Varga szerint a Ryanair megtévesztette a fogyasztókat.

Varga boldogan jelenti: 300 millió forintos büntetést kapott a Ryanair az extraprofit-adó áthárítása miattVarga Judit/Facebook

A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, a légitársaság 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kapott – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Facebook oldalán.

Az MTI szemléje szerint a tárcavezető felidézte, hogy június 10-én Budapest Főváros Kormányhivatala fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indított a Ryanair-DAC légitársasággal szemben az extraprofit-különadó áthárítása témájában.

Szakmai irányító szervként az Igazságügyi Minisztérium végigkövette a vizsgálatot, amelynek végén a fogyasztóvédelmi hatóság hétfőn jogsértést állapított meg.

A légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, így fogyasztóvédelmi bírságot kapott 300 millió forint értékben.

A tárcavezető hangsúlyozta: a kormány megígérte, hogy meg fogja védeni a magyar embereket, az extraprofit-különadó áthárítása esetén mindig fogyasztóvédelmi vizsgálatot fog indítani. A háborús infláció és a háborús gazdasági helyzet megköveteli, hogy amelyik multicég extraprofitra tesz szert, az vegye ki a részét a rezsivédelem és a honvédelem költségeiből.

Magyarországon a törvények mindenkire vonatkoznak. Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogják büntetni a továbbiakban is – közölte Varga.

Forrás: MTI

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Az orbáni hatóság felügyelte az orbáni Fogyasztóvédelmet és hozzájárult a büntetéshez.
Jön a nemzetközi fórum és az egész bírság máris megy a levesbe!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csak úgy....
@rokker33: 16:01 "Nagyon helyes! A duplája is kevés lenne! " :) -és csodálkozol ha a labancok is hülyének néznek.. :) vedd a cókmókod és eriggy vissza borsodba...,ott még a cigók is elnézik néked a szellemi hiányosságaidat..
Nyírfa
Ha tudja valaki, hogy mikor buknak meg végre, ne tartsa vissza az információt!
Köszi.
Apropó: a 300 milló kezdésnek jó lesz, amit a kormányváltás után lefoglalásként foganatosít majd az illetékes hatóság az összes csalótól. Ismétlem, kezdésnek.
nejlontacskó
@Maccska:, én azt a pillanatot várom, amikor is, ugyan ezen okból, a bankokat bünteti meg a fogyasztóvédelem!
terlasz
Ez ismét a hazug színjáték kategóriájába tartozik.
Nyilván tisztában vannak az áthárítás tényével minden sarc esetében, de elvárják ezektől a gazdasági szereplőktől, hogy ne verjék nagydobra a lépéseiket a nép többségének sötétben tartása érdekében.
A renitens Ryanair szerintük büntit érdemel, ami szintén a színjáték része, mert a nemzetközi jog lesöpri az asztalról.
evacica
@terlasz: Csak azt tudná, hogy a Mészáros Orbán tandem miért nem fizet extra profitot, vagy Tiborcz, Garancsi, Szijj, a kaszinók bérlői a Szerencsejáték meg a többi kutyaütő?!Jaj az Orbán familláit majdnem kihagytam!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.