Szijjártó Péter külügyminiszter a C5 közép-európai kezdeményezésre létrehozott tanácskozáson beszélt többek között az Európai Uniós pénzek szüneteltetéséről. 

Mint az ismeretes, Magyarország ellen jogállamiság eljárás zajlik, ami eddig példátlan volt az Unió történelmében. Az EU-s pénzek kifizetése az eljárás lefolytatásáig szünetel. A szövetség többek között a korrupció, illetve a pénzek nem megfelelő elosztása miatt marasztalta el az országot. 

Szijjártó szerint Brüsszel térfelén pattog a labda, ha továbbra sem folyósítják az EU-s pénzeket, leleplezik magukat, és kiderül a politikai zsarolás velünk szemben

Fotó: JOHN THYS / AFP

A külügyminiszter elmondta: 

„Válaszoltunk az uniós felvetésekre, méghozzá olyan válaszokat küldtünk, amelyekről úgy gondoljuk, hogy kielégítik azokat a kívánalmakat, amelyeket velünk szemben megfogalmaztak. Az aggodalmaikra adott válaszaink náluk vannak, és ha ezek után sem mennek bele, hogy hozzájussunk a forrásokhoz, akkor egyértelműen leleplezik magukat, és kiderül a politikai zsarolás velünk szemben. Szóval most Brüsszel térfelén pattog a labda.”

Forrás: Blikk.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
Szóval ha a tolvajt nem engedik szabadon lopni, az zsarolás?... Szíjrágó, re nagyon hülye vagy...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Hülye gyerek ! Nyugodj le, még sokáig fog Brüsszel térfelén pattogni a labda, részben mert nekik van labdájuk, nektek meg már az sincs, másrészt a pénz is náluk van, nektek egy dolog van csak a csupasz seggetek.
134.bátor
Már megint fenyegetőzik,zsarol a kakadu . Tènyleg mind idióta..
Qqberci
Szóval ha a tolvajt nem engedik szabadon lopni, az zsarolás?... Szíjrágó, re nagyon hülye vagy...
Nessy
@134.bátor: Az számára huszadrangú kérdés, hogy a kormány megy a saját feje után, felrúgva a legelemibb uniós alapszabályokat is. Lett volna idő korrekciókra, ahelyett csak ülnek és mesélnek az uniónak, értelmes változtatások helyett. Itthon meg jön a báncsák a magyarokat, meg politikai zsarolás áldozata a kormány, stb.
tudode
Ha 13. évi csencselés után még nem esett le a tantusza a külügyérnek sem, hogy
-- a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás+
.
Nem fogadják el a magyarok vezérhangyái, hogy az EU nem nevelőintézet azok után, hogy az EU-nak elfogyott a türelme, annyi időt fáradtságot fordítva azokra, akik ramaty klubjátékosok is, a Libe bizottság, amely újbúl időt szakit jobb belátásra bírni ezt az anyagias bagázst, ezen kívül a Tavares, a Sargenti jelentés és elment a fülük mellett, követelzőve.

Nézzük csak Frank Engelt a luxemburgi EU-s képviselőt milyen módon értékelte a magyar helyzetet, és a magyarok képviselő mosollyal fogadta nem Magyarországot, személy szerint a székházmutyit országLÓt:
.
------Frank Engel, luxemburgi képviselő értékeli a jelenlegi magyar helyzetet …
www.youtube.com/watch?v=d8IkyQ9v3n0
-----------
.
???
csak úgy....
pötyörgö,ezt a kuka dumát max. a kuka híveitek veszik be...
Béla333
A labda lehet hogy Brüsszel térfelén pattog, de a jelek szerint a futsal miniszterünk meg itt pattog nekünk...

Egyébként ha nem képesek megállni, hogy ne lopjanak, akkor jobb is, hogy nem adnak a maffiának pénzt az Unióból.
Gazella
Milyen zsarolás kakadu!?
Tán nem tudtok lopni pénzt?
Ez mióta zsarolás?!!
ómió
Kár a gőzért, Petya! Ezektől a bolsi tetvektől pénzhez csak a saját éves befizetéseinkből levonva juthatunk!
bence
Te ne válaszolgass semmire mert minden egyes állításodról kiderül , hogy egy merő hazugság az egész !
bence
@justhpeter: ! Meg a hazug pofájuk !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.