Növekvő és gyötrő bizonytalanságokkal terhelt mindennapjainkban van néhány megnyugtató bizonyosság mindannyiunk számára: az egyik ilyen az egyén, a család, a település, országunk és az európai földrész egészének sorsára nézve: ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Tökölön, ahol minibölcsődét adott át.

Kövér László: ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövőFotó: Tököl, 2022. július 20. Az újonnan épült tököli minibölcsőde az átadás napján, 2022. július 20-án. MTI/Máthé Zoltán

Komoly erőfeszítéseket tesz a kormány azért, hogy a bölcsődei ellátás mindenkinek elérhető legyen, ezekben a napokban is nagyjából háromezer új bölcsődei férőhely kialakítása folyik Pest megyében

- közölte Kövér László.

Azt mondta: a két csoportszobás, 14-16 férőhelyes minibölcsőde 126 millió forintból valósult meg, ebből 75 millió forint volt a kormányzati, pályázati támogatás. Ezzel Tökölön összesen 80 bölcsődei férőhely érhető el.

Kövér László beszédében emlékeztetett arra, hogy a bölcsődét olyan időszakban adják át, amikor "borzalmas háború zajlik a szomszédunkban" és ennek következményeként pusztító erejű gazdasági válság van kibontakozóban.

Bölcsődét, óvodát, iskolát az épít, aki hisz a jövőben. Aki hisz abban, hogy a gyermekeinek van jövője. Aki hisz benne és mélyen meg is éli, hogy a béke az egyetlen járható út az életben

- jelentette ki, hozzátéve, hogy csak így juthatunk előre anyagiakban és ami ennél sokkal fontosabb, csak így élhetünk teljes életet szeretteink körében.

Mint mondta, különös elégtétel, hogy éppen abban a városrészben avatják a bölcsödét, ahol hosszú évtizedeken keresztül a szovjet megszálló csapatok laktanyája volt és 1956-ban itt tartóztatták le a magyar kormány Maléter Pál vezette tárgyalódelegációját.

A rendszerváltoztatás három évtizedének szemmel látható, kézzel fogható eredménye, hogy a környékén ma egy új, kertvárosias településrész magyar családoknak ad élő otthont

- jelentette ki a házelnök.

Felidézte, hogy

nyolc éve is bölcsődét avatta Tökölön, de azóta több férőhelyre volt szükség, hiszen több gyermek születik ebben a városrészben, s nem várható el, hogy akinek a maga élethelyzete miatt bölcsődébe kell adnia a gyermekét, még külön fél órát utazzon ezért minden nap

- tette hozzá.

Kövér László arról is beszélt, hogy egy nemzet életereje a demográfiai mutatóiban tükröződik a legélesebben. A demográfia becsaphatatlan, szigorú, de igazságos tudomány, amely nem fogad el mentő körülményeket, történelmi magyarázatokat, ideológiai mellébeszéléseket, csak idősíkokat és tényszámokat ismer, az élet és a halál tényszámait.

Egy felelős állam és egy felelős politika tudja a helyét ebben a helyzetben: nem adunk életvezetési tanácsokat az embereknek, nem mondjuk meg, hogyan éljenek, mikor, hogyan és hány gyermeket vállaljanak

- jelentette ki.

Hozzátette: azt sem mondják, hogy mosás helyett hogyan szellőztessék a ruhájukat vagy hogy hány pulóvert húzzanak fel az emberek, ha nincs fűtés a lakásukban, mint ahogyan ezt Brüsszelből üzenik az európaiaknak azok az uniós politikusok, akik romba döntik Európa energetikai biztonságát.

Ezek a politikusok fontosabbnak tartják, hogy bevándorlókkal és a magukat nemileg némileg bizonytalannak érzők számára kötelezően elkülönítendő mellékhelyiségekkel tegyék színesebbé és szabadabbá az európaiak életét, semmint hogy egyáltalán megőrizzék Európát az itt őshonos népek hazájaként

- jegyezte meg.

Hangsúlyozta: 2010 óta a felelős magyar politika számára viszont nincs magától értetődőbb és nemesebb küldetés, mint hogy békés eszközökkel biztosítsa azt, hogy Magyarország magyar ország maradjon. A kormány az elmúlt tizenkét évben mindent megtett azért, hogy a nemzetünk visszanyerje a demográfiai mutatókban is mérhető és kifejezhető életerejét, hogy lehetőségeink szerint társadalmilag megkülönböztetett módon elismerjük és gazdaságilag kiemelten támogassuk a magyar életerő legfontosabb letéteményeseit: a magyar családokat.

