Augusztus 8-tól már csak ilyeneket lehet majd kapni a MOL-nál a sajtóinformációk szerint.

Az ugytudjuk.hu a birtokukba került céges levelezésre hivatkozva arról számolt be, hogy augusztus 8-tól már csak egy kisebb fajta, de drágább gázpalackot lehet vásárolni a MOL-tól. 

Sajtóhírek szerint jön a kisebb, de drágább gázpalack a rezsicsökkentés miatt

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A hagyományos, 11,5 kilogrammos PB gázpalack árát ugyanis a rezsicsökkentés szabályozza hatósági áron, így az 5175 forintba kerül mindenkinek. A MOL viszont az ellátásbiztonságra hivatkozva bevezetné a 10,9 kilogrammos gázpalackot, amit viszont drágábban, 7800 forintért árulnának – írja a lap, amely idéz is a hozzájuk eljutott levélből (amit a MOL küldött ki a partnereiknek).

"Az elmúlt hónapokban felborult az egyensúly a PB gázpalackok piacán, emiatt jelentősen megnőtt a kereslet a MOL által forgalmazott 11,5 kg-os PB palackok iránt. Célunk továbbra is az, hogy biztosítsuk az ellátást, az ország minden pontján, minden vásárlónknak és elejét vegyük komolyabb ellátási problémák kialakulásának, ezért vált szükségessé az újfajta, 10,9 kg töltettömegű PB gázpalack bevezetése"

A szabályozás kikerülése már korábban is előfordult, a lap idézte Németh Szilárd rezsibiztos egy korábbi, márciusi megszólalását, aki azt magyarázta a Századvég rezsikonferenciáján, hogy "hiába bújnának ki a gázpalackok gyártói a rezsicsökkentés szabálya alól, hamarosan bezárult a jogi kiskapu." A rezsibiztos még hozzátette, hogy "a jogszabály szerint a 11,5 kilogrammos PB-gázpalackok esnek a hatósági árszabályozás hatálya alá, ezért néhány vállalat 10,9 kilogrammos kiszerelés gyártásába kezdett, így emelhet a gáz árán".

A jogi kiskapu bezárását célzó jogi szabályozás azonban úgy tűnik, hogy nem készült el mégsem, hiába emlegett azt a rezsibiztos – írja a lap –, hiszen a MOL levele alapján pont a magyar állami vállalat fog ilyen palackokat gyártani és ezáltal árat is emelni. 

"A rezsicsökkentett palack kivezetésével, a kisebb palack ugyanis drágább lesz. Az általunk talált árak alapján 7 ezer 800 forint körül mozog egy 10,9 kilós palack ára.

A MOL augusztus 8-tól már csakis a kisebb, de drágább palackokat fogja forgalmazni"

 – olvasható a cikkben.

