A szocialisták EP-képviselője egy vasárnapi posztjában írt arról, hogy az Orbán-kormánynak lenne lehetősége csökkenteni az áram és a gáz árának áfatartamán, de ezt nem tették meg eddig, mert "nyerészkednek" ezen is. 

Az MSZP európai parlamenti képviselője, Ujhelyi István a Facebook-oldalán tette közzé, hogy a magyar kormánynak azonnali hatállyal el kellene törölnie, de legalábbis 5 százalékra kellene csökkentenie a gáz és az áram árának áfatartalmát – írja a 24.hu.

Ujhelyi: a rezsiszámlákon nyerészkedik a kormány

Fotó: Facebook/Ujhelyi István

A képviselő a Facebook-oldalán közzétett nyílt levelében arról számolt be, hogy az Európai Bizottság nemrég engedélyezte az energiahordozókra is a kedvezményes adókulcs használatát. Ujhelyi szerint ezzel szinte minden tagállam élt, ám Magyarország nem, jelenleg emiatt nálunk a legmagasabb a gáz és az áram adótartalma.

Ujhelyi szerint a kormány nyerészkedik a rezsiszámlák áfatartalmán, mert ha valóban segíteni akarna a családoknak, akkor azonnali hatállyal csökkentené az áfakulcsokat. Úgy látja, tényszerűen nem igaz, hogy a Fidesz-kormány megvédi a rezsicsökkentést, ennél jóval többet is tehetnének a magyar fogyasztókért, 

ha nem akarna még ebben a helyzetben is nyerészkedni rajtuk.

Ujhelyi szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány komoly pénzszűkében van az uniós források befagyasztása miatt, ezért is sunnyogja el az energiahordozók áfatartalmának minimálisra csökkentését, mert 

a növekvő áram-, valamint gáz-ár tulajdonképpen még jól is jön a kormánynak, hiszen a rekordméretű áfa a rekordméretű áron jóval több bevételt jelent, mint korábban.

A képviselő szerint

tudatos és egyértelmű hazugság a kormányzat részéről a jelenlegi infláció és energiaár-robbanás kizárólagos okozójaként az orosz agressziót beállítani.

Ujhelyi a bejegyzésében azt javasolta, hogy a kormány azonnali hatállyal vagy törölje el, de legalábbis 5 százalékra csökkentse a gáz és az áram árának áfatartalmát. Mint megfogalmazta, ezt már lehetne Brüsszelre fogni és kétharmados parlamenti többséggel bármikor megszavazhatnák.

Forrás: 24.hu

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lusta
Mit is nyögdécselt a felcsúti kis tolvaj pocakos zsebcézár? A lengyel barátság újraépítésén fáradozik. Akkor kérdezze már meg őket, ugyan miért 0% az ÁFA az energián?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@ómió: Elmebeteg seggnyaló moslékok vagytok, ne hozz fel baromságokat csak nézd meg hol tart ez az ország, rohad minden, legutolsó balkán vagyunk, mi köze az ellenzéknek ezekhez 12 éve egy szemét cigány és bandája garázdálkodik te barom, olyan jó az élet itt,?? lehet te is szemét tolvaj vagy,, undoritó hogy lehet ilyen hülye agymosozz szektatagnak lenni, te szerencsétlen
ómió
@Nessy: A kereskedők, bizony, már csak ilyenek! Vagy "lenyelik" az áfát (ha csökkentik, vagy eltörlik), vagy, ha ez nem megy, más termékek áraiban "hozzák be"! Ám, ez a világinflációhoz képest - "szövegértésileg" is - még mindig csak egy kis töredék!
ómió
@gina: Újabb roham tört rád, bolsiék elmebajos latrinabúvára!? És már a nyugtató se használ? Sürgesd meg az agydonorodat - neked egy kutya-agy is előrelépés lehetne már! És hazudd meg nekünk, szarkupac efftársnő, hol tart ez az ország!? Csak nem megvédi azokat "rezsiügyileg", akiket a lehetőségei engedik?! Aszta! Dávid efftársad bezzeg, hogy "védené meg" kizárólag a tetvesbolsi fajtádat(!), aki szerint "túl sokat keresel", mindenkivel a tízszeres gázárat fizettetné! Ugye az lenne az "efftársi kóser" - minden magadfajta bolsi elmebeteg számára!? Az "előrelépés"! Ami, viszont, itt rohad és a legutolsó, szarkupac efftársnő, az a te agyad, az a tetvesbolsi! Az agydonorod jelentkezéséig meg inkább merülj alá a bolsi latrinába, addig se bűzlesz itt külön és az aljadék hazug mocskaidat se kell itt "élveznünk"!
NKF
Ez a Szarhelyi is megéri a pénzét! Létezik még a pártja?
gina
@ómió: Te kis emberi selejt, jóval kezdtél, ki vagy te kis büdös OV román seggnyalója,?hahahahha saját véleményed nincs te kis 1 Bites bugris,, csak OV cigány szövegét majmolod, hahahahah biztos fogatlan kis panelproli vagy és a kocsában a haverjaiddal tárgyaljátok meg a politikát, de a 2 elemiddel ez nem igazán sikerül
ómió
@gina: Bolsiék szarkupaca! Megkért téged valaki, hogy Böszme efftársad ánuszából óbégatva helyszíni riportot "kanyaríts"!? Nem!? Akkor, ezt aféle fekálbolsi "társadalmi munkában" teszed? Inkább bújj ki és törölgesd le a Böszmeszart a mocsokbolsi pofádról, hiszen oxigénhiányosan ott csak még idiótább leszel! Vagy ez nálatok úgy annál efftársibb és annál latrinakomfortabb!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.