Mindenkit abban a helyzetben igyekszünk segíteni, amiben éppen van. Gyes, gyed, főállású anyaság, családi adókedvezmény, csok, babaváró hitel, iskolai étkeztetés, tankönyvtámogatás, Erzsébet tábor – mindegyik egy-egy élethelyzetben, egy-egy életállapotban segít

- sorolta a példákat.

Segítenünk kell abban, hogy a nők – ha úgy döntenek – otthon tudjanak maradni gyermekeikkel, ameddig csak lehet. De segítenünk kell abban is, hogy ha a nők szülés után úgy döntenek, vissza akarnak menni dolgozni, ezt is szabadon megtehessék. A bölcsőde erre a személyes élethelyzetre ad választ. Azok számára segítség, akiknek dolgozniuk kell: biztonságos, jó környezetet ad a legkisebb gyermekeknek"

- mondta Kövér László.

Közlése szerint a bölcsődei ellátást nyújtó férőhelyek száma országosan 56 ezer 681, miközben 2010-ben 32 ezer volt. Most 951 településen érhető el a bölcsődei ellátás a családok számára, 2010-ben 326 településen volt. Pest megyében 124 településen 7709 bölcsődei ellátást nyújtó férőhely működik, 2010-ben 2911 működött 44 településen.

Kövér László jelezte: a 2021-2027 közötti fejlesztési időszakban további jelentős összegű hazai és uniós pályázati források állhatnak rendelkezésre bölcsődefejlesztésre, melynek köszönhetően az egész országban nő a helyben biztosított ellátások száma.

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"A gyermekvállalás nem pár éves projekt, hanem életfogytiglani vállalás. A cuki kisbabából hamar dilis kamasz lesz, aztán fiatal felnőtt. Az alapvető szükségletek biztosítása édeskevés, nem csak étel és ruha kell ugyanis annak a gyereknek és nem csak arra van szüksége, hogy lehetőleg télen se fagyjon meg. Szüksége van élettérre, megfelelő oktatásra, szabadságra, biztonságra, szeretetre, nyugalomra. Fiatal felnőttként szüksége lehet családi támogatásra, hogy tovább tudjon tanulni, aztán szüksége van megfelelő fizetésre, hogy meg tudja teremteni a saját otthonát, ahol majd a saját családjával élhet és a saját gyermekeit nevelheti fel. Ezzel szemben ma Magyarország az Unió egyik legalacsonyabb béreivel kiszúrt szemű kisemberek országa, ahol egy fiatal nem képes az önálló otthonteremtésre, ahol a frissdiplomások sokmilliós adóssággal kezdik meg az életüket, ahol hátrányos megkülönböztetésben van része annak, aki nem szerez papírt arról, hogy ő családot alapított. Olyan országról beszélünk, ahol százezres tömegek éheznek masszívan, ahol hétszázezer ember fagyoskodik, mert nincs pénze tüzelőre, ahol a társadalom csaknem fele létminimum alatt él. Olyan ország ez, ahol bárki, bármikor elveszítheti az állását, akitől bármikor hatalmi szóval el lehet venni a vállalkozását, ahol megfelelő kapcsolatrendszer és szorgalmas nyelv nélkül szinte képtelenség boldogulni. Olyan országról beszélünk, ahol bárkit eltiporhat a hatalom, ha az illető nem a Fidesz feltétlen híve, ha ki meri nyitni a száját, ha elmondja a véleményét."
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Fenyöfa58
Jövönk akkor lessz ,amikor a kŐVÉR féle kOMMUNISTA PURUTTYÁK ALULRÓL SZAGOLJÁK AZ IBOLYÁT !!!
kisfalud
Nosza Laca bá' előre a nemzet gyarapodásáért! Ja, húzódozik az asszony!? Beverni neki egy fideszes bejáratott balegyenest, attól majd megérti mitől gyarapszik a nemzet!
Nyírfa
Ezt a hazugságokkal teli önfényezést végig olvasni , kínszenvedés.
Két megjegyzéssel reagálok:
- bölcsőde, óvoda, lakás garmadával, GYES, biztos fedél és megélhetés - Kádár-éra;
- úniós pályázat ...ez komoly? Arra számít ez a genny kormány, hogy uniós pénzekből uraskodhatnak tovább, állhatnak a lábunkon, és megszabhatják , miről mit gondoljunk?

Kövértől nem várom el, hogy ismerje ezt a verset, amelyből idézek, ma 2022. július 20-án, közel száz évvel a költemény születése után:

"Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor, miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg."

