Eddig a Magyar Tudományos Akadémia 67 tagja írta alá az Orbán Viktor tusványosi beszédét elítélő nyilatkozatot. Mint írják, megdöbbenéssel értesültek a miniszterelnök beszédének azon részéről, amelyben Orbán a fajok keveredéséről beszélt.

Orbán náci időket idéző beszéde miatt közel hetven akadémikus tiltakozik nyilatkozatban

A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke (b) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke (j) a miniszterelnök előadása előtt a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2022. július 23-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Az emberi faj egységes, ezért az emberi fajok, illetve keveredésük felvetése biológiailag eleve hibás, az ezekre történő politikai hivatkozás pedig történelmileg kudarcos, katasztrófák sorát okozó eszmerendszert idéz fel

– fogalmaztak az MTA tagjai. Hozzátették: elfogadhatatlannak tartják, hogy „a miniszterelnök a magyar nép jövőjét ilyen tudományosan tarthatatlan tannal és veszélyes ideológiával kapcsolja össze”.

Címlapkép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Forrás: 24.hu

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
A többi rendben volt, akadémikus urak?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ómió
Már "akadémikuséknál" is értelmezési gond-hullám lépett fel? Ez valami új covid-variáns, vagy "csak" a bolsivírus!?
Nyírfa
A többi rendben volt, akadémikus urak?
Peller Anikó
A pofasszorok Baccsányi köre is tiltakozott már? Vagy még mindig nem ?
Aki Én
@ómió: Bolsivírus, igen. Ezért nem érted, amit az értelmiség kifogásol, te suttyó bolsi csicska.
Ha ellenzéki beszélne így, akkor sem értenéd, de a fidesz a szádba adná a felháborodást, te kretén komcsicska.
csak úgy....
kár volt tiltakozni,hiszen orbán csak a bunkóihoz beszélt és nem a professzor urakhoz! :)
ómió
@KisTehen: Ennél az alfajnál az kizárt!
Pálinkás Pál
gyönyörű kép...a félhülye németh gyerek, a román cigány, meg a máglyára való püspök...ezt érdemlitek parazita románok, és gyengeelméjű fideszfanok...
almalibre
"Az emberi faj egységes" Ennek némileg ellentmond az EGYETEMES EMBERI JOGOK NYILATKOZATA "amelyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül". Akkor, hogy van ez?
dr. prédikátor
EZ A MOCSOK MORE LÓKUPEC VAJON MILYEN FAJHOZ TARTOZIK!!!???
human
@Peller Anikó: Emlékszem egy szer volt, hogy kritizáltak valami nyílt levélben. Aztán történt valami és elkeztek magyarázkodni, hogy nem úgy értették. Ment a szégyenletes kihátrálás. Orbán helyretette őket gondolom.
ómió
@Aki Én: Már megint a tetves bolsiságod másrahazudási szindrómája sanyargat téged ennyire!? Ilyenkor vagy úgy, bolsiék fajkreténje, hogy abszolut semmit nem értesz, vagy az nálad már az alap!? Talán, ha szedáltatnád magadat...!
kereső
És? Az a lényeg, hogy a putyin f@xát szopó kadirov, a csecsenek hazaárulója az teljesen egyet ért orbánnal. A hülye. Orbán /hitler fajelmélete alapján vele sem kivánatos "keveredni".
magyar1
Jaj most mindenki aki hülyét csinált magából a józan gondolkodású Orbánt támadja. Nem unják még?Nem fajgyűlölet volt csak ténymegállapítás már ami a néger, muszlim, arab fajtát illeti. Zsidó, cigány keveredés nagymértékű.
De ez nem olyan gond mert nagyjából egyféle a kultúránk, főleg a zsidókkal. A cigányok meg akik normálisak elfogadták ezt.
De a muszlimok nem akarják soha ezt elfogadni, látszik No-ban, meg nyugaton ahol külön negyedek vannak és az ottani lakosok be sem mernek menni oda.
magyar1
@Horizont: Ha arra gondolsz, hogy nem akarok muszlimokat, arabokat, négereket Európába - igen, akkor olyan vagyok mint Orbán.
Aki Én
@Maccska: ,,Ma már Orbán a polgárpukkasztó haladó csávó."

