Európa legnagyobb tűzijátékával készül a kormány az államalapítás ünnepére, augusztus 20-ára. A tervek szerint 32 percig fognak durrogtatni a Duna felett, de nagyszabású, négynapos programsorozat is lesz.

A fideszes gátlástalanság netovábbja: tíz évre titkosították az augusztus 20-i tűzijáték költségeit

Fotó: pixabay.com

A szervezéshez már fel is állt az operatív törzs Kovács Zoltán vezetésével – erről Szentkirályi Alexandra beszélt a július 10-i kormányinfón. A kormányszóvivő akkor azt ígérte, hogy a költségekről – ahogy eddig is – most is időben tájékoztatást fognak adni.

A Párbeszéd június végén közérdekű adatigényléssel próbált információt szerezni a tűzijáték és a négynapos programsorozat előzetes költségbecsléséről az Átlátszó által üzemeltetett KiMitTud közadatigénylő weboldalon.

Meg is érkezett a válasz, ám a számokat nem ismerhetjük meg. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva ugyanis azt írja:

„a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános.”

Az Átlátszó cikke szerint 2021-ben közel 12 milliárd forintba kerültek az augusztus 20-i programok. Az MTÜ akkor ezt három és fél hónappal az adatigénylés után árulta el.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: Telex

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Havanagi
Ez a titkosítás nagyon bejött Orbánnak.Egyszerűen gyámsága alá helyezte az országot ,mint az ügyei vitelére képtelen népet,itt titok minden ,de ők nyugodtam figyelhetnek meg bárkit,hallgathatnak le.Mi van a Pegazus üggyel?SEMMI?minden a régiben.Hát ez a legnagyobb baj,hogy az elkövetett bűnök mellet elmegyünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Havanagi
Ez a titkosítás nagyon bejött Orbánnak.Egyszerűen gyámsága alá helyezte az országot ,mint az ügyei vitelére képtelen népet,itt titok minden ,de ők nyugodtam figyelhetnek meg bárkit,hallgathatnak le.Mi van a Pegazus üggyel?SEMMI?minden a régiben.Hát ez a legnagyobb baj,hogy az elkövetett bűnök mellet elmegyünk.
Nessy
Csak 10évre?? Nem 30-85 évre?Helytelen! A titkosítások haláluk után felbonthatóak! Idióta egy színtársulat, és gyáva!
colibri
Már ezért az egy sunyi tetves szokásukért, mármint, hogy mindent eltitkolnak a nép elől, már ezért el kellett volna veszíteniük a választást. Amit meg nem titkosítanak, azt elhazudják! Hajrá cigány, csak így tovább, előre!
Eladott Ország
Most már végleg el kell takarítani a velejéig rohadt tróger bűnbandát/maffiaállamot! Ezeknek már minden ráfér a pofájukra!
Csizmás Kond
ez az ünnepek előtt nyavalygás minden évben megismétlődik, mert van akinél ez nagyobb örömet okoz mint a tűzijáték.
Toller Béla
Ez önálló, külön vádpont legyen majd ! Sok mindent lehet magyarázni, ezt azért nem ! Tiszta provokáció, és annyira azért nem gyenge a nemzet, hogy ilyesmit is eltűrjön! Kaszára és kapára ! Vagy mindenki rohadtul kezdje el szégyenleni magát !
Eladott Ország
@Csizmás Kond: ma, 15:48 ☻ Nemzeti érdekből titkosított szabadrablás.
"39. cikk (2) A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok. De egy olyan országban, ahol már a törvényalkotás önmagában is alkotmányellenes és ez senkit nem zavar, ahol emberek milliói győzködik magukat naponta, hogy amit látnak, az nem is úgy van, ott kinek magyarázzam, hogy az alapjogok korlátozásának feltételei vannak és azok nem a nyakló nélküli lopás irányába mutatnak. Hogy a korlátozás az alapjog lényeges tartalmát nem érintheti, márpedig ebben az esetben pontosan erről van szó: hogy a paraszt soha ne tudja meg, milyen módon és milyen mértékben csapolják le a pénzét. Történik ez egy olyan jelenben, ahol már nem havonta, hetente, naponta, hanem óránként merül fel a gyanú, hogy valamit elloptak, elsikkasztottak, eltüntettek visszafordíthatatlanul."
drrotf
Ünnepelünk, de mennyiért azt csak 10 év múlva közlik az ünneplőkkel!Ha ez titok, akkor a védelem költségei, amelyek a költségvetésben vannak, azok miért vannak nyilvánosságra hozva?Nooormáliis, mondná Besnyő Pista bácsi!
Csizmás Kond
@Eladott Ország: Eddig is mindennel elszámoltak viszont az ilyen szarakodó felelősségrevonás nem az elszámoltatásról szól hanem hogy minél jobban ki lehessen forgatni mindent...ilyennek vagytok, amivel nem kérkedni kéne hanem pirulni mint a galóca...de annyi eszetek sincs.
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Ilyen szűkös időkben még megtartaniuk sem kellene a tűzijátékot, de az, hogy még titkosítják is, mutatja, hogy a lenyúlás nagyobb, mint amibe kerül.

