A gyerekvállalással kapcsolatos kérdésre azt mondta, a trianoni diktátum 100. évfordulóján 7 pontban foglalta össze a gondolatait, ebből az egyik: Minden gyermek újabb őrhely.

Orbán felesége: válásra még nem, de a megölésére már gondoltam
Kép: Facebook/Orbán Viktor 

Ám a a kérdés magánéletbeli részéhez nem tudott tanácsot adni, azt mondta, olvasott a feleségével egy interjút, amiben megkérdezték, gondolt-e már arra, hogy elváljon.

Arra, hogy elváljak, még nem gondoltam, de arra, hogy megöljem, már igen

– válaszolta a Lévai Anikó. Orbán szerint ezért nem tud a magánéleti részhez tanácsot adni, a cikk még 2015-ben született, amikor a tökéletes PR-cikket írtak Orbán Viktorról és feleségéről, Lévai Anikóról a Story Magazinban. Nyílt titok, hogy Orbán ki nem állhatja, ha a családjáról ír a sajtó, de úgy látszik, az már kevésbé zavarja, ha mindezt pozitív tálalásban teszi, ahogy tette hét évvel ezelőtt a Story.

Felszólalása végén a határontúli magyar közösségeknek üzent, és értékelte a helyzetüket.

Nem kell mindenkinek katonának lennie, elég, ha mindenki katonaként gondolkodik

– zárta beszédét ma a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
Kár, hogy a gondolatát nem követte a tett.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Kár, hogy a gondolatát nem követte a tett.
balos
A nemzeth trumplija még az ágyban is tek-et visel!
cikicakk55
Én meg minden nap,ahol valamit veszek és azért fizetnem kell, Orbán megölésére gondolok.( Bank, Posta, Gyógyszertár, Bolt, Piac, )
tudode
A mai szófosás után szóbaelegyedett a hallgatóságával, és az egyik kérdésére azt a választ adta, hogy
.
.------Orbán Viktor: A feleségem gondolkozott már azon, hogy megöljön
propeller.hu/itthon/3844314-orban-viktor-felesegem-gondolkozott-mar-azon-hogy-megoljon
----------------
,
Ezek szerint a szükkörű családjában "is" elviselhetetlen, de egy barom országnak Isten verése,
,
""""De közeledik az idő, amikor a békeszerető magyarok kitérnek a hitükből, aztán lehet a nyakkendőt igazgatni
.
----- Mácsai Pál: Dicsőséges nagyurak (Petőfi Sándor verse)
www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg&t=131s
.
1994 tavaszán, az akkori Budapest Sportcsarnokban láthattuk a Hiszünk a dalban című rendezvényt. Több együttes és művész mellett Mácsai Pál is fellépett. Az előadás az akkori gőgös, fennhéjázó, népnemzetieskedő hatalom ellen szólt. Ma, az új alkotmány köztársasági elnök általi aláírása napján talán nem is lehetne aktuálisabb a vers üzenete. Egy ilyen nagyszabású rendezvényre pedig nagyon nagy szükség lenne napjainkban is. Csak hát művészeink (is) hallgatnak.
Érdemes figyelni, ahogy a vers előrehaladtával halkul a közönség, és a közepénél már síri csönd van a tízezres sportcsarnokban. Mácsai Pál és a művészet ereje, ha nagy szavakat akarnék használni, de nincs mit tenni, ez történt ott, akkor.""""
.-------------------
.
Nem csinált titkott korábban
.
------ .Orbán: ,,A kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon."
www.youtube.com/watch?v=_ohPINnmPAI
---------------
.
Nem csak közjavaktól könnyítette meg saját hazáját, elfabrikázott 32 évet, kiéítve a felcsútias diktatúráját
.
----Magyarországon befejeződött a diktatúra kiépítése - Vörös Imre a Klubrádióban (2020.08.11.)
www.youtube.com/watch?v=Jt6vTh3as5U&t=270s
-----------------
.
És ez a tűzre való 17. éve még mindig itt lebzselhet, aki még a saját családjára sem gondol, szirénhangjával áttrappolva az egész világon emberileg egy nullaként!
namihami
Ha kell, a védőügyvédi költségekre gyűjtést indítunk!
anka
Tegyed meg, most sem késő..., nem mindegy, hogy miért ülsz..., felszabadítóként' vagy társtettesként'!
csak úgy....
ez a szerencsétlen nö frankón kifogta ezzel a,hogy is mondjákkal...
ómió
Na, ettől bújik elő az efftársakból a véresmancs!
Yoda69
A faszert nem lepte meg? Egy ország lélegezne fel.
kormanyos63
Én direktben sosem kívántam ennek a mocsok hitvány csuti pszichopata lótolvaj törpediktátor halálát, de látom erre nagy igény volna!
Meg is érdemelné, mert ekkora kárt, szenvedést még senki nem okozott a magyar népnek mint öelmebetegsége!
orbán minden idők legaljasabb, leghitványabb, legkorruptabb magyar politikusa, azt hiszem ez nem is kérdéses!
A 12-éves ámokfutása alatt tönkretette, és kifosztotta az országot, miközben milliók kerúltek mélyszegénységbe vagy a létminimum alá!
Az egészségügy, az oktatás, a szociális ágazat romokban, mindent, és mindenkit ő írányít, a bérek, és a nyugdíjak a béka feneke alatt, a családtagjai, strómanjai, oligarchiái pedig hülyére lopták magukat!
Gakorlatilag egy szétcseszett, élhetetlen országban élünk, egyre többen gondolkoznak a kivándorláson!
A KATA-törvény, a rezsicsökkentés kivezetése miatt, és a brutális élelmiszerárak miatt egyre többen fognak súlyos helyzetbe kerűlni!
Tehát leszögezem, a Karmelita kolostor ura nélkűl sokkal jobb, és élhetőbb hely lenne a világ, és Magyarország!
orbán, és fidesz takarodjatok, nektek a pöcegödör legalján van a helyetek!
kormanyos63
@ómió: Ezen én abszolút nem csodálkozom!
Egyébként én sosem kívántam ennek a rohadéknak a halálát, bár mindig tudtam hogy nagy igény volna rá!
Az én álláspontom az volt, hogy ennek a mocskos hazaárúlónak börtönben(életfogytiglan) volna már régen a helye teljes vagyonelkobzással!
Hogy ne legyen egyedűl mehetne mellé a buta strómanja Mértszaros, a komcsi bajszos szar kövér elvtárs, a fatolvaj veje tiborcz, a "szarvasvadász" semmilyen zsóti, a tolvaj farkas flóri, és aki minden dísznóságot "elsíkált" , polt péter a házi főügyésze
Legalább végignéznék, hogy hogyan semmisűl meg végleg a rezsimjük!
SÍva
Szerintem sokak kívánságára szenté avatnák ha megtenné ezt a lépést!
namihami
@SÍva: Szentté nem. Mert az hosszabb folyamat. De boldoggá abban az órában. A szentté avatásra kb egy hetet kéne várni.
ómió
@kormanyos63: Látom, belőled is előbújt az efftársi véresmancs! Éspedig a "tradicionális efftársi" módon: aki a posztkomcsi tetübandátok ellen van, az - mint ebből efftársilag "sui generis következik" - csakis "mocskos hazaáruló" lehet, akinek "böri"! Az efftársi tetübanda meg, akinek közreműködésével nemcsak Trianon, de 43 év regnálásuk után még 50 év lemaradás is "kijárt" nekünk a "rothadó kapitalizmus" mögött - mindez párezer legyilkolt, pár tízezer bebörtönzött és pár százezer elüldözött árán - és "kormányon" csak addig nem "népkifosztott", amig a korábbiakból még volt valami a kasszában, szóval, ők maguk a "progresszív haladás" maga! Ugye!? Mondd csak, melyik elmeosztályról szabadultál?
Aki Én
@ómió: A gazdád felesége a vérmancs, te elmerozzant. Ezt sem értetted meg?
Itt csak a gazdád és családja akar gyilkolászni.

