Az idei év első félévében összesen már közel 200 millió forint értékben kötött szponzorációs, illetve támogatási szerződéseket az állami Exim-csoport különféle magánvállalkozásokkal – vette észre a hvg.hu

Rúzsa Magdi 10 millió forint állami támogatást kapott egy koncertért, de ez még nem minden

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az egyik összeg a listán a Plagiguel Művészeti Szolgáltató Kft.-nek adott 10 milliós támogatás a legkönnyebben beazonosítható. 

1. A cég ügyvezetője és egyedüli tulajdonosa ugyanis Rúzsa Magdi, az eximes szerződéslistán pedig a “Budapest park koncert támogatás” megnevezést tüntették fel, és az énekesnek idén július elsején volt is koncertje ezen a helyszínen.

2. Húszmillió forintról szól egy másik támogatási szerződés: ezt a pénzt a Mamikon Vagyonkezelő Zrt. kapta “koncertfilm támogatás” címszóval.

3. Az Exim-csoport friss támogatási listáján a legkisebb összeggel, 5 millió forinttal a Naviga Média Szolgáltató Kft. szerepel, amely a pénzt “Kulturális Fesztivál támogatás” címén kapta. A más mellett a Képes Autósport című lapot kiadó, 2005 óta működő mikrovállalkozás vezetője és tulajdonosa Hoppál András. A cég tavaly 13,2 milliós nettó árbevétel után 449 ezer forintos profitot ért el, amit a tulajdonos nem vett ki a vállalkozásból.

4. A friss Exim-szerződéslista legnagyobb tétele 28 millió forintról szól és a Conviva Catering Kft. kapta egy “rendezvénysorozat” támogatására. A fő tevékenységeként “rendezvényi étkeztetést” megjelölő Conviva Kft. ügyvezetője és egyedüli tulajdonosa Hegyi Attila, a cég pedig tavaly 197,2 milliós nettó árbevételből csaknem 29 milliós adózott eredményt tudott kihozni.

5. Majdnem ennyi pénzt, 25 milliót juttatott támogatásként az Eximbank egy másik vállalkozásnak, a Tonspec Kft.-nek rendezvény támogatásra. Ennyiből szintén nem lehet konkrétumra következtetni, ám valószínű, hogy a cég az idén augusztus 4-6. között zajló jubileumi, 10. Paloznaki Jazzpiknik fesztiválra kapott pénzt, 

Forrás: hvg.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Valakinek hoznia kell a vajdasági szavazatokat, ha már a kopasz Pásztor nem tudja összetartani a nyájat. Ezt meg kell jutalmazni, az államadósság meg bagatell jobbágyok!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Ha otthon marad, nem él ilyen fényesen. Telik a magyarok hazai adóbefizetéséből...
Nessy
Majka, Ákos,Mága és a többi udvari zenész milliókat kap, miközben értelmes színházak becsuknak, támogatás nélkül. Nesze neked "kulturális élet", fidesz módra!
Eladott Ország
Valakinek hoznia kell a vajdasági szavazatokat, ha már a kopasz Pásztor nem tudja összetartani a nyájat. Ezt meg kell jutalmazni, az államadósság meg bagatell jobbágyok!
dr. prédikátor
EZ A MIGRÁNS PICSA VALAKINÉL NAGYON TUDHAT SZOPNI!!!
balos
@Nessy: A kult-túrhákat meg kell fizetni,hogy a plebs lássa a törődést!
Nessy
@Horizont: Ez a jelenlegi kulturális színvonal!
Lepényleső
Hagyatkozva klasszikusra;" Egy nő mindent megér,kivéve az árát!" - főleg ha egy ország látja kárát?
telegdilaci
@Eladott Ország:Szégyen hogy minden határon túli ide jön a hátunkon felkapaszkodva karriert csinálni,és még milliós támogatást is kapnak az Államtól a Pedagógusoknak egészségügyi dolgozók fizetésemelésére meg nincs pénz! éppen a tegnapi napon szembesültem hogy Ukrán származású Emberekkel volt tele a vonat amivel utaztam és Magyar személyi igazolvánnyal rendelkeztek,vették igénybe az ingyenes utazást,csak a Hely jegyet kellett nekik megvenni olyan jogokatélveznek mint akik itt születtek Magyarországon,ledolgozták az életüket,fizették a nyugdíj járulékot,adót,az a vagon amiben én is utaztam tele volt Ukránokkal szinte BP-ről végig telefonálták Debrecenig az utat az okos telefonjukkal!
csak úgy....
ez igaz lehet? a csajnak jó hangja és tehetsége is van, akkor mi a pétschának az + 10 millió állami dotáció?- fideszék meghülyültek teljesen?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.