Kövérnek olyan szinten nincsen belátása, amely már az elmekórtan hatáskörébe tartozik.
Nyírfa
@Fenyöfa58: 20.43

Kövér fasiszta. A kommunisták és a fasiszták közé pedig nem teszünk egyenlőségjelet.
csak úgy....
@Nyírfa: érdekes,hogy kövérék milyen sokáig "bujkáltak" sikeresen a komcsik között...
Néro2
És ha mennek a gyerekek el százezrével trágyadombotokról menekülve akkor mi van a jövővel te idióta barom ?
Csak szónek neked ökörköri főmarha jelen se nagyon.
Húzzatok már el végre a büdüs pichába ti kártékony komcsi férgek.
verőce21
A kőkorszak sem azért ért véget mert elfogyott a kő...!
Eladott Ország
"A gyermekvállalás nem pár éves projekt, hanem életfogytiglani vállalás. A cuki kisbabából hamar dilis kamasz lesz, aztán fiatal felnőtt. Az alapvető szükségletek biztosítása édeskevés, nem csak étel és ruha kell ugyanis annak a gyereknek és nem csak arra van szüksége, hogy lehetőleg télen se fagyjon meg. Szüksége van élettérre, megfelelő oktatásra, szabadságra, biztonságra, szeretetre, nyugalomra. Fiatal felnőttként szüksége lehet családi támogatásra, hogy tovább tudjon tanulni, aztán szüksége van megfelelő fizetésre, hogy meg tudja teremteni a saját otthonát, ahol majd a saját családjával élhet és a saját gyermekeit nevelheti fel. Ezzel szemben ma Magyarország az Unió egyik legalacsonyabb béreivel kiszúrt szemű kisemberek országa, ahol egy fiatal nem képes az önálló otthonteremtésre, ahol a frissdiplomások sokmilliós adóssággal kezdik meg az életüket, ahol hátrányos megkülönböztetésben van része annak, aki nem szerez papírt arról, hogy ő családot alapított. Olyan országról beszélünk, ahol százezres tömegek éheznek masszívan, ahol hétszázezer ember fagyoskodik, mert nincs pénze tüzelőre, ahol a társadalom csaknem fele létminimum alatt él. Olyan ország ez, ahol bárki, bármikor elveszítheti az állását, akitől bármikor hatalmi szóval el lehet venni a vállalkozását, ahol megfelelő kapcsolatrendszer és szorgalmas nyelv nélkül szinte képtelenség boldogulni. Olyan országról beszélünk, ahol bárkit eltiporhat a hatalom, ha az illető nem a Fidesz feltétlen híve, ha ki meri nyitni a száját, ha elmondja a véleményét."
verőce21
@Eladott Ország: Te elvégezted, a 400 órás kötelező hisztériakeltést...?
Nyírfa
@csak úgy...: 00.13

No, nem feküdtél le, ahogy javasoltam, inkább zsörtölődtél tovább.
Elmondom, ahányszor csak kell: a szocializmus a fejlődés egy ugródeszkája volt, kísérlet, próba, hogy képes-e az ember úgy létezni, hogy nem tart másokat távol a két könyökével a vályútól. Bebizonyosodott, hogy még nem tud.De erről nem az eszme tehet, mert az felemelő, magasztos, hanem a tudatfejlődés kezdetleges szakaszában élő ember.
Kommunista ebben az országban - és valószínűleg a komplett szocialista blokkban - alig akadt. Hogy valakik annak nevezték magukat, attól még nem váltak azzá. Éppen ezért igen bántó az állandó komcsizás, sértő , mert igazságtalan ,arra a néhány valódi kommunistára nézve, akik gondolkodásukban, mentalitásukban meghaladták a korukat.