Pont, mint a Pride.
Nessy
@magyar1: Van egy nagyon rossz hírem! Az "ember" egy faj, a homo sapiens, sapiens, és bizony a "bölcsője Afrikában ringott"! Jó, némely esetben ez a "gondolkodó, értelmes ember" megnevezés kontinenstől, bőrszíntől, vallástól etc. függetlenül vitatható.
magyar1
@Nessy: Teljesen mindegy, de az a pár ezer év teljesen mássá tett bennünket, miért akarnak a muszlimok kinyírni bennünket pld. ?
De egyébként tőlem elfér mindenki ahová született, sőt elfogadom ha pár ember máshol akar élni, de akkor azt a kultúrát tekintse magáénak, aszerint éljen. Ne egy kontinens változzon meg érte.
kereső
@magyar1: Akkor a törökök ellen miért is nincs kifogásod? 98 %!-uk muszlim. Meg az orbánék által behozott "vendégmunkások"??- a távol keletről, indiából, fülöp szigetekről a filippinók...
Nem mellesleg a néger, azért "néger", mert a szervezet igy alkalmazkodott a klimatikus viszonyokhoz. Az európai ember azért "fehér", mert a klimatikus viszonyok nem tették szükségessé a sötétebb bőrszint. Te sem vizsgáltatnád meg magad, és gyógyittatnád egy sötét bőrú orvossal magadat?
Nessy
@magyar1: Anno, a keresztes háborúk idején az arabok is kérdezték biztos. Pár ezer év alatt Európa hányféle kultúrát, vallást élt meg? Mi is Ázsiából érkeztünk Európába! "A magyarok nyilaitól ments meg Urunk minket", imádkozták a régebben itt élők. Az az 1100 év, mióta itt élünk, a történelem szempontjából alig mérhető idő. A római birodalom is pár ezer év után csak egy ország maradt,elsősorban a barbárok jóvoltából. Bocs, de szerettem a történelmet! Persze, az ez egyéni véleményem, másnak más. Ez logikus!
magyar1
@kereső: Nem zavar, nem érted, tudom vannak sokan itt, de alkalmazkodott nagy része. A sötét bőre sem zavar, de ne akarják a kontinensünket. Segélyekért jönnek ide, de amíg itt nagyon sok szegény és hajléktalan él, az unióra is gondolok, addig ne osztogassuk a saját és gyerekeink által megkeresett kis pénzecskét. Ez vonatkozik Orbán osztogatására is.
Szokások rabja vagyok, aki nem szeretné ha sokat változna az élőhelye.
kereső
@magyar1: Nem akarják- csak azt a jobb életet, amely nekünk osztályrészül jutott- "bőrszinünk" alapján. És a "fehér" ember dolga lenne, miután évszátadokig kihasználta őket, hogy el is jussanak oda- természetesen saját szülőföldjükön. Ezért is érthetetlen, hogy orbán miért tesz keresztbe annak a programnak- Európa és Afrika között, amely ezt szolgálná- és a gazdag!!! valamikor igenis kizsákmányoló európának ez kötelessége is.
magyar1
@kereső: Én nem vagyok ennyire nagyvonalú és szerintem sokan nem, hogy eltartsak egy fél kontinensnyi embert. A franciák az angolok voltak inkább gyarmatosítók, de Mo. nem.
A másik, nem a gazdagok adják oda vagyonuk nagy részét ehhez a programhoz, hanem az átlag dolgozó néppel tartatnák el.
Te odaadod mindenedet egy szegény afrikai családnak és tartod őket míg meg nem tanulnak beszélni,dolgozni stb.???
magyar1
@kereső: Ja és nagy "szorgalmukban" csinálnak még neked 10 eltartandó gyereket, mert ahhoz nagyon értenek.
kereső
@magyar1: Nekem? Na, az szép lenne...Egyébként ez nem kimondottan az ú hibájuk, hanem a kultúrálatlanság, az oktatás hiánya , az elégtelen felvilágositás hiánya. Van/lenne mit pótolni. Na, de éppen te mondasz ilyennek- hogy örülnének orbánék, ha európában a nők zsinórban szülnének 10 gyermeket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.