Szemét, tolvaj, arcátlan banda!
CsipkeRózsa
Eszembe jutott, a karácsonyi bejgli árát már megtudtuk?
Nessy
@Csizmás Kond: Te el is hiszed, amit leírtál az "elszámolással" kapcsolatban?
Yeromos
Azért titkosítja a felcsuti mini feri mert ez háborús tüzijáték lesz. Annak költségeihez meg mi köze van a választóknak.
Gondolom, hogy ismét milliárdokat nyúlnak le, nem gond majd az emberek megfizetik a rezsicsökkentéssel.
kormanyos63
Ha tíz évre titkosították(beszarás, ilyen máshol nincs) akkor minimum a tavalyinak a duplájába fog kerűlni az idei tűzijáték,vagyis minimum 24-milliárd forintba(+alkotmányos költségek)!!
Ez vérlázító, és felháborító főleg most amikor családok százezrei, milliói fognak tönkremenni, és földönfutóvá válni rövidesen a KATA-törvény bevezetése miatt, a brutális gáz, és áramszámla miatt(a rezsicsökkentés elbukott) és a megfizethetetlen élelmiszerárak miatt!
Ebben a súlyos gazdasági helyzetben bűn ennyi pénzt elégetni ilyen rendezvényre!
Én erre már szavakat sem találok, annyira fel vagyok háborodva!
Az orbán rezsimnél aljasabb, mocskosabb, hitványabb, és korruptabb kormány még soha nem vezette hazánkat!
A pöcegödör legalján van a helyük ez nem kérdéses!
Megkockáztatom hogy nagyon forró ősz elé nézünk, ha most nem takarítjuk el a fideszt, és orbánt, akkor soha!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: Egy ország nemzeti ünnepét soha nem szabad saját sorshoz hasonlítani. A szégyen az lenne ha nem tartja meg ahhoz méltán ahogy szokta.
...és tolvaj banda...gondolom valamilyen szinten vallásos vagy és tartozol valamelyik egyházhoz amelyet a lehetőségeid vagy a kiszabott hatály szerint támogatsz...ott mondták-e hogy ilyen háborús meg válságos helyzetbe nem kell a pénzed ?
Csizmás Kond
@Nessy:...tudsz mondani ellenkezőt ? amúgy minden újsághírnek nem szabad bedőlni, nekik a szenzáció pénz.
kormanyos63
@kormanyos63: Ja, és azt még elfelejtettem leírni, hogy az összes tűzijáték-rakétát dugja fel magának az orbán kormány,oszt jó napot!
CsipkeRózsa
@Csizmás Kond: Augusztus 20.-a nem vallási ünnep, hanem nemzeti ünnep. Ne utalj mindig a vallásra, ne abban gondolkodj, ha nem olyan mások vallása, mint a tied.

