Kezdtek elfajulni a dolgok az Orbán-kormányban.

Hegedüs: 4 év után minden kormányt el kell küldeni, mert szerinte „elszáll az agyuk”

Mi is írtunk a miniszterelnöki megbízott viharos lemondásáról: Hegedüs Zsuzsa kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt nem tölti be tovább a posztot. Azóta jöttek és mentek a reakciók, most pedig Hegedüs az ATV Egyenes Beszéd című műsorában jelent meg, amiről az atv.hu részletesen beszámolt. 

Hegedüs beszélt a nemzetközi helyzetről, arról, hogy az Európai Parlament harmadszorra szavazza meg ellenünk a jogállamisági eljárást, és nem fog engedni. Hozzátette: a magyar és a nemzetközi sajtó is ráugrott arra, amikor lemondott, elmondta, hogy csak ma öten szólították le egy üzletben, miközben vásárolt.

Visszatekintve elmondta: 2010-ben a Fidesz megörökölt egy katasztrofális költségvetést, az akkori felzárkóztatási stratégiában Orbán Viktor mögötte állt. Felidézte, hogy a miniszterelnök teljes szabadságra kérte fel, de ő kiment tüntetni az úgynevezett gyermekvédelmi törvény ellen is, ami szerinte homofób.

2014-ig ilyen problémák nem voltak, de mint fogalmazott, 4 év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”.

Szerinte a Fidesz megpróbált mindent azonnal bebetonozni, 2012-re kimászott az ország a költségvetési gödörből, addig volt egy nagyon jó közös munka, mert nagy volt a baj, de utána kezdtek elfajulni a dolgok. Ami miatt meg akart szólalni, az a „homofób-törvény” volt, de nem tette, mert úgy érezte, addig nem teheti, amíg nem fejezi be a felzárkóztatási stratégiát.

Orbán Viktor válaszából azt érezte ki, hogy szíven szúrta a kormányfőt az ő lemondása, de hangsúlyozta: nem írta azt, hogy Orbán személyesen rasszista, azt viszont leírta, hogy az, hogy egy miniszterelnök kiálljon, és korrigálja azt, amiből balhé van, elvárható.

