Mint az ismeretes, Gyöngyösi Márton, a Jobbik elnöke és urópai parlamenti képviselője népszavazási kezdeményezést nyújtott be hétfőn az Országos Választási Bizottságnál azért, hogy az országgyűlés ne hozhasson olyan döntést, amely Magyarország Európai Unióból (EU) való kilépéséhez vezethet.

Az Igazságyügyi Minisztérium nemes egyszerűséggel lenácizta a Jobbikot

Illusztráció: 123rf.com

Bár vasárnap Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője is hasonló bejelentést tett, ő hétfőn visszavonta a kezdeményezést. Az ATV az üggyel kapcsolatban megkereste az Igazságügyi Minisztériumot, amelynek kommunikációs főosztálya válaszában gyakorlatilag lenácizta a Jobbikot:

Ujhelyi István egy nap alatt visszavonta a kezdeményezést Gyurcsány náci tagozata kedvéért, a baloldalon teljes a káosz, erről próbálják meg kétségbeesetten elterelni a figyelmet.

Az ATV emlékeztet, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette DK egyik kezdeményezésben sem vállalt szerepet. A Varga Judit vezette tárca válaszában egyúttal azt is közölte:

A magyar kormány elkötelezett az uniós tagság mellett, ezt erősíti, hogy a magyar lakosság 80 százaléka ma is az uniós tagság mellett voksolna, tehát elkötelezett az uniós tagság mellett.

Forrás: 24.hu

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nyírfa
Úgy tudtam, Orbán zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen. De van köztünk egy dühöngő őrült, akinek vagy börtönben vagy zártosztályon lenne a helye.
Ja: van neve is: orkán vagy valami ilyesmi. Az biztos, hogy nem róla mintázták a homo sapiens sapienst, inkább olyan neandervölgyi-féle, ekképpen viszont egészen közelről tanulmányozhatjuk az elődeink agyi fejlettségét.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
gina
Ez az OV ribanc meg a fidesz a legnagyobb náci,, ezt megengedi magának ez a mocskos szemét bagázs, és ezt hagyják a buta primitiv fogatlan elmebeteg magyarok/fideszhivők/ ebből az országból menekülni kell, a legutolsó primitiv balkán
kulabombaafityiszre
Amit a fidernyákot vezető idióták másra kennek azok ők maguk,tehát a fidernyák párt egy náci párt,melyet idióta kövér náci disznó vezetője remekül ábrázolt a fajok keveredéséről szóló náci előadásában posványoson.
fergeteg
NEM NÁCIK EZEK HANEM HÜLYÉK !
Rohadékok,ahelyett,hogy Magyarországért küzdenének még lebegtetik az EU tagságot.
Újhülye is.
Piszkos neobolsevistáknak nem tetszik az Unió. Játszadoznak.
Orbán mondott volna ilyesmit,hogy népszavazás. Mit tennétek balosok??
Ezeknek az okádékoknak a magyar az náci. Mert ők zsidók a nagyrészük. Nem izraeliták
hanem pénzéhes zsidók. Akik 2 forintért megbasznák az anyjukat.
justhpeter
@fergeteg: Hol voltál amikor a Führered Posványoson a saját Mein Kampfját meghírdette ? Még most is azon gondolkodsz, hogy a kolostormalac fajelméletét vedd-e komolyan, vagy azt a birodalmi álmát, amiben kifejtette, hogy 2030-ban már nettó befizetők leszünk az Unióban, onantól pedig mi diktálunk majd, hiszen aki fizet, az rendelheti a zenét.

Én