Orbán beszéde, amely vizionálta a nyugati társadalmak összeomlását, fajelméleti kérdésekben foglalt állást, és narkósnak nevezte a tüntetőket alaposan felkavarta a magyar politika amúgy sem nyugvó hullámait.

Egy mondattal égették szénné Orbánt Gyurcsányék, ebben minden benne van – mutatjuk

A Demokratikus Koalíció közleménye meglehetősen tömör, rövid és velős volt.  Demokratikus Koalíció reagálását Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére egyben, változtatás nélkül közöljük:

Beteg embernek nem tanácsot adunk, hanem gyógyszert.

- jelentette ki a párt. 

Hadházy Ákos szerint most írta végleg le magát Orbán Viktor, Jakab Péter szerint ma Tusnádon kiderült, Magyarországnak van egy önjelölt bolygókapitánya, de nincs valódi miniszterelnöke.

Kiderült, Orbán a világ összes bajára tudja a megoldást, épp csak a magyarok bajait nem tudja megoldani.

- tette hozzá a Jobbik egykori elnöke, aki szerint ez a válságkezeléshez nem lesz elég. 

63 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Nem akarjátok végre kivenni a kormánybotot a kezéből?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nyírfa
Nem akarjátok végre kivenni a kormánybotot a kezéből?
namihami
De használni is csak az a gyógyszer használ, amelyiket beszedi a beteg.
A Mi Betegünk viszont tagadja a betegségét és a beteglátogatói még lovat is adnak alá. Rafinált vetésforgóval sakkban tartja őket, azok pedig tudják, hogy bármikor ejtheti vagy felemeli őket. Ezért inkább bólogatnak, szólni senki nem mer.
Gyurka80
@Nyírfa: Szerinted tudnának kormányozni a böszme, jákob meg szarházi? Rövid az eszed elfelejtetted, hogy csődbe vitták az országot?
percsi
@Nyírfa: Szerintem hamarosan kifogják.
Most hagyják, hogy a fidnép is kellőképpen elégedetlen legyen, a bili már kiborult, már nem tudják hazugságokkal őket sem befolyásolni. Szerintem a következő lépésen a háttérben keményen dolgoznak. Bízom benne.
Olyat is pletykálnak a verebek, hogy ki van adva, figyelni kell a kormi ellen írogatókat, demokratikusan félre lesznek állítva.
Nyírfa
@percsi: Bocsi, lemaradt, hogy mit. :)

