A KSH adatai nem sok okot adnak a bizakodásra.

Siralmasan áll a külkereskedelmi mérleg: 471 millió eurós a hiányillusztráció, MTI/Árvai Károly/kormany.hu

Júniusban az export euróban számított értéke 13,0 az importé 24,1 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. Az áruforgalmi egyenleg 1,036 milliárd euróval romlott, 471 millió euró deficitet mutatott – írja az atv.hu, miután a KSH hétfőn közölte első becsléseit.

Ezzel az első fél évben 2,158 milliárd euróra nőtt a külkereskedelmi deficit, 5,713 milliárd euróval romlott a múlt év azonos időszakához képest.

Emellett az export euróban számolt értéke 16,2 százalékkal, az importé viszont 27,4 százalékkal nőtt.

Júniusban az előző hónaphoz viszonyítva az export 3,4, az import 0,3 százalékkal csökkent.

A havi export értéke 11,873 milliárd eurót, a behozatalé 12,344 milliárd millió eurót tett ki. Forintban az export 4679 milliárd forintot, az import 4856 milliárd forintot ért el, ami 27,2, illetve 39,5 százalékkal több a tavaly júniusinál.

A kivitel 76 százaléka az Európai Unió országaiba ment, a behozatal 70 százaléka onnan származott. 

Forrás: atv.hu

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
a covid járvány előtt még szármyalt a gazdaság...akkor pont ennyi volt a külker többlet...ezzel a hírrel minden nap büszkén állt Szíjjártó a kamerák elé.
Nessy
@Yoda69: Pedig külügyérünk állandóan repked, mint egy szédült veréb. Itt tárgyal, ott tárgyal, jobbnál jobb üzleteket köt. Igaz, a negatív eredmény is eredmény!
Németh István
Gondolom ezen még csodálkozni sem kell! Háború van? IGEN Infláció, recesszió van? IGEN, járványok vannak ? IGEN >> Magyarország ellen burkolt embargó működik?? IGEN, az Eu. vezetése szándékosan fogja vissza a járó milliárdokat??? IGEN!!! Szándékosan akarja ellehetetleníteni az EURÓPAI tagországunk helyzetét??? IGEN!!! no lás csodát és mégis megvagyunk és ha összefogunk és pl. a moslék felbujtó aljas balliberális kommunista-fasiszta bitangokat beleverjük a betonba, nem is lesz semmi gond! nos >>> @Yoda69: egész nyugodtam megrohadhatsz olyan hülye vagy ez a két barom meg agyatlan állat! >>@jesz: @Nessy:
Yoda69
@Maccska: Ez teny. De jobb a koztunk es a ruszkik kozott van egy eros orszag, es nem mi vagyunk a puffer. Ha erted mire gondolok.
@Németh István: Csak a kifogasokat tudod sorolni te roman bunko taho. Mar a haboru elott 8-9%-os inflacio volt, 380-as Euro mellett. Vagy ilyen rovid a memoriat? A jarvany valoban itt volt, amit rendesen felre is kezelt fuhrered, igaz milliardokat nyert mas emberek halalan es szenvedesen.

@Nessy: Ja repked, mint a golyafos.
Külföldön vagy 20 országban nyitottak, úgynevezett magyar kereskedő házakat. Mindegyik elvit vagy 2-3 milliárdot, es azóta mindet be is zárták. Erről se nagyon beszel szijrago. Egy normális országban szamonkérnék hova ment el ennyi pénz, de itt?!? Inkább mennek yachtolni az Adriara.
Néro2
És és ? meg : Mi a baj , hogy épül az ország ? Van tánc meg zene meg tűzijáték 20-án. Meg mi itten vidéken meg ilyennel nem foglalkozunk , hogy export import a házi kisboltban vásárolunk. Ja meg az ejuró se érdekes mert forinttal fizetünk. Na ugye !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.