Rendőri intézkedés közben rosszul lett, és meghalt egy férfi Budapesten pénteken. A rendőrök megpróbálták újraéleszteni, mentőt is hívtak, de a férfi a helyszínen életét vesztette – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon.

Rendőri igazoltatás közben halt meg egy férfi Budapesten
Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A közlemény szerint pénteken 12 óra 32 perckor érkezett bejelentés a rendőrséghez arról, hogy a budapesti VIII. kerületi Baross utcában egy férfi késsel a kezében őrjöng, és betört egy kirakatot.

A járőrök igazoltatni próbálták a láthatóan zavart, korábban késsel fenyegetőző embert, majd megbilincselték

- tették hozzá.

A rendőrség tájékoztatása szerint az intézkedés közben a 30 éves férfi rosszul lett. A rendőrök megkezdték az újraélesztését, amit a mentők folytattak, de már nem lehetett megmenteni az életét.

Rendőri igazoltatás közben halt meg egy férfi BudapestenFotó: MTI/Mihádák Zoltán

A rendelkezésre álló adatok szerint az intézkedés arányos, jogszerű és szakszerű volt, a haláleset nem áll összefüggésben a rendőri intézkedéssel – tették hozzá.

A férfi fél órával korábban autóval három gépkocsit összetört a VI. kerületben – írták.

Forrás: MTI, police.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
@Csizmás Kond: ha minden hülyét lelöne a rendörség akkor se te, se shikari nem lennétek már életben!
Rockxy
rikács!
rrrasszisták a rendőrök!
ajvé és protesta, rikács és toporzék!
Kapanyél
Ezért az USA-ban 21 évet kapott az eljáró!
Csizmás Kond
Ezért kellett volna egyből lelőni, és akkor eleve tudják miért halt meg...
csak úgy....
@Csizmás Kond: ha minden hülyét lelöne a rendörség akkor se te, se shikari nem lennétek már életben!
Dr. Proktor
Leesett a lépcsőn vagy afrikai nyílméreggel ölte meg magát?
ómió
Bezzeg, Böszméék "kuncsaftjai" még a szemkilövetést is "állták"!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.