Olyat is pletykálnak a verebek, hogy ki van adva, figyelni kell a kormi ellen írogatókat, demokratikusan félre lesznek állítva.
vacsi
@percsi: Ez nem rémhírterjesztés? Az átkosban ilyenért börtön járt!
tudode
.
Előzményei a mndenehatónak:
.
-----Orbán Viktor - Vert az apám és mindig volt egy kis skizofrén hajlamom
www.youtube.com/watch?v=tFQ9yphPsIo
--------------------
.
Majd a győzelmi kényszerrel rendelkező főméltósága
.
.-------Vallott az ideggyógyáz: A Gyurcsány-Orbán vita után járt először Grazban Orbán
titkoshirek.wordpress.com/2018/03/30/vallott-az-ideggyogyasz-a-gyurcsany-orban-vita-utan-jart-eloszor-grazban-orban-viktor/?
--------------------
-
???
Emmersson71
Az elmebaj igen hasonlít a halálhoz - az alanyon kívül mindenki reálisan látja, hogy valami baj van ;)
dr. prédikátor
O1G NEK NEM GYÓGYSZER KELL HANEM C I Á N !!!
fergeteg
Szénné égette magát a magyar balliberális csürhe.
fergeteg
Gyakoroltuk a célbalövést tegnap is.
Gyurcsány mocskos pofája volt vörösre festve a Bükkben.
fergeteg
Mi a probléma zsidókáim?
Meleg van. Hát úgy sincs a faszotokon bőr.
beric
Phűűűű... Szinte látom, ahogy Orbán magába hullva zokog. Meg én is, meg a negyedik kétharmad magyarjai. Miközben az ötszáz fős elsöprő többség, Dobrev Klára vezetésével, kéjes sikolyokkal ünnepli győzelmét a hatszínű szivárvány különféle lyukaiban.
Otthon meg, a szemlőhegyi, zsidóktól zabrált villában - a nyolcadik vodka után -, szép csendesen beadják a gyógyszert, a betegnek.
Emmersson71
@fergeteg: Orbánnak nem kell festenie magát, neki mindene veres, még az elvei is!
Libbantölő
HAJRÁ ORBÁN! SZOPASD A KURVA LIBBANTNÁCI GECIKET!
kulabombaafityiszre
@Libbantölő: ma, 18:05
Te még hülyének is hülye vagy.
Istenakinincsen
@Gyurka80: ma, 15:27 Lemaradtál valamiről.Demencia vagy csak hiányoztál tizenkét évet az iskolából?
Érthetetlen számomra hogy még mindig böszmézel, de valószinű hogy annyira böszme idióta papagály vagy hogy megtanultad és ezt fújod.Lépjél már tovább te szerencsétlen!
Elég rövid az eszed ha nem látod hogy kik viszik csődbe az országot!
Istenakinincsen
@Libbantölő: ma, 18:05 Menjél haza te kis buzi, de vigyázz mert sok a medve!
vacsi
"Orbán beszéde, amely vizionálta a nyugati társadalmak összeomlását, fajelméleti kérdésekben foglalt állást, és narkósnak nevezte a tüntetőket"
Végre meghallgattam a tusnádi beszédet, mindezekből egy szó sem igaz - Orbán nem ezeket mondta.
Szóval, Gyurcsány nem "égette szénné", ő 12 éve égette szénné saját magát - ideje lenne, hogy elduguljon.
Orbán nagyon is okosan beszélt, a lényegről, és senkit nem szidalmazott - ahogy az az "ellenzék" szokása.
Németh István
Gyurcsányféle hazaáruló geciket meg felakasszák!
@Istenakinincsen: @Nyírfa: @kulabombaafityiszre: @Néro2: beneteket meg símán kiveleztetni kéne saját magatokkal, tudjátok? > hara-kiri! Nehogy valaki is beszennyezze a kezét!
Apfelbaum
De milyen jó lenne ennek a kis országnak ha ez a két állat a hatalom közelébe se kerülnek,de azzal is kiegyeznék ha mai naptól örökre eltűnnének még az országból is,Fleto takarodjon a jenkikhez,orsós meg szibéria irányába és vigyék a kis családot is Klarikastol a xaros pelenkát dobáló cigány lányig bezárólag
Pági
@vacsi: akkor hallgassa meg még egyszer, és a füldugót vegye ki, vagy a hallókészüléket tegye be!
balos
A Világ tartozik a Magyaroknak!Hát ha 1 tömeggyilkos geci mondja!Bár a geci magyarsága némi kívánni valót hagy!Ha magyar lenne akkor nem a nép ellenében gazdagítaná a retkes követőit,mint a csakmáté félék!
ómió
Ugye, Böszme efftársatok is a sok "gyógyszertől lát kígyózó kígyókat"!?
evacica
@balos: Orbán tényleg beteg! Elhiszi magáról, hogy Isten után ő az első! Pedig csak egy beteges hazudozó akit csak a saját hatalma és zsebe érdekel!
balos
@Maccska: Ezért hány segg a jutalmad?
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 07:29
Pista itt egy kis házi feladat! "Ember nem ura embernek. Ki ura és nem szolgája akar lenni népének, az nem vezetőnk, hanem ellenfelünk."
Jól jegyezd meg mert felelned kell!:))
Németh István
@Istenakinincsen: Na te sem leszel a kincsem a má bizti, pedig nekem van Istenem bíz a má sok éve!! De a mondásod kissé sántít! Az illető nem magától uralja a helyzetet, hanem megválasztották, hogy irányítsa! > Irányítani annyi mint élni a kiváltságos helyzettel annak szelemében ahogy megbízták! Amivel megbízták nagyon is túlteljesíti, és fúl becsülettel! Ezért élhetsz te is a családoddal biztonságban! Ezért lehet reményed, hogy a gyerekeid és unokáid lehetőséget kapnak egy reményteljesebb jövő építésére egy biztonságosnak kialakított körülmények közt!Ha a moslék ellenségeink, a belső elsősorban - gondolom a haverjaid - nem szemétkednének és gáncsoskodnának akkor egységesebb népként jobban vennénk az akadályokat a nagyon moslék nyugattal és az Eu.val, az usa-sorossal szemben! Nagyon jól gondold át amit írtam és vond le a legfontosabbat > a saját körülményeink jobbítására össze kell fogni és nem széthúzni - anarchiát kavarni!
