Örök politikai lépés, ha valami hatalmas dobásra készülünk, akkor csináljunk előtte valami olyat, amire mindenki felkapja a fejét. És az Orbán-kormány profi ebben, elég az internetadóra, vagy homofób népszavazásra gondolni.

Trükköznek Orbánék: a kata kivégzése leplezi az igazi atombombát 

Több mint egy hete egy nap alatt közel fél millió embert véreztettek ki, azzal hogy beszántották a kata adózást. A kormány rövid idő alatt kinyírta, helyette pedig nem tett le semmilyen alternatívát.

De a G7 cikke szerint nem ez az igazán nagy probléma, hanem a rezsiharc feladása, melyről most alig beszélnek az emberek.A magyar kormánynak ezzel sikerült egy olyan sztorit kreálnia, hogy ennek árnyékában szinte észre se vették az emberek, hogy két napra rá ledobták az atombombát is.

A szent tehénnek tartott rezsiharcnak részben vége. Energiaválságra hivatkozva a kedvezményes rezsi csak az átlagfogyasztásig lesz biztosítva. Az átlagfogyasztás feletti rész után piaci árfolyamot kell fizetnie a lakosságnak.

- írja a cikk, melyben megjegyzik, hogy a gáz esetében a piaci ár hozzávetőlegesen a tízszerese lesz a támogatott összegnek, de az áram esetében is közel ötször annyiba kerül a piacon, mint amennyit rezsivédetten kellett fizetni.

Ha lesz is társadalmi hőzöngés a rezsiharc feladása miatt, novemberig, amíg el nem kezdődik a fűtési szezon, a lakosság többsége szinte semmit nem fog érzékelni a potenciális pluszköltségekből. 

A rezsiharc feladása egy erős jelzés részünkről az EU felé, hogy mi tényleg piacgazdaságban élünk. Most már csak a politikai feltételrendszereket kellene úgy átalakítani, hogy megfeleljünk a brüsszeli elvárásoknak.

- emelik ki, rátérve arra, hogy az elmúlt 12 év legnagyobb vívmányaként aposztrofált rezsiharc ilyen gyors feladása valahogy azt a kérdést hozza elő, hogy tényleg ekkora baj van?

A cikkben kitérnek arra is, hogy ezek után szinte biztos, hogy a hatósági áras csirkefarhát-csapat és a benzin árát is el fogják engedni. Az idei infláció ugyan valami elképesztő lesz, de legalább a jövő évi számoknál magas lesz a bázis. Ezekről részletesebben a G7 írásában lehet olvasni.

Forrás: G7

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
A rezsi harc feladása arra jel ,hogy elfogyott a pénz, és nem arra, hogy áttértünk a piacgazdaságra.Szerintem nem csak az a fontos hogy az emberek hányan mentek ki az utcára, hanem az is hogy hányan emlékeznek ezekre a nem túl barátságos, családbarát intézkedésekre, csak emlékeztetni kell őket rendszeresen ezekre a "bátor " döntésekre!Ha majd lesznek emberek sokan akik piaci árat lesznek kénytelenek fizetni a rezsiért, vagy többen elvesztik a munkájukat mert a vállalat nem rendel meg tőlük magasabb vállalkozási díjért szolgáltatást, vagy nem minden katás tud visszamenni munkaviszonyba, illetve ha visszaveszik munkaviszonyba őket de fele annyi pénze marad mint KATÁ-s korában ,majd akkor fejtik ki ezek az intézkedések a hatásukat!Addig csak gondolják, hogy nem is olyan nagy lesz a problémájuk, s majd lesz valahogy, de akkor ha már érezni fogják ezeknek az intézkedéseknek a kedvezőtlen hatását, akkor majd eszükbe jut ,hogy nem ezt mondta a választás előtt Orbán Viktor, hanem, az ellenkezőjét!Be lettünk egyszerűen csapva!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
@ómió: ...az alkotott joghézagról sem a kormány tehet, hanem a kata törvényes használói.
Értem, te elmebeteg komcsicska.
Húúú, baszki, ne menj a napra.
ómió
@Aki Én: Hol olvastál ilyet, bolsiék elmebetege!? Dehogynem! A jogalkotó tehet! Amit évekig elnézett! Talán azért, hogy a jelenlegi mocskotokkal csak minél később találkozhasson!? Amúgy, a tetves komcsicskaságod másrahazudási szindrómája még mindig nem javul? Semmi terápia nincs rá? Akkor, Rákosi meg Kádár efftársad is ilyesmi miatt szokta anno időnként a fajtátokat is tizedelni?
Aki Én
@ómió: ...ja, nem elég, hogy elbaszták, sokáig elnézték az elbaszást (fideszes tanácsadói számlázási trükk), de még mindenki más a hibás, mert szerintetek ,,csalt".
ómió
@Aki Én: Itt a "hibást" csak a tetvesbolsi fajtád keresi, amelyiknek most is igen fájó az adóelkerülési lehetőségek visszanyesése!
Aki Én
@ómió: ...amit fideszesek is kihasználtak, te buta balfasz. Nekik öröm, ugye, te csicska?
ómió
@Aki Én: És? Annál érthetetlenebb a bolsi aljaskodásotok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.