A nagy Norbiréka biznisz nevű Facebook-oldal a fitneszedzőt és családját gyalázza évek óta, most Schobert kijelentette, ha kiderül, ki áll mögötte, perre viszi az ügyet, és senkit sem fog kímélni.

 Betelt a pohár Schobert Norbinál: százmilliós perre készül – Gyalázzák őket, Zalán fejére malacfejet rajzoltak

Folyik a rendőrségi nyomozás, a NAV-eljárás, minden eszközt be fogok vetni, hogy kiderüljön, ki áll a csoport mögött. Utána pedig, ahogy korábban is mondtam már, büntető- és polgári peres eljárásra is számíthatnak, százmilliókat fognak nekem fizetni

– jelentette ki Schobert Norbert a Blikknek.

Az edző kiemeli, hogy a rágalmazás és hitelrontás mellett komoly üzleti károkat is okoz neki és a családjának az oldal.

Van olyan vendégem, aki azért nem jön el az Alakreform-táborokba, mert ennek a csoportnak a tagjai aztán ellopják a képeinket, majd gúnyt űznek azokból, akik ott vannak. Az internetes bántalmazás pedig igenis komoly bűncselekmény, érzékenyebb embereket még öngyilkosságba is hajszolhatnak az ilyen trollok! Ez nem játék

– fogalmazta meg gondolatait Rubint Réka az ügyről, persze a házaspárt az bosszantja a legjobban, hogy gyermekeiket sem kímélik a gyalázók.

Zalán fejére egy malacfejet rajzoltak, így tették nevetségessé, de az is felháborító, hogy nemrég kiírták, Lara nagykorú lett, most már őt is lehet irtani. Ő például együttműködési szerződéseket veszített el amiatt, hogy ezek a beteg emberek az adott céget kezdték el támadni miatta

– tette hozzá Rubint Réka a lapnak.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simi196666
Van, aki dolgozik és van, ki reggelente remegve olvassa a sivár kis életével kapcsolatos szabad véleménynyilvánításokat, hogy melyik miatt pereskedhet százmilliókért ! Nem bocsánatkérést akar, hanem pénzt ! Tartja a pici kis update kezecskéjét !Úgy sajnálom ! Könnyeim mint a záporeső !
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
balos
Az ilyen kuruzslók jól megélnek a hiszékeny hülyékből,de ez is olyan mint a banki hitel ennek is megfizetik az árát!
simi196666
Van, aki dolgozik és van, ki reggelente remegve olvassa a sivár kis életével kapcsolatos szabad véleménynyilvánításokat, hogy melyik miatt pereskedhet százmilliókért ! Nem bocsánatkérést akar, hanem pénzt ! Tartja a pici kis update kezecskéjét !Úgy sajnálom ! Könnyeim mint a záporeső !
cikicakk55
Norbika. Talán nem kellene orvost játszanod az emberek egészségével. Az ehetetlen szarjaidat nem kellene a hiszékeny emberek torkán lenyomni. Te akartál híres celeb lenni. Kérdezd meg a többi celebet: A hírnév néha negatív és ritkán pozitív. Te meg alapból is egy durva állat vagy,nem tűrőd a kritikát. Tudom nagyon jól,hogy a Facebook oldalatokon törlitek a nektek nem tetsző bejegyzéseket. Ezért tűnik úgy,hogy benneteket mindenki imád. Jobb ha tudod sokkal többen útálnak. Pereskedned meg nem kellene,mert szólás szabadság még van. Nem vagy te olyan nagy valaki,akiért a bírók,ügyészek,ügyvédek pazarolják a drága idejüket. Vonuljatok vissza. Amit eddig össze hazudoztatok magatoknak abból vidáman eléldegéltek a hátra lévő időtökben( ha csak valamelyik nagyon mérges agyon nem csap)
jesz
győzike idősebbik lánya is azért bukot már állásinterjút, mert a kérdező szerint ő is apja lánya, és olyan emberre nem tartanak igényt...fenyegetőzött is a csajszi, hogy na majd megmutatja, erre mondták, hogy na ezért nem kell az ilyen ember, aki nem tud elkullogni.

Norbi üzletébe a napokban betársult valaki az Orbán családból, talán ezért lett ilyen nagy az arca...úgy gondolja, hogy most mögé áll majd a kormány, meg mindnki, aki számít...
Lendkerék
Norbi és mozgalma engem leginkább az USA-ban oly népszerű hittérítő gyülekezetekre emlékeztet, amelyekben egy szuggesztív személyiség képes meggyőzni emberek millióit teljesen abszurd elvekről, akikből aztán több ezres-tiz/százezres követő közösséget épít, akik pénzbeli és személyes hozzájárulásukkal tartják fenn a "vallásalapító" luxus életkörülményeit.
Ilyen a jelenlegi magyar politikai elit, és Norbi ezt másolta le. Aki pedig beszopja a dumát (akár a kormányzatit, akár a norbikáét), hát úgy járt. Ők ugyanis a haszonmaximalizálásra hajtanak, a hívők tényleges érdekeit/vágyait nagy ívben szarják le.
volvós
Köcsögnorbi kislány Jár a pofád a százmilliókról, gondolom a lőrincpapa ott áll mögötted...vegyél vissza az erőből, addig amig valaki nem követ az utcán ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.