Forrás: atv.hu

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Arra, hogy az káros a társadalomra ha egy párt vezetője vég nélkül marad hatalmon a bölcs amerikaiak már régen rájöttek, mert náluk csak meghatározott ideig, illetve ciklusig lehet csak elnök a megválasztott ember. Ennek az az oka, hogy rájöttek arra, hogy az embernek vannak rossz tulajdonságai amelyek ha hosszú időn keresztül gyakorolja a hatalmat, akkor a felszínre jönnek, ha az illető ezt nem akarja akkor is.Kialakul körülötte egy olyan helyzet,állapot hogy a kormányban dolgozók alattvalók lesznek, nem állnak ki a véleményük mellett, nem a törvények szerint járnak el , hanem az elnök akarata és igénye szerint.Szervilizmus alakul ki, amely akadályozza a törvényes működést.Ezt megelőzendő döntöttek úgy hogy az USÁ-ban az elnököt maximum három cikluson át lehet megválasztani.Ekkor egyetlen kormány tisztviselő sem az elnök kegyeit keresi, mert tudja, hogy a következő választáson , de legkésőbb a harmadikon már nem a régi elnök lesz hatalmon, és így igyekszik a munkáját a törvények szerint végezni.Ilyen rendszerben a korrupció sem úgy alakul mint nálunk, mert nincs biztosíték arra, hogy az aki őt előnyhöz juttatta az még sokáig a hatalomba marad, és kendőzetlenül segít az érvényesülésben.Szóval sok előnye van egy ilyen rendszernek, talán ki kellene próbálni, és a következő Alaptörvény módosítás nem az Orbán Viktor bebetonozásáról fog szólni, hanem ennek a mai rendszernek a gyökeres megváltoztatásáról!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
drrotf
Arra, hogy az káros a társadalomra ha egy párt vezetője vég nélkül marad hatalmon a bölcs amerikaiak már régen rájöttek, mert náluk csak meghatározott ideig, illetve ciklusig lehet csak elnök a megválasztott ember. Ennek az az oka, hogy rájöttek arra, hogy az embernek vannak rossz tulajdonságai amelyek ha hosszú időn keresztül gyakorolja a hatalmat, akkor a felszínre jönnek, ha az illető ezt nem akarja akkor is.Kialakul körülötte egy olyan helyzet,állapot hogy a kormányban dolgozók alattvalók lesznek, nem állnak ki a véleményük mellett, nem a törvények szerint járnak el , hanem az elnök akarata és igénye szerint.Szervilizmus alakul ki, amely akadályozza a törvényes működést.Ezt megelőzendő döntöttek úgy hogy az USÁ-ban az elnököt maximum három cikluson át lehet megválasztani.Ekkor egyetlen kormány tisztviselő sem az elnök kegyeit keresi, mert tudja, hogy a következő választáson , de legkésőbb a harmadikon már nem a régi elnök lesz hatalmon, és így igyekszik a munkáját a törvények szerint végezni.Ilyen rendszerben a korrupció sem úgy alakul mint nálunk, mert nincs biztosíték arra, hogy az aki őt előnyhöz juttatta az még sokáig a hatalomba marad, és kendőzetlenül segít az érvényesülésben.Szóval sok előnye van egy ilyen rendszernek, talán ki kellene próbálni, és a következő Alaptörvény módosítás nem az Orbán Viktor bebetonozásáról fog szólni, hanem ennek a mai rendszernek a gyökeres megváltoztatásáról!
jesz
a balhét Hegedüs szítja, valószínű megéri...amúgy jellemtelen...láttuk(egy ideig, amíg engedte)hogy viselkedett amíg mindent megkapott amit csak megkívánt...sokba volt ez a Hegedüs az adófizetőknek
Apfelbaum
Ő rá gondoltam volna utoljára aki beolvas orsósnak,van munkája Franciaországban, állítólag sok pénzt is keresett így nem kell attól tartani,hogy a felcsúti szélhámos lenullázza...igaz, hogy nagyon későn ébredt fel,de jobb később mint...
Qqberci
@drrotf: Pontosan így van. Egy elnöki ciklus kevés ahhoz, hogy nagyot alkosson valaki, de elég ahhoz, hogy felmérjék, engedik-e tovább irányítani Két ciklussal már tud komolyabb lépéseket elindítani, de mire elszállna az anya, mehet haza könyvet írni a tevékenységéről. Érdekes viszont, hogy az "elnökök klubja" működik, Trump kivételével az összes még élő korábbi elnök konstruktívan támogatja az aktuális vezető munkáját...
gina
@Mirabilis: Mert olyan mnt te ls az a szemét fideszbanda, de ráébredt valamikor az igazságra a román mocskos zsiros cigány csak élősködik a népen... te idióta
gina
@Mirabilis: Az anyád te szemét primitiv panelproli zsidózz csak, és akkor mi OV ?? egy mocskos disznóólból való cigány... elmebeteg patkány
