Magyar idő szerint csütörtök este Orbán Viktor beszédet tartott a világ legnagyobb konzervatív politikai rendezvényén, az amerikai CPAC-en (Conservative Political Action Conference).

A miniszterelnök a tőle megszokott nacionalista felhangú retorikával mondta végig beszédét, amelyben sokszor ekézte a liberálisokat a konzervatívokkal szemben. 

Orbán hangsúlyozta, hogy ő az egyetlen európai migrációellenes miniszterelnök, aki elsőként állt ki a nemzetközi migráció ellen, és valóban felépített egy olyan Falat, amit Donald Trump a mexikói határra ígért 2016-os választási kampányában.

Orbán Viktor a dallasi CPAC-en azt találta mondani, hogy még magát Trumpot is túlszárnyalta – Elárulta azt is, hogy miben!

Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A miniszterelnök idézte a Tucker Carlsont, a Fox News hiperbefolyásos műsorvezetőjét, aki magyarországi látogatásán azt mondta vendéglátóinak a magyar határkerítésről: nem egy high-tech fal, de olyan emberek védik, akik szeretik a hazájukat.

Orbán a 2015-ös migrációs válság súlyát azzal a párhuzammal ecsetelte, hogy rövid idő alatt 400 ezer illegális migráns érkezett hazánk határaihoz, majdnem háromszor annyi, mint anno Dzsingisz kán seregének létszáma.

Forrás: Telex.hu

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
A törpének már elöntötte a fosch az agyát, olyannyira, hogy egy betűt sem olvasok el többet erről a rendezvényről. Elég volt az orbán mesékből. Befejeztem!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@namihami: Akkor "nemzetezz, törvényezz" meg "kormányozz", ha majd Kádár vezér-efftársatok 33 évét már sikerrel lehazudtátok magatokról! Hány "ciklus" is volt az és hány párt közül is lehetett szabadon választani!? Hazudd már meg nekünk onnét "az efftársi sűrüjéből"!
namihami
@ómió: Akkor ""kádárizmus"" volt és (állítólag) ""kommunizmus"":
Most ""orbánizmus"" van és ""familiárizmus"".
A Kádár se volt jó, de legalább a barátja nem lett 4 év alatt az ország ""lölője"". A lánya, felesége, veje, apukája, testvére és egyéb (eddig még láthatalan) rokonai mellett.
ómió
@namihami: Tudom, szívesen "elsikálnád", de Kádár efftársatok még a maga "lölőivel" azon "munkálkodott" a saját "magasabbrendű társadalma" keretében, hogy az országot 50 év gazdasági, életszínvonalbeli lemaradásba "vezethesse" a "rothadó kapitalizmus" mögött! És mindezt néhányezer legyilkolt, néhány tízezer bebörtönzött és néhány százezer elüldözött árán summa cum laude abszolválta is! Éspedig úgy, hogy közben őhelyette mást választani kizárt volt! Ugye, efftársilag mennyire "felemelőbb" az ilyen, mint holmi "lölője, lánya, veje, stb., na meg még széles rétegek előrelépése, helyzetbe hozása, amikor is az EU-s átlagfejlettség 61%-áról tíz év alatt az EU-s átlagfejlettség 76%-ára léphetett előre (Eurostat) az ország!?
Nessy
@Maccska: Ez a "liberálfasiszta" kb. olyan szókapcsolat, mint a "szűzqrva",
gina
Elmebeteg barom, igaz rosszabb még Trumpnál is, proli ripacs hitlerutánzat, azt hiszi érdekel valakit is amit ugat mert az nem angol nyelv volt, a kutya jobban ugat angolul szégyen !!!
gina
@ómió: Akkor panelproli vagy hogy az már fáj te tudatlan senki, Kádárt imádta a te OV cigányod paraszt !!! de honnan tudnád ?a kocsmába nem beszélnek róla

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.