Egészen a múlt hétig ár és lokáció alapján kerestek ingatlant a vásárlók: a keresők 70-80 százaléka ezt a két szempontot helyezte előtérbe, az ingatlan állapota és a fűtési rendszer kevésbé volt érdekes árulta el az ingatlan.com statisztikát Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője.

Félelem és rettegés a lakáspiacon: mindent borított az Orbán-kormány lépése

Egy hasonló helyen lévő, hasonló állapotú téglaépítésű lakáshoz képest egy panel 25-30 százalékkal olcsóbb. A panellakások azért népszerűek, mert sokkal kevesebb csontváz eshet ki a szekrényből vásárlásnál, mint egy százhúsz éve épített ingatlan esetében.

Viszont a panellakások nem tartoznak a leginkább energiahatékony ingatlanok közé, ezért nem valószínű nagy árrobbanás még a rezsiszabályok változásának hatására sem.

Az ingatlanpiac állapota sem tesz lehetővé újabb ugrást, hiszen nem arról van szó, hogy kevesebb lenne a rezsiköltség a panellakásokban, mindössze változatlan marad.

A belvárosi lakások árát az Airbnb repítette az egekbe, mert a vásárlók hirtelen egy lakáshotelként működő ingatlant is kaptak. Annak fényében, hogy mekkora jövedelmet tud teremteni az ingatlan, még az egymillió forintos négyzetméterár sem tűnt drágának. Újabban viszont jelentős különbségek lehetnek az ingatlanok fenntartási költségeiben, a megugró rezsiköltséggel rendelkező ingatlanok értéke pedig kevesebb lehet.

A magas infláció miatt most nagyon magasak a hitelkamatok. Ez azt jelenti, hogy a vevők 50 százaléka eltűnt a piacról, hiszen nagyjából ennyi volt a hitelből vásárlók köre. A piacon maradt vevők is inkább a távfűtéses lakások irányába fordulnak: ezek a lakások nagyobb eséllyel tartják meg az árukat, mert ezekre lesz kereslet

– mondta a napinak Balla Ákos, a Balla Ingatlan vezetője. A skála másik végén a szigeteletlen, vizes belvárosi lakás van, ami kicsit terhelt, mert Airbnb is van a házban, a homlokzatra sokat kell költeni, a fűtés gyenge: ezek lesznek a rezsinövekedés igazi vesztesei. Ezeket a lakásokat egyre nehezebb lesz eladni, itt biztosabb az árcsökkenés, mint a stabilitás.

Balogh is megerősítette, hogy sok olyan nagy alapterületű, rossz állapotú, nagy energiaigényű, szigeteletlen ingatlan van, aminek a rezsiszámlája több százezer forintra fog rúgni.

Forrás: Napi

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szegfue
@Németh István: Ne legyél Magadhoz ilyen szigoru!:))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@szeméth istván: magadból indulsz ki?Jól megszedted magad a fideSSes "csöcsön"!
Eladott Ország
"A panelek esetében a D,E,F besorolás képezi az állomány háromnegyedét, ezen belül is a D kategória a legjelentősebb, önmagában is 40%-a az összes között. Az ennél jobbak a panelprogram keretein belül külső szigeteléssel felújított lakások, amelyek minimális esetben érik el az A-kategóriát, de a még kiváló B besorolás 11% és a szintén kitűnő C 7%-ot tesz ki."
www.portfolio.hu/img/upload/2012/09/haz_tegla_panel_1.png
Ősszel kiderül, illetve már most biztosra vehető, hogy a lakások több mint fele ( de inkább háromnegyede) , átlépi a fidesz bűnbanda által meghatározott, "átlagos fogyasztási küszöböt" , mert a fő célkitűzés a lakosság megkopasztása volt! Arról nem is beszélve, hogy a szélhámos bűnbanda által két világpiaci ár van, amely "értelemszerűen"? nálunk a lamagasabb!
szegfue
@Németh István: Olvasd el a Nav tájékoztatását a "régi" KATA-ról!
"...Ki nem választhatja a katát?
Nem választhatja a katát az a vállalkozás, amely(nek)
...
• az adóalanyiság választásának évében az ÖVTJ7, illetve a TEÁOR 2008 szerint meghatározott, 68.20 Saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása, üzemeltetése besorolású tevékenységből bevételt szerzett,..."

Nem elég, hogy állandóan ömlik Belőled a szitok, a mocsok, ráadásul ez esetben is teljesen indokolatlanul, mert tudatlan vagy.
Németh István
@szegfue: A bevételt rendre nem a valóságnak megfelelően dokumentálják! Aztán nagyon nem érdekelnek a bérbeadások simlis dolgai,van - úgy ahogy írod NAV, pontosabban pénzügyi szabályozások, aki meg nem tartja be az rohadjon meg, de ne sírjon, mert kevesebbet tud lopni!
A szitok mocsok belőled ömlik > én akkor "bontakozom ki" ezen a téren ha engem vegzálnak! Most eltekintek ettől, csak felhívom a figyelmedet, hogy próbáld értelmezni az írásaimat és gondolkozni, le fog esni a tantusz! Aztán nem engem, de bárkit minősítgetsz hanem megpróbálsz okoska írásokat idelökni az orrunk alá!
szegfue
@Németh István: Sajnálom, de Te tényleg "menthetetlen" vagy...
C_3PO
Nyugdíjasok! Nagy házat eladni! Pénzt az asszonnyal megfelezni! Venni egymás mellett két kis lakást (tükörkép) két névre, összenyitni...
Gázszámla 144 m3 / hó alatt lesz lakásonként! Villany is 210 KWh alatt lesz lakásonként!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.