Szombati tusványosi beszéde után ízekre szedi Orbán Viktort a kormánykritikus média, miután a miniszterelnök azt találta mondani, hogy "mi nem vagyunk kevert faj".

Már az országos főrabbinak is sok volt Orbán sületlensége, odaszúrt a miniszterelnöknekOrbán Viktor miniszterelnök (j2) és vendége, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök (b2) megtekinti a Dohány utcai zsinagógát Frölich Róbert országos fõrabbival Fotó: Kallos Bea/MTI/MTVA

A rasszista felhang egy dolog, de Orbán úgy tűnik, annyira kampó a biológiához (is), hogy nem ismeri a faj fogalmát. (Nagyjából: élőlények olyan csoportja, melynek egyedei képesek szaporodni egymással, és termékeny utódokat létrehozni). Pedig ez alapján már leeshetett volna neki, hogy a közel 8 milliárd egyedet számláló emberiség egyetlen faj: a Homo sapiens sapiens.

Egyházi körökből – érthető okból – ritkán éri kritika Orbán Viktort, Frölich Róbert országos főrabbi viszont úgy érezhette, most a miniszterelnök túl messzire ment. Pilinszky Jánostól idéző Facebook-posztja végén ugyanis az alábbi konklúziót vonja le:

Valamiért József Attila, Radnóti Miklós, Szerb Antal, Gelléri Andor Endre, Rejtő Jenő és még sok más ismert és ismeretlen név és arc lebeg előttem. Ők (bár József Attila nem, ő csupán józan gondolkodása miatt került e listára) a fajokról vallott hagymázas elméleteknek estek áldozatul.

Apropos faj.

Sokféle faj népesíti be a bolygónkat. Két lábon, dolgozva, beszélve, és néha gondolkodva azonban csak egyetlen faj él e földön: a Homo Sapiens Sapiens. Ez a faj egy és oszthatatlan.

Ajánlom szíves figyelembe a fentieket

- írta a főrabbi óvatosan, az üzenet címzettjét nem nevesítve.

Forrás: Facebook

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
"Nem vagyunk kevert faj": Ezt a sok lenyomott kevert feles mondatta vele...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
CsipkeRózsa
@Málna: Látod, a te közeli környezetedben is előfordul, de te nem fogadod el, inkább a zsidókra mondod, hogy ejnye-bejnye. A protekciót nem tudom, de mindegyik minőségi iskolába nehéz bejutni.
Málna
@CsipkeRózsa: Már miért ne fogadnám el? Nem azt mondtam, hogy nincs ilyen, hanem hogy pont a zsidók szeretik magukat elhatárolni másoktól. Ejnye-bejnyét sem kapnak tőlem, semmi bajom velük, csak pont nekik nem kellene ezért másokat megszólni.
CsipkeRózsa
@Málna: A zsidók inkább elfogadók a mások iránt, mint a nem zsidók. Ez mindig kiderül a cikkekből is, és a hozzászólásokból is.
Németh István
@CsipkeRózsa: Sokféle ember, emberi gondolkozásmód létezik! Ezek közös jellemzője a tájékozottság, az ismeretek a tudás, és ezek alkalmazásával a hallottak és az érzékeltek feldolgozása! A gond akkor van ha félművelt, féltájékozott személyek akarják megmagyarázni azt amit nem tudnak nem ismernek, nem is tudják értelmezni az eseményeket!, hallottakat.
Mint említettem volt a Viktori beszéd igencsak a jelenlegi helyzet nagyon bizonytalan és akár válságossá váló eshetőségére hívta fel a figyelmet! Jószerivel BELE KIÁLTOTTA A LÉGTÉRBE, hogy gondolkozni kell, és összefogni! Felvázolt egy nagyon is nem kívánatos helyzetképet!
Még, egy; kicsit megszoktuk, hogy mások gondolkoznak és tesznek helyettünk és akkor háborodunk fel, ha olyan váltózás jön amivel, amire nem számítottunk >> ez lehet akár a mikró, vagy makró környezetünkben! Ezeket éljük át mostanság kicsit sűrűbb események útján, amelyek bizony igen alkalmasak megzavarni az eddigi viszonylagos nyugalmunkat! Ennek következtében az éppen regnáló kormány ellen fordulnak azok akik képtelenek a gondolkozásra! Pedig abszolút helyzet és adottságokbélí ismeretei okán pont a legjobb taktikát választja veszélyek elhárítására! Ezt éljük át a napjainkban és ebbe kíván az aljas balliberális ellenséges belső ellenség a Brüsszellel a magyarság ellen összefogni >> no ez a hazaárulás!
Málna
@CsipkeRózsa: Én nem vagyok ebben olyan biztos...
Istenakinincsen
@Németh István: ma, 18:57 Pista! Valamit megint elnéztél.
"Hegedüs zsuzsa felettébb, félrehalló, gusztusos, büdös szőrnyella" összebújt Viktorkával!
Már meg is dícsérte!:))...mert megérdemli.Az osztákiában elkövetett beszédet más írta, mint a tusványosit?
Fejből ez nem tud beszélni, mint ahogy mások teszik?...Ez alapvető elvárás lenne egy őszinte politikustól nem gondolod?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.