indokolatlan rendőri fellépés egyben provokáció is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.