Forrás: ugytudjuk.hu

74 hozzászólásarrow_drop_down_circle

roccobaba
És mi lesz a régi palackokkal? Azokat fogják újakra cserélni vagy meg kell venni? A jó édes anyátokat...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
roccobaba
És mi lesz a régi palackokkal? Azokat fogják újakra cserélni vagy meg kell venni? A jó édes anyátokat...
rokker33
@roccobaba: gondolom meg kell venni, mert nem egyforma a 2 palack ami újabb 4=5000 ft ba fog kerülni a vásárlónak...Szemét banda,miért nem lehet 1000 ft al drágábban adni miért kerül 2500 ft al többe a kevesebb gáz?
ómió
Drágább palackos gáz!? Na, ne má'! Hiszen a brüsszeli efftársak azt is "ócsóbbra bojkottálták" nekünk! Így kell hazudni?
jesz
évtizedekkel ezelőtt a kis palack tíz kilós volt, aztán kitalálták a "nagyobbítéást" azt hittem öt kilós lesz a kisebb...ez csak szopatás, semmi értelme, mondhatni süket duma..
Baker
@ómió: miért nem mész már az efftársi retkes kurva anyádba?!
ómió
@Baker: Csak mert te az efftársi retkes kurva anyádban tartózkodsz!? Tetves bolsikat sosem utánoznék!
Baker
@ómió: a "tányér bableves" halálraítélt r!banc az anyád :P
csak úgy....
az nem baj,hogy orbánék szopatják az idióta híveiket, a baj ott kezdödik, hagy a normálisa kénytelen velük együtt szopni..
csak úgy....
@KisTehen: most ta akkor boci,vagy papagáj? -minden esetre marhára unalmas..
namihami
Az a sok hülye, amelyiknek a 11,5 kilós palack (ami még olcsóbb is) rosszabb üzlet, mint a 10.9-es (drágábban), az vajon miért képes még mindig egy olyan pöcssipkára szavazni, aki ezt próbálja a nemhülyéknek úgy beadni, mintha az jó lenne nekik. Az pedig, hogy kisebb lesz a töltet vagy új tipusú a palack, az még a fideszbuzik következő szopatása lehet.
Tehát--kevesebbet kapsz drágábban és még a hülye Orbán azt is elvárja a barom híveitől, hogy ennek örüljenek.
Tényleg, ilyen hülye a fideszszavazó vagy csak az Orbán iránta rajongása vette el az eszét?!?! Bár, nem látok túl nagy különbséget...
simmering73
Nem is lehet már háztartási gázpalackot kapni. Éljen a rezsicsöki. Ómió büszke lenne rá. Eftársilag.
ómió
@Baker: Csak nem a tetves-bárcás rühesvöröskurva anyuciddal büszkélkedsz, szarkupac efftárs!?
Baker
@ómió: a fidesznyik képviselőről beszélek, aki téged a világra szart ;)
ómió
@Baker:Ha a világra szarásnál tartasz,bolsiék fajkreténje, kérdezd meg anyucidat: ezt hogy abszolválta veled!? A bolsi latrinából tuti késve lettél kimentve, mert az oxigénhiányos elmebajod állandóan kiköszön belőled!
ómió
@Baker: Ha kusikálnál, bolsiék fajkreténje, akkor, kezdjed!
ómió
@Baker: Már annyit se értesz ott az elmeosztályon, hogy "kezdjed"!?
ómió
@Baker: Eszerint már annyit se értesz, hogy "kezdjed"! Donor-szervnek kutyaagyat kérjél magadnak: egy kutya ezt már érti!
balos
@szópó-ómió: A Kutya egy ész lény hozzád és a fajodhoz képest!
ómió
@balos: És, ugye, mert épp Baker efftársad képtelen még a "kezdjed" szó megértésére is!? De, ha már - "jó bolsi módjára" - aljas hazudozásba kezdesz, legalább valami következetességet mutatnál, bolsiék fajkreténje! Az agy-kapacitásod nem engedi, vagy a Lenin összes tiltja ezt a fekafajtádnak!?
ómió
@Baker: Még mindig nem érted a "kezdjed" szót, bolsiék fajkreténje!? A donor kutya-agy is eltúlzott számodra!? Akkor, merülj alá, szarkupac efftárs, a bolsi latrinába!
ómió
@Baker: Agydonorod még mindig sehol, bolsiék latrinabúvára!? Merülj alá!
ómió
@Baker: Bolsi latrinabúvár, merülj alá!
ómió
@Baker: Bolsi latrinabúvár, merülj alá!
ómió
@Baker: Szólj a kutyádnak, tanítsa már meg neked a "kezdjed" szó értelmét!
ómió
@Baker: Segghülye vagy!? Már a kutyádat se érted?
ómió
@Baker: Mentálisan téged már a kutyád is lekörözött?
ómió
@Baker: Ilyenkor veszed a levegőt, ha feldob téged a bolsi latrina?
balos
@szópó-ómió: Netán benne vagy a legujabb gázoitási bizniccben?Annyira otthon érzed itt magad,hogy már azt hiszem két oldalról kapsz júdás pénzt a felszópásért!
balos
Állítólag az új kisebb palack már a rezsicsökkentés csökkentésének a új szülőttje!Valamelyik csókos felkészült a piacra!
ómió
@Clavigo: Mid fáj, bolsiék fajkreténje!? Az agyad helye?
ómió
@Baker: Nyugi, nyomi! Már ennyit se értesz?
simmering73
Tegnap 16.-án voltam a mol kuton. Mondták gáz van, mert nincs palack. Ujdonságként hatott rájuk mikor mondtam, hogy 8.-tól kevesebb gáz drágábban lesz náluk. Még szerencse, hogy bespejzoltam a rezsicsökis gázból.
ómió
@Baker: Nyugi nyomi! Még, ha idióta maradtál is!
kisfalud
E témában is eljött az ómió vágyott világa, és rezsicsökkentést hirdet ebben erről is.
Aki Én
@ómió: De tényleg, te mi a fasznak vagy?
Végtelenül ostoba, egysíkú, agyalágyult vagy, kit akarsz te itt meggyőzni az unalmas baromságaiddal?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.