Új katolikus közösségi házat és plébániát avattak szombaton Dorogon, az épületet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg, aki káplánként itt kezdte egyházi szolgálatát.

330 millió forintjába került az adófizetőknek a dorogi katolikus közösségi ház
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára köszöntőjében elmondta, a Kárpát-medencében az elmúlt tíz év alatt 1500 plébánia, illetve közösségi ház épült, vagy újult meg.

Kiemelte, a kereszténység mindig a közösség szolgálatában állt és ez a szerep, a nemzet-, család- és embermegtartó erő az elkövetkező, válságos időkben felértékelődik.

Tittmann János, Dorog független polgármestere szólt arról, hogy a település kálváriájának 1996-os felújítása volt az első lépése annak a városfejlesztési munkának, melynek eredményeképpen a városban megújultak a bányászati örökség épületei és a vallási intézmények.

A közösségi házat Vándor Wech Józsefről nevezték el, aki Dorogon született 1909-ben, majd a szalézi rend tagjaként 1936-tól Kubában végzett missziós szolgálatot, nevéhez fűződik egy nevelési intézet felépítése. A szigetországban halt meg 1979-ben, életútjának elismerésére folyamatban van boldoggá avatása.

Az új közösségi házat és a plébánosi lakást a katolikus templommal szemközti épületrészben alakították ki. A beruházás során új hittantermet létesítettek, valamint egy 100 fős közösségi termet alakítottak ki.

Az U alakú épületcsoport egy pihenőudvart fog közre, az ingatlan déli oldalánál lévő kertben pedig sport és szabadidős tevékenységre nyílik lehetőség.

A beruházáshoz a kormány 258,5 millió forintos támogatást biztosított, a fejlesztéshez kapcsolódó költségekhez a dorogi önkormányzat 76,5 millió forinttal járult hozzá.

Forrás: MTI

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mirabilis
Ez annyira kellett, mint nemsokára az 1000 ft-os kenyér.
Az egyházak nem reagáltak a miniszterelnök fajok keveredéséről szóló beszédére:
"Nem kérdem én, anyád hol szült világra
Nem kérdem én, apád ki volt
Nem kérdem én, meddig járnak még köztünk
Szemforgató, hamis papok
Csak annyit kérdezek, a válaszra várva:
Rabok legyünk vagy szabadok"
orbán és papjai rabigájától mentsd meg a magyart Isten.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
@KisTehen: Te másik elmebeteg a zsebedból kilophatja OV a seggedet akkor is nyalod az övét, te fogatlan proli
csak úgy....
tudtam,hogy a soros mindenre képes de ezt még róla sem gondoltam volna,
-így van az,mikor a libsik elengedik magukat és eszetlenül szórják a pénzt ..
közben ,talán még lopnának is...
mindenki hálás lehet orbánnak,hogy a tetves szociktól átvette a lopós stafétebotot...
Néro2
Az egy közösség ? Tényleg ? Mi tarthatja össze őket mert , hogy a tízparancsolat nem na az biztos.
KisTehen
@gina: te meg a gyurcsányék seggét nyalod
ómió
Bolsi pártházra meg semmi? Ja, hogy arra majd Böszméék!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.