A pénzkiadás egy család életében is a pénzügyi helyzetétől függ.
balos
@csizmás kondom? :Azt hallottad,hogy a szent gecitek testvér gyilkos volt?
Nessy
@Csizmás Kond: Niután mindent, ami rázós titkosítanak, a duplájára nöt állami berázások, etc. Indok infláció, bérek. Tudod, mint az egyszeri háziasszony elszámolása!
Krumpli: 100 Ft, gyümölcs: 150 Ft Petrezselyem zöld :20 Ft Egyéb kiadás:500 Ft.
percsi
Aki eddig nem ismerte ki őket, az szellemileg fogyatékos.
Minden egyes lépésük gaztett.
Korházakra, bérre nem, vagy nagyon nehezen áldoznak, mert ott nem lehet az 5-10x-ét lenyúlni. Amire áldoznak, pl. focisták bére, környező országban templomokra, óvodákra, iskolákra, a rengeteg focipályákra, ott már zsebre megy a 3/4-e. Ha titkosítják, mint most a tűzijáték kiadását, akkor felfoghatatlanul hatalmas összegről van szó. Remélem nem lesz idejük szétosztani, bár már szerintem megtörtént. elkölteni.
Ezért nem kapunk az EU-tól pénzt, nagyon helyes.
A vállalkozásoknak, vállalkozóknak is le kellene állni az adófizetéssel 1-2 hónapig.
Mekkora bukás lenne, ha a rezsit két hónapig nem fizetnénk ki!
Remélem elérkezett a 32 éves rablóbanda korszakának vége, ez azt jelentené, hogy végre az ország "előre" tudna menni!
Csizmás Kond
@CsipkeRózsa: külön bekezdéssel és külön felvezetővel írtam mindkét megjegyzést...oda illik figyelni...
csak úgy....
mi ezen a fura,hiszen fideszék az összes lopásukat titkosítani szokták,ezért sem mernek belépni az eu. ügyészségbe!
Csizmás Kond
@Nessy: ...de most tényleg téged ennyire érdekel a költségvetés ???...szerintem te csak szereted ha fel tudnak idegesíteni :)) mert mint már mondtam szerintem nem azért titkosítják mert az titok hanem azért hogy aki szereti a szarkavarást az fizesse is meg...mert kiadják a titkosított dolgokat is csak az pénzbe és időbe kerül. Ha emberi módon állnának hozzá akik csak a bajt látják mindenben akkor nem lenne ekkora felhajtás de épp ezért basztatják mert csak ezáltal tudnak képben maradni.
csak úgy....
@Csizmás Kond: neked az mekkora és mitöl öröm,hogy pár perc alatt millióka puffogtatnak el ,titkosítva?
a másik,hogy az augusztusi höségben ,napokig azt a löporfüstöt lélegzik be a polgárok, hogy a hülye fideszesek nagyot ünnepelhessenek...
kereső
Az atlétikai vb költségvetése 211 milliárdnál tart. Magasitjuk a keritést 19 milliárd, a boszniai szerb kkv-k kapnak 35 milliárdot,
kata kap protokollra 1 milliárdot. +haderőfejlesztés ???,milliárd.amire nincs az az oktatás , egészségügy, klima védelem, ...semmire, ami a jövő szempontjából fontos lenne.
Nessy
@Csizmás Kond: Ha hiszed, ha nem sok éven át foglalkoztam finanszírozással, ahol bizony nem volt mindegy, mennyi a bevétel, mennyi a kiadás. Ha valamit elszúrtunk, akár a pénzügy, akár én, annak komoly következményei voltak!
Csizmás Kond
@Nessy: Megértelek, de annak mi köze a mostani tűzijátékhoz ?...hacsak nem akarod megvizsgálni, hogy valamit nem szúrtak-e el ...:))
Csizmás Kond
@Nessy: ...ezt úgy értékelem, hogy igazam van...
csak úgy....
@Csizmás Kond: cicim ,a te kombinációs képességedbe bele lehet rottyantani! fogadok,hogy te nem tecchalott...,te eredetiben is így ketyeghetsz!
Nessy
@Csizmás Kond: Legyen neked a te hited szerint!
Néro2
Boldog fityma savazók Degenerált falván este kiállnak a kapuba és szájtátva nézik. Ja nem csak fizetik. Viszont boldogok , hogy a világ legnagyobb tüzijátékát nem látják tízmilliárdokért. Most az Ó-rigo miért nem papol spórolásról ? Ja azt csak az árrammal meg a gázzal kell máshová bármennyi lóvé elbaxható. Íííídeserdélybe meg a többi külhonban is lesz ? Nehogy már a levélszemetesek nem kapják meg ugyanazt amit a HUN-iak. A számlákból esetleg nem kérnének ?
A JBKA (jóbüdöskurvaanyját) minden rohadt fidesznyiknek, kétszer.
Csizmás Kond
@Nessy: Azt még megkérdezem, hogy mi a véleményed az itt beírókról, pl itt felettem és hasonló társaikról...csak mert elméletileg ugyanazon oldalon álltok ?
gina
Persze a fidesz haverok pár millát ezen is keresnek, rohadj meg viktor és bandád, de sokáig nem károgsz a te csillagod hanyatlóban van, zsiros cigány !!!
gina
@Csizmás Kond: Nagy proli vagy de mire kekeckedsz te idióta, menj a kocsmádba ott ugass fidesz kutya !!
Emmersson71
@Csizmás Kond: Tényleg nagyon lecsupaszítva mit is ünnepelsz? Az új kenyeret? Az Alkotmányt?! Elsőt minek ilyen csinnadrattával..a másik meg nincs is!
Jaa...hogy a Szent Pityut, aha! A megalkuvó srácot...hát ünnepeld! Meg kísérd a mancsát a körbemasíron :P

