Az ellenzék kezdeményezte, a kormány a távolmaradásával tüntet. 

A Fidesz bojkottálja a katatörvény miatti rendkívüli ülést: senki nem jelent meg

Mint ismert, hétfőre hívták össze azt a rendkívüli parlamenti ülést, amelyet augusztus elsején kezdeményezett a hat együttműködő ellenzéki párt 47 képviselője. A céljuk többek között az volt, hogy az Országgyűlés még a hatályba lépése előtt törölje el a katatörvényt.

A kormánypárti képviselők közül Kocsis Máté előre jelezte, hogy nem fognak beülni a Parlamentbe, és ez így is lett. Emiatt az ülés határozatképtelen.

A napirend előtti felszólalásokra így is sor került – erről a telex.hu számolt be. Kanász-Nagy Máté (LMP) azt kormánypárti képviselőt távolmaradására azt mondta: „ennyire veszik komolyan a Fidesz képviselői a magyar társadalom problémáit”. Arról is beszélt, hogy nem lehet szó nélkül elmenni a múltheti, fakitermelési rendelet mellett. „A környezetünk pusztítása egy újabb fázisba léphet”, szerinte a Fidesz az egyetlen kormány, amely az aszály és a klímaválság közepén erdőírtásba kezd.

Berki Sándor szerint a be nem tartott fideszes ígéretek áldozata lett a rezsicsökkentés,

de az Orbán-kormány nem ismeri el a saját hibáit, inkább felelőtlen, bűnös kényszerintézkedésekkel próbálja kezelni a helyzetet.

Toroczkai László szerint „a mai nap egy bohózat” nemcsak azért, mert a Fidesz bojkottálta az ülést, de azért is, mert az elmúlt három évtized vezetett addig a súlyos helyzetig, amiben Magyarország most van. Mi Hazánk politikusa ennek szellemében a Parlamentben megjelent ellenzéki képviselőkön kérte számon a „balliberális kormányzás” hibáit. 

Kunhalmi Ágnes Toroczkai megszólalására is reagálva azzal kezdte, hogy sajnálatát fejezte ki a Fidesz távolmaradása miatt, de megállapította, hogy „a Fidesz szatellitpártja” viszont megjelent. Az MSZP képviselője arról beszélt, hogy a házak szigetelésének és a modernizálásnak az elmaradása miatt sok magyar ma is az utcát fűti, ez lehet az oka annak, hogy már a korábbi, rezsicsökkentés ellenére is magas azoknak a háztartásoknak az aránya, ahol gondot okozott a számlák kifizetése, az ő helyzetük lesz még súlyosabb az új árak alapján.

Gelencsér Ferenc, a Momentum elnöke szerint a kormány folyamatosan a magyar családok védelméről beszél, közben épp ez ellen dolgozik, nem hallgatják meg az emberek panaszait. 

„Magyarországnak nincs felelős kormánya, de van felelős ellenzéke” – erről beszélt Arató Gergely, aki Gyurcsány Ferenc hétfői Facebook-posztjára is utalva leszögezte a DK nevében, hogy „készülünk”. Erről a posztról részletesen itt írtunk.

Forrás: telex.hu

28 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
Hogy is van a fideSS jelmondata: "Nekünk Magyarország az első"- aha...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nejlontacskó
@Maccska: Az Országgyűlés megváltoztatta a népszavazások megrendezéséről szóló törvényt. 2022 tavaszára volt várható az következő országgyűlési választás időpontja, a korábbi szabályozás szerint viszont tilos népszavazás megrendezése a választás előtti és utáni 40 napos időhatáron belül.
Az előírás megváltoztatását eredetileg Szabó Tímea kezdeményezte, indoklása szerint a választási és a népszavazási eljárás együttes lebonyolításával jelentős összeg takarítható meg.
Ehhez a törvényhez azért, a Fidesz is kellett.
Tehát akkor, mitől is volt demokráciaellenes lépés?
csak úgy....
@rokker33: akkor szavazz rájuk és kussolj ,hiszen a nagy pofájukon kívül még nem bizonyítottak semmit...,okoskodni te is tudsz,csak a labancod gyatra..
szaboria1
Kedves hozzá szólok térjünk vissza egy kicsit a múltba. A Kádár rendszer is ugye egy párti volt, de a megválasztott országgyűlési képviselőknek kutya kötelessége volt a parlament össze hívására bemenni. Holott akkor még tanácselnök is voltaok. A fidiesz képviselői vegyék már tudomásul nekik a parlament a munkahelyük.
ómió
Eszerint nem kíváncsiak a sok bolsi ökörségre, hazugságra.
rokker33
@csak úgy...: te szerencsétlen húgyagyú menj már el Ásotthalomra és nézd meg kérdezd meg,hogyan fejlődött a község az évek során te nagyon hülye!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.