Egyre szűkül az a kör, amelyik még élvezheti a 480 forintos, hatósági áras üzemanyagot (a legtöbb kútnál csak 50 literig), például a kormány legutóbbi döntése alapján mintegy 800 ezer cégautó került ki az ársapka alól.

A taxisok főnöke így magyarázza, miért indokolt, hogy nekik továbbra sem kell piaci árat fizetni

Fotó: pixabay.com

Az utolsók között azonban ott találjuk a taxisokat, mint ahogy ők az egyetlenek a 450 ezer fős katás körből, akik továbbra is számlázhatnának cégeknek, nemcsak magánszemélyek lehetnek a vevőik – írja a 444.hu.

„Sokan és sokféle módon keresnek magyarázatot arra, hogy a taxisok miért kedvezményezettjei az utóbbi napok kormányzati bejelentéseinek. A találgatások helyett inkább racionálisabb okai vannak a döntéseknek. A személyszállítási törvény értelmében fuvarvállalási kötelezettsége van a taxisnak, ha az utas amúgy megfelel az egyéb utazási feltételeknek. Ennek értelmében a szolgáltatás befejezése után, a számlakibocsátás pillanatában már nehéz azokat a feltételeket utólag tisztázni, hogy cégnek vagy magánszemélynek kell a számlát kiállítani”

- mondta a 444.hu-nak Metál Zoltán, az Országos Taxiszövetség elnöke a katázással kapcsolatban.

„Mivel sokan saját gépjármű hiányában kénytelenek a taxiszolgáltatást igénybe venni, ezért számukra komoly terhet jelentene a tarifa ismételt emelése. Véleményem szerint a kormány rezsicsökkentési intézkedései a lakosság érdekeit szolgálja”

- fogalmazott Metál Zoltán.

Címlapkép: pixabay.com

Forrás: 444.hu

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
""„Mivel sokan saját gépjármű hiányában kénytelenek a taxiszolgáltatást igénybe venni, ezért számukra komoly terhet jelentene a tarifa ismételt emelése.""
Milyen igaz! Ennél már csak egy egész kevéssel több az igazság abban a megállapításban, hogy EVÉSRE viszont (talán) még sokkal többeknek van szüksége. És a kaja (sajnos), hiába a doktorminiszterelnökúr oly erős kérése, mégse hajlandó gyalog vagy tömegközlekedéssel eljutni az üzletekbe.
Kell a taxi? Igen! De enni és azt megfizetni még sokkal fontosabb lenne, nemigaz?
134.bátor
Mindig is undorîtó banda voltatok ..munka nèlkül pènzt keresni,nem is keveset ..ez jellemző rátok
Giovanni Alba
Kénytelenek a taxiszolgáltatást igénybe venni? Ezt mégis hogyan kellene érteni? Nincsen tömegközlekedés? Nincsen már roller, kerékpár, moped ill. robogó s ezek elektromos változata? Gyalogolni sem lehet már? Csak autó vagy a taxi?
Ha valaki éppen elgondolkodva andalog a körúton, akkor hatalmas fékcsikorgással megáll mellette a sárga taxi, és betuszkolják az óvatlan sétálót, mert nix ugribugri, nincs itt kérem sétafika?
Vagy mégis hogy'?
Málna
Milyen hülye egy magyarázat ez...Ezért kár volt megszólalni.
amortizáltok
elsőre a mese arról szólt,hogy 70 % os lenne a taxí fuvarszámla emelkedés és a ja nem akarjuk terhelnia lakosságot meg ez az ? de a fuvarozók épitőanyag élelmiszer boltok plázák elláto kamionjaí meg ahasonló iparcikk árukat feltöltők majd Csapvizzel menjenek ? hogy olcsóbb lehessen, hát várjátok akkor a holland csatornarendszer áttelepitésére kiirandó pájyázatot megszerkesztik az kissé soká lesz. a kapkodás ára is a lakosságon csapodik le
percsi
.."a számlakibocsátás pillanatában már nehéz azokat a feltételeket utólag tisztázni, hogy cégnek vagy magánszemélynek kell a számlát kiállítani”
Igen, ez komoly gond, mert mielőtt beülne az autóba, nehéz lenne megkérdezni, hogy céges vagy magán fuvar lesz.
És még sok vállalkozás van, ahol előre nehéz lenne megkérdezni, kb. 460e.
Nem csak a taxisnak van törvényi kötelezettsége, hanem minden vállalkozónak-cégnek.
És mi van, ha egy KATA-s fodrász megcsinálja a frizurát, és a vendég utólag kér céges számlát?
Nagyon ritkán fordul elő, de előfordulhat. pl. tárgyalásra megy a vendég, és előtte rendbe teteti a séróját.
Én abban is biztos vagyok, hogy a 134 bátor ember fodrászát is mi fizetjük.
ómió
Pedig az efftársak másképp hazudják!
kisfalud
Sokkal egyszerűbb a képlet, Orbán retteg tőlük a nevezetes taxis blokád mély nyomot hagyott benne és a taxisok folyamatosan zsarolják a beszarit.
namihami
@KisTehen: 19.09: Igen! ÉS?!?! Azok talán gyalog jönnek? Vagy azokért nem nekünk kell az emelt üzemanyagárat fizetni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.