Minket közben azért zavar, hogy minden évben egyre több lőnek a levegőbe, miközben a legócskább csirke far-hátra is ársapkát kellett húzni, hogy meg tudja fizetni a nyugdíjas! Mikor a rezsicsökkentéshez idiótán - vagy épp sunyin - alacsony limitet húztak! 480-as, kádári módon szinten tartott (így is drága!) üzemanyagárak mellett...
És akkor még titkosítják is a tetvek, mert egyébként kiderülne, mennyi volt az alkotmányos költség!
magyar1
Miért? Nem közpénzből fizetik ki? Mert ha abból ezt a curva nagy pazarlást akkor mindenkinek tudni kell róla mire baccák el a pénzét.
Tonyróma
Az adófizetők Top Secret országa vagyunk.
Csizmás Kond
@Emmersson71: ...szerintem ingyenkonyha is lesz a magadfajta koldulóknak...amúgy augusztus húsz az államalapítás ünnepe, igaz nem a bitang kommunistaidiótajövevényeké de attól még rajtatok kívül minden magyar ünnepe.
balos
@percsi: Most adtak át "édes" erdélyben óvodát 300miláért készült,hogy rohadna meg mind aki rájuk szavaz!A tömeggyilkosokra!
balos
@csizmás kondom: Még avval a 47 ezer megvédett halottal sem,amit te is segítettél a föld alá tenni,büdős fideSSes ganaj-turha!
Peller Anikó
Ez most egy augusztustalan 20-i tűzijáték lesz.
Emmersson71
@Csizmás Kond: Na, akkor Viktátor és az komenyista apja nem ünnepel?!
Csizmás Kond
@Emmersson71: most szótagoljam vagy nagybetűkkel írjam ?
Emmersson71
@Csizmás Kond: Értem én, te maradtál le egy brosúrával ;)
kereső
Mindehhez, ha hozzá vesszük, hogy ismét felvonul a tavalyi giccss!!!...nem is tudom, akkor a tavalyi triplája kell legyen a kőccség.
levarosbukta
Ilyen helyzetben őrültség többezer embert összecsődíteni. Szerintem ez provokáció! Ezerszázalék hogy balhéba fog torkollni az egész! Észnél legyetek emberek!
csetere
@kormanyos63: Kell a pénz a medecéjük fűtési költségeire.
vitriol
Ha orbánnak esze lenne...! - DE NINCS! /csakazértis meghosszabbítja Bicskéig/
terlasz
@Csizmás Kond: Aszondod Cirmike, hogy nincs közünk ahhoz, hogy mire költik a pénzünket, mert fennáll a veszélye annak, hogy valaki hibát talál benne?
Nem unod még, hogy mindig a csacsi farát látod?
Nagy a baj Cicus, hogy egyedül tartod itt a frontot?
Csizmás Kond
@terlasz: ...mitszondtam ,..mert ezeket teszondtad...vagy tudathasadásod van ?
Dr. Proktor
Most akkor csak tíz év múlva tudjuk meg hogy mennyit lopnak belőle?
Utánam a vízözön effektus?
Aki Én
@Csizmás Kond: ,,Eddig is mindennel elszámoltak viszont az ilyen szarakodó felelősségrevonás nem az elszámoltatásról szól"
Nem lehet eldönteni, hogy ennyire nem vagy képben ott a napsütötte Romániában, vagy viccelsz.

,,de annak mi köze a mostani tűzijátékhoz ?"

Lassan megtanulhatnád összefüggéseiben látni a dolgokat. Ahogy vannak.
Aki Én
@Csizmás Kond: ...azt érzed, hogy a hülyék közül te vagy itt az egyetlen, aki erre magyarázatot keres.
Persze nem talál...
ómió
Csak!? Simon efftárs negyedmilliárdja örökre "titkosítva van"!
Aki Én
@Csizmás Kond: @ómió: Na, már ketten vagytok.
120 millió VS ezermilliárdok

Nagyon érzed a ritmust elmebeteg bolsi @ómió:

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.