NKF
Semmi baj.Egy főtanácsadóval kevesebb.Azt a főtanácsadót is elküldeném a kurva any..ba
aki ezt a vármegye meg főispánozást javasolta. Melyik marha volt?
Eladott Ország
@drrotf: tegnap 21:57 ♦ A törvényhozás 1947. március 21-én szavazta meg az amerikai alkotmány 22. kiegészítését, amely szabályozta, hogy egy személy csak kétszer lehet az Egyesült Államok elnöke.
Pági
@sgl: Egon sok mindent nem tesz helyre.Nem.olyan,mint Györgyi.
Bástya Béla Elvtárs
@Maccska: Így igaz, 20 ezer milliárdos adósságot örököltünk! Azt is rajtunk kérik számon !!!
csipetke
...és ez hegedűsnek nem jutott eszébe 12 évig, miközben luxus-piát,luxuskaját vett ki tudja miből, talán a segélyekre szánt pénzekből, vagy amikor a puccos audival vitette magát a nyomortelepekre,és baromi jól élt, az orbán-holdudvar többi tagjával együtt...Már megszedte magát annyira, hogy mostmár megengedheti magának,hogy megsértődjön orbán rendkívül ostoba beszédén?
ómió
Ezzel az "elszáll az agyuk"-kal önmagából indul ki az efftársnő? Mert, akkor, érthető!
Németh István
Ezt a vén büdös kurvát meg ki kell tiltani az országból!
Különben ez egy kibaszott szemét és mocskos a nemzeteknek kifejezetten szarkeverést biztosítani akaró büdös kurva! Ugyan is és ez tény > a 4 évenként váltózó kormány amíg beindítja a vertikumát tönkre vágja az országot, az új koncepcióival a polgárokat kísérleti alanyként használja, miközben lenyúlja az országot ahogy csak tudja, mert a következőkben erre nem lesz lehetősége, úgy is leváltják! Ez a zsidó; a zavarosban halászni akaró liberális barom állat! Megbecsülni semmit nem tud csak harácsolni akar! menjen a picsába, de sürgősen és ne írogasson tűnjön el!
jancsipapa
Ő hány évig parazitáskodott ott? Mert ,valljuk be ,sok haszna nem volt a tevékenységének...
volvós
@Németh István: te nagyon leszophatod a Propellert, hogy ilyen mocskos " hozzászólás " után nem tiltanak ki erről az oldalról, vagy valaki nem követ esténként egy kihalt utcában...ami késik, nem múlik...
FLETÓ
El? 4 év után?! Akkor neked nem lenne már 20 éve munkád!
Németh István
@volvós: Úgy gondolom neked kijárna egy jó pofán vágás! A mocskos hozzászólás a te agyadban fogant mert egy iromány értelmét fel nem ismerő seggfej vagy! A hülye szemét élősködő nyanyádat meg védd ahogy akarod volvóstól! Hülye!
drrotf
@Eladott Ország: A lényeg itt hogy csak meghatározott ideig lehet hatalmon egy ember akár milyen jó elnök is volt.Olyan mint nálunk, hogy az Alaptörvényben bebetonoznak egy embert ,s az a hatalomban maradhat élete végéig, kialakítva maga körül a hűbéri társadalomra jellemző jegyeket, épp eszű , polgári társdalomban nem történhetne meg, mert a hatalmi ágak szétválasztásának, az állam és az egyház külön , önálló működésének az elvét nem adnák fel soha.Nem lenne lehetséges, hogy minden törvényhozót, és az államigazgatásban, állami intézményekben, alapítványokban a vezetőket az ügyészség és bíróság vezetőit, a médiában a vezetőket csak a hatalmon levők nevezzék ki a hozzánemértő de maximálisan hű emberek közül.Tegnap a Duna TV Wordl-ön este Glatz Ferenc tartott előadást a velünk élő Trianonról.Ő is elmondta, hogy a fentebb leírt rossz bebetonozási gyakorlat, már a kiegyezéstől kialakuit hazánkban, és ennek egyenes következmény lett Trianon, mert hozzá nem értő emberek vettek részt az ország részéről a 1920-as Béke Tárgyalásokon.Ez a rossz gyakorlat azóta csak folytatódott,nem változott semmi, sőt még rosszabbodott., mert a társadalmi rendszerek rendre kiirtották azokat az embereket akik az ország jobbítását szívükön viselték és ezért nem lehet reményünk arra, hogy a mostani hatalom gyakorlási mód majd egyszer csak magától megváltozik.Ma is a közepes tudású de hűséges emberekre van bízva az ország, akik képtelenek kivezetni bennünket ebből az átkozott bűvös körből, és így maradunk Európa szegényei!
Bástya Béla Elvtárs
@sgl: “És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk, azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit. Ha el kell számolni az országnak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk?”
Gy. F. 2006

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.