Az új típusba gyakorlatilag semmilyen lényegi információ nem került.

Itt van: meg lehet nézni Orbán új, mutyibiztos vagyonnyilatkozatátOrbán Viktor/Facebook

Idén júliusban szavazta meg a parlament az áttérést egy új típusú, Európai Unióban bevett vagyonnyilatkozatra. Azaz: még épp időben tették ezt meg ahhoz, hogy az idei miniszteri vagyonnyilatkozatokat már e szerint adhassák le. Ez pedig azért jó, mert ezekből már sokkal kevesebb látszik, mint a korábbi változatból, azaz mutyibiztosak.

Itt van például Orbán Viktor tavalyi vagyonnyilatkozata, amelyből jól látszanak például az ingatlanjai, illetve esetleges tartozásai. A mostani azonban közel sem ilyen. 

Kiderült belőle, hogy míg Orbán miniszterelnökként a 4-es, képviselőként 2019-ig a 3-as, 2020-tól a 4-es jövedelmi kategóriába tartozik. Ugyanakkor pártelnökként a díjazás nélküli kategóriába tette magát. Még az van benne, hogy Orbánnal kapcsolatban összeférhetetlenség nem áll fenn, gazdasági érdekeltsége, mely hatással lenne közpolitikai hivatására, nincs.

És ennyi. Itt lehet megtekinteni a néhány x-szel letudott vagyonnyilatkozatot. 

96 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Amíg a marhabőr pénztárcáját mészárosnak hívják addig mi is tudjuk sejteni az ország 'csórójának' vagyoni helyzetét, mert ilyen hazug, aljas, tolvaj miniszterelnöke nem volt még Magyarországnak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
ez az EU-ban használt vagyonnyilatkozat :D
nejlontacskó
@Maccska: "A magyar kormány kénytelen alkalmazkodni az uniós előírásokhoz."
Értem, ha a vagyoni helyzet kozmetikázására ad ötletet a unió, azt mindenképpen kénytelen átvenni a kormány.
Minden mást, például az európai ügyészséghez való csatlakozási kérelmet, minden további nélkül, figyelmen kívül lehet hagyni.
sgl
HVG-ről:
"ezer forinttá pattanni szét • 11 órája
Te utolsó kisebbségi komplexusos buta tahó geci, itthon szétbasztátok az oktatást, lassan úgy sem tudnak majd a kölykök angolul, mint te, nincs bazdmeg lassan az országban egy kémia vagy fizikatanár, a legalapvetőbb kórházi beavatkozásokra hosszú hónapokig vagy évekig kell várni, fizetjük a TB-t százezerszámra, mehetünk cserébe magánrendelésre, nincs az országban egy tisztességes munkalehetőség Budapesten kívül, szétbasztátok a mezőgazdaságot, elüldöztetek vagy félmillió magyart a hazájából, aki meg a seggeteket nyalja, az is lassan éhenhal, vagy megfagy, eladtad a jövőnket, még bazdmeg az unokám is szopni fog, ha ebbe az országba születik, pedig 30 múltam, de neked az a legnagyobb gondod, hogy a közpénzen fizetett ZS-kategóriás tahó geci standupodat hallgatta-e elég redneck faszkalap.
Hogy száradna beléd a szar keresztbe, te mocskos, hazaáruló, aljas féregfasz

137 •Válasz•Megosztás"

Teljesen egyet lehet evvel érteni, habár egy kicsit puha, csak símogatja a rohadt geczi bélférget.
terlasz
@Maccska: "Szerintetek ha Mészáros épít 20 milliárdért egy autópályát az 20 milliárdos lopás."
Nem 20 milliárdos lopás, hanem mondjuk csak 10 milliárdos. A sok tízmilliárdból pl. ragyogó egészségügyet lehetne fenntartani. Az ótvaros mellébeszéléseitek egyenes arányban vannak O. gazemberségeivel, amit a népe ellen elkövet.
Nem gondolom, hogy az itt hablatyoló szervilisek érdemi haszonélvezői lennének ennek a velejéig romlott rendszernek, inkább csak O. hasznos idiótái.
KisTehen
dobrevnek szólnia kellene brüsszelben, hogy orbán es-s vagyonnyilatkozatot vezetett be

HAHAHA

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Így van most Gálvölgyi János
Szórakozás - 2023. June 3., 16:36
Így van most Gálvölgyi János
A szomszédba látogatott III. Károly király
Nagyvilág - 2023. June 3., 12:00
A szomszédba látogatott III. Károly király