www.youtube.com/watch?v=Aqq6gHBmq00

Vagy már eljutottál arra szintre, hogy neki sem hiszel, te szellemi végelgyengült?
ómió
@Aki Én: Miközben a tetvesbolsi fajtád itt 45 év alatt ezreket gyilkolt le, már ezt is képes lenne aljadék szarkupacságod a "gazdád feleségére" hazudni!? Sztálin efftársad - esetleg - nem ő volt, te aljabolsi fehérjehalmaz!? Meg a 100 millió legyilkoltatok is "fideszes áldozat"? Merülj alá,elmebeteg bolsi latrinabúvár!
Aki Én
@ómió: ...látod kiknek drukkolsz a mai napid, te szellemi totálkár.
ómió
@Aki Én: Szóval, idült bolsi elmebetegként, neked már a 100 millió legyilkoltatokat is a Fideszre kell hazudnotok!?
Namely
"Orbán szerint ezért nem tud a magánéleti részhez tanácsot adni, a cikk még 2015-ben született, amikor a tökéletes PR-cikket írtak Orbán Viktorról és feleségéről, Lévai Anikóról a Story Magazinban. "

Ennek a mondatnak se füle, se farka. Nincs egyeztetve az alany és az állítmány, semmi értelme.

Az általános iskolában biztos egyes.

De a propeller nem helyezi ilyen magasra a lécet.
:DDD
T-Boly
@Mirabilis: Voltak már ebben az országban jó néhányan az elmúlt évszázadok során akik vagyonának a tulajdonában lévő földeknek se vége se eleje nem volt. Tudjuk nem vittek magukkal a hátukon egy qrva garast se!
Fulladjanak bele a vagyonukba a jelenlegi,aljas módon meggazdagodott mészarosok,lévaiak,az orbáncok még ma !
NKF
Ómió Ne foglalkozzál ezzel a bolsi bandával! olyan kevesek mint lószarba a C vitamin!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.