Ezzel együtt, mutass rá, hogy a történelme során mikor élt olyan lehetőségek között a magyarság mint a II. világháború után. És most ne gyere nekem a kisajátitásokkal, az ÁVH-val, Recskkel, az 56.' utáni megtorlásokkal, mert, ezek, egyrészt történelmi bűnökre, sérelmekre, társadalmi igazságtalanságokra adott reakciók voltak, másrészt szükségszerűségek , harmadrészt olyan hibák, amelyekből a rendszer vezetői a későbbiek során levonták a konzekvenciákat.
Ők le tudták vonni.
Kérd ezt ma számon Orbánékon, meg sem hallgatnának. Fasiszta diktatúrákban terror van, nem konzekvencia levonás.
Amúgy jó reggelt, kerüljétek a rekkenő hőséget, és igyatok sok vizet - by Cecília.
Macskaszem
Érteni vélem, hogy ha van gyerek van jövő, na de milyen jövő vazze?
Középkor, ispánság, jobbágyság, meg kegyelmes, méltóságos urak.? Az is menekülőre fogja, aki sosem gondolt ilyesmire. Ki a bánat képes ilyen múltba forduló, önkényuralom alapú országban a jövőre gondolni és szaporodni? Menekülnek nyugatra, amíg fel nem húzzák újra a vasfüggönyt. Ott tényleg van jövő, nem csak ugatnak róla.
Jozefina
Azért sokszor eszembe jut: Arany János: WALESI BÁRDOK c. költeménye!!! Mennyire igazak még ma is Arany János szavai. Aki nem ismeri a vereeset itt megtalálja!!!
www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/arany-janos-B084/1853-1864-B582/a-walesi-bardok-B84A/
justhpeter
Inkább egyetlen gyerek se szülessen, min Kövér idézeteken kelljen felnőni nekik.
Yoda69
A köteles elvtarsnak továbbra is faek egyszerűségű a gondolkodása.
ómió
Kuncze efftárs ezt még úgy "intonálta", hogy "fogyik a magyar"!
Yoda69
@ómió: Bolsevik, ez meg mindig jobb, mintha azt mondanak menj, fogj egy darab kötelet es akaszd fel magad.
Aki Én
@Horizont: Ők ,,csak" Budapest egyik legfrekventáltabb turistaközpontjában ,,buliztak"
Ez egy csendes, ,,nemtömegesgyülekezés" volt.
Sámannus
A gyerek is vissza menekül az anyjába ha titeket meglát bűnözőkém.
Qqberci
@Horizont: A "szörnyű szar" az rendben van, de hogy ember lenne...
Havanagi
A magyar családokat most öntöttétek nyakon a rezsi + Katával ,tényleg minden megtettetek és ne ajánlgasd a spermádat,mert remélem egy nő sincs ebben az országban,aki jelentkezne rá.
amortizáltok
ittiitt ha van gyerek ha nincs, jövő az már : Gyurcsányosan, hogy te is megértsd elkurtátok nem kicsit nagyon.
Nyírfa
Egyébként a házikó tüneményes, szívesen beköltöznék a családdal. :)
Legyenek boldogok a kis lurkók, akik majd oda járnak, és olyan óvónénik tanítgassák őket, akik Kövérből is embert tudtak volna faragni.
Nyírfa
@Horizont: 11.52

Ez gyakorlatilag egy pogrom, egyelőre vér nélkül. És tényleg, sehol egy szál rendőr. Edzenek a békés tüntetőkre, nem érnek rá szétoszlatni a nácikat. Talán éppen Pintér tart a számukra eligazítást, ki az ellenség.
Rockxy
ha kövér a gyerek, hamarabb lesz belőle infarktusos felnőtt
Nyírfa
@Horizont: Törzsi szokás benszülötteknél a harci kiáltásokkal való hergelés támadás előtt.
Félelmetes. Ha ezek megindulnak, nincs könyörület, kéjjel ölnek, válogatás nélkül.
Kórtörténet mindegyikük élete a születésüktől napjainkig. Isten óvjon minket attól, hogy valaha is fegyver kerüljün a kezükbe. De kinézem a fideszből, hogy a katonáik.
Idén hazalátogat a nagyfiam. Körbejárom vele, mik lennének kint a lehetőségeink. Ha menni kell, legyen terv, célállomás.
Nyírfa
@Horizont: :) Köszi. De egyedül nem dönthetek, hiába is vágyom el innen. Ez minimum 3 ember döntése kell, hogy legyen. De fel akarok készülni, ha mégis.
Nyírfa
@Horizont: 19.03

Igen, az első lépés a tájékozódás, aztán, ha van rá közös igény, összeül a kupaktanács. Engem semmi nem tart itt, és féltem a velem élő fiam. Mi van, ha ez az őrült belerángatja az országot egy konfliktusba? Mi van, ha kiraknak minket az EU-ból, vagy a koronázatlan király meghirdeti a huxitot? Itt olyan orosz-kínai diktatúra lesz/lenne, amit nem akarok megtapasztalni.
Igen, féltem a gyerekem. Nem azért hoztam a világra, hogy csizmával tapossanak az életébe.
Hol az a medve?
Nyírfa
@Horizont: Ja. :)
De nem szándékozom a zsidóság hibájába esni: az utolsó utáni pillanatban is bíztak.
Lehet, hogy a kánikula teszi, délután lenyomott, aludtam kicsit, és elég borúlátóan ébredtem. Azt érzem, hogy fokozódik a feszültség. A fidesz lába alól húzzák ki a talajt, és nem lehet tudni, mennyire vadulnak meg.
Nessy
Tudja Kövér elvtárs, van egy kis probléma! Ha a gyermek felnőzz, és több eze kilóméterre innen él, akkor neki van jövője ott, én ha idős vagyok, és nem tudok már elmenni, nekem itt nincs! Ha meg nem akar itt hagyni egyedúl, és marad, akkor kettőnk nincs!
ómió
@Yoda69: Nyilván magadhoz makogsz a tükör előtt! Már, hogy bolsevik a megszólított! Mindenesetre a kötéllel a nyakadon, egy idiótától megszabadíthatnád az országcsonkot!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.