Németh István
@Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen: @Istenakinincsen:
balos
@kaccska: ezért hányszor kell felszópnód a geciéket hétvégén a családoddal?
Istenakinincsen
@Németh István: Te hülye fasz, elvakult barom!
"> Irányítani annyi mint élni a kiváltságos helyzettel annak szelemében ahogy megbízták! "...Ez így rendben is lenne, csakhogy az "illető" nem arra használja a kiváltságos helyzetét amire megbízták a kondatagok!
Saját zsebének tömésére használja a kiskakasunk a látszólagos hatalmát!Ideje lenne észrevenned te szerencsétlen birka!
surdilloFUJT
@Maccska: kihuztad a nyelved orbiból és már böfögsz?szarosszáju genetikai agyhalott korcs!!!
surdilloFUJT
@Istenakinincsen: Annyi esze ennek a korcsnak már nincs!!!
T-Boly
@Németh István: ..."reményteljes jövő"... te ostoba ! Gyermekeink ,unokáink jövőjét épp most falja fel a fidesz kétpofával !
Németh István
@Nyírfa: Nem vesszük ki a kezéből, mert hisszük, hogy az olyan hülyéket mint ti sikerül a betonba döngölni! @balos: te vagy a főszopós, neked tudnod kell @Istenakinincsen: hiába okítalak, hülye maradtál, a pokolba jutottál!@surdilloFUJT: te surdilovics surmó fujtogat a hülyeség, hát már csinálhatná ügyesebben!@T-Boly: barom gyurcsányfattyú, neked az eszedet lőtték ki! KONKLÚZIÓ >>
A fenti szar trógereknek gyakorlatilag véleményük nincs, ezt pótlandó csak alázni tudnak - még fingjuk sincs arról, hogy mi is volt az eredeti téma! >>> de azért a gyurcsányra és a sleppjére jellemző irigység fennkölt hordozóinak és hazaárló csőcseléknek, akasztani való hulladéknak megfelelnek - mert, hogy ez a valós téma!
T-Boly
@Németh István: Átjön ám a neten a tehénszar szagod !
evacica
@Gyurka80: Milyen csődről beszélsz te szerencsétlen! Most viszi Orbán a szakadékba az országot, te meg tapsolsz neki! Remélem jól megszívod ezt a ragyogó orbáni kormányzást!!!
evacica
@Maccska: Szűk látókűrűekkel nem vitázom, sajnos te nem tudod, hogy a fejedet mire kéne használni! Gondolkodásra!
NKF
Fletó mi a f.szt vigyorog? Örül mint akit b.szni visznek.Na majd Jakabka meg Hullaházi megmondják a frankót.Süket f.szok.
T-Boly
@evacica: gyurkahurkaelmebeteg megszívhat mást is !
Gyurka80
@evacica: Lütyőkém amit böszmeferi okozott, csak az IMF mentett meg minket.
Istenakinincsen
@Gyurka80: Amit O1G okozott attól ki ment meg szerinted böszmegyurka papagály Úr???
evacica
@Gyurka80: Korlátolt gondolkodásúakkal nem vitázom, felesleges! És most ki ment meg nagy okos?!
Libbantölő
@Mirabilis: te honnan a kurvadekibaszott anyàdból szabadultàl ki féreg? Melyik intézetből? Lemosta? Hazugságból balfasz!
Németh István
@evacica: Mitől kell megmenteni? Európa a barom vezetői által rohan most már nem lábon hanem agyonlőni magát! A nagy diktatúrába azt is el akarja szedni az EU. vezetés a nemzetektől ami kizárólagos nemzeti tulajdon! Az bassza a csőrét a büdös kurva ursulának, hogy az Orbán kormány a gáztározókat visszavásárolta és semmi köze hozzá, hogy annak a telítettsége hogyan áll! Nem akarja - különben ő személy szerint - a járandóságot az országunknak kifizetni ezzel diszkriminálja - ezzel szemben az Orbán kormány fenntartja az alapelvárások szintjét te magad is élvezed ezt! A mentés folyamatos te hülye, nagyon hülye liba! MI csak MAGUNKRA számíthatunk! A beszari nemzetek miatt ! AZ Orbán Viktor hiába kiabálja, hogy össze kell fogni, ez nem hallatszik a határon túlra a sok hülye öngyilkos jelölt süket is ráadásul! Mint ahogy te nagyon hülye vagy!
NKF
Mi a faszt akar Fletó?Bukott már annyit mint Rottenbiller.Örökké készül a marha.
Gyurka80
@Istenakinincsen: @evacica: Hát a böszmeferi ha visszatapsoljátok, persze kevesek vagytok, tudod 4x 2/3.
Istenakinincsen
@Gyurka80: Böszmegyurka a propeller beszélő papagája.Szenzáció!!! A 4x2/3. inkább szégyen mint dicsőség!
Ennyi birka nem lehet!
Németh István
@NKF: Igazságod vagyon!! A fletó bizny készülhetne a tejelésre! MERT FOG TEJELNI a lopott dolgok, az áramtól kezdve minden szerzeményre kiterjednek a vizsgálatok > aztán tejelni, tejelni tejelni ! Mert a lenin elvtárs is megmondta > ha már nem tanultak ugyi akkor tejeljenek!
Libbantölő
@Istenakinincsen: anyádnál vagyok buzi! Ne zavarj! Utána te jössz kutya!
Istenakinincsen
@Libbantölő: Az rizikós lesz te kis köcsög tahó.
Gyurka80
@Istenakinincsen: Fordítva mész az autópályán (ezért 4x /3) , nem vetted észre?
Istenakinincsen
@Gyurka80: Ezt is már elsütötted Te szerencsétlen papagáj! Valami újat nem tanított a gazdi?
Gyurka80
@Istenakinincsen: Nekem nincs gazdim idióta!
Istenakinincsen
@Gyurka80: Dehogynincs, ha nem lenne akkor akár értelmes is lehetnél.
4x2/3...te böszme birka.
Gyurka80
@T-Boly: Olyan idióta vagy , mint a képed.Ne válaszolj, nem foglalkozom idiótákkal!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.