Kiállnak az országos, minden közösségi közlekedési eszközre jó, ötezer forintos klímabérlet bevezetése mellett is.

Petíciót indított a Lehet Más a Politika (LMP) a fakitermelés fokozása ellen – közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője.

Petícióval tiltakozik az LMP a fakitermelés fokozása ellen

Bakos Bernadett, a párt országgyűlési képviselője

Fotó: Facebook/LMP/videórészlet

Emlékeztetett: az LMP a napokban az egész országban minden közösségi közlekedési eszközre érvényes, havi 5 ezer forintos klímabérlet bevezetését javasolta a klímaválság hatásainak enyhítéséért.

Csütörtökön azonban megjelent "egy elképesztő természetkárosítást lehetővé tevő" kormányrendelet, amely megkönnyíti a fakitermelést az erdészeteknek – tette hozzá.

Bakos Bernadett kiemelte: nincs más olyan kormány Európában, amely fakitermeléssel, erdőirtással próbálná megoldani az energiaválságot, mert ez valójában nem is megoldás, csak rövid távú kárenyhítés

Az LMP szerint ezt a "kiemelten környezetpusztító" rendeletet azonnal vissza kell vonni – közölte.

Ennek érdekében az LMP petíciót indított, amelyet egy nap alatt 13 ezren írtak alá, augusztus 9-én 10 órakor pedig tiltakozó akciót tartanak az Agrárminisztérium épülete előtt – mondta Bakos Bernadett.

Forrás: mti.hu, facebook.com/LMP

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"A klímagyilkos politikában eddig is az élen jártak, de most hogy kényszerűségből alábbhagytak a lakosságot spórolásra intő nyugat-európai kormányok fikázásával, nekiálltak kapkodni, és mivel a buzilobbival nem lehet befűteni, nekirongyolnak a fáknak, erdőknek és a természetvédelmi alapvetéseknek, hogy esélyünk ne legyen alkalmazkodni a szemünk előtt zajló, a bőrünkre menő klímaváltozáshoz. Mert nincsenek elég rossz állapotban az erdők, mert még mindig van mit elpusztítani, miután az oktatást, egészségügyet, szociális védőhálót kinyírták: a környezetet még nem pusztították el a gyökerekig. Majd most.

Tehát hazudtak a kedvező orosz gázszerződésről és arról, hogy mimagyarok valamiféle kivételes helyzetben vagyunk mindenki máshoz képest, aki nem volt annyira élelmes és agyafúrt, mint Szijjártó és Orbán, hogy Vlagyimirral lezsírozza a cuccot. Most derül ki, hogy nekünk is pont olyan drága lesz a gáz, vagy pont úgy nem lesz gáz, ahogy másoknak."
kolozsvaros.com/2022/08/06/mire-ezek-eltakarodnak-oda-ahova-valok-itt-ko-kovon-ronk-ronkon-nem-marad/
jesz
Lassan a testtel tisztelt lmp...várjuk csak ki a végét. Télen megláthatjuk, hogy a művelt nyugaton is fázós emberek élnek, oszt ők is vágják a fát az erdeikből...
A (gyorsreagálású) kínaiak hatalmas benzines láncfűrész szállítmányt indítottak Európa felé. Hozzánk már alig jut belőle, pedig igény az lenne rá
ómió
A "lempes" efftársi sokoldalúság már az erdőgazdálkodáshoz való hozzánemértésben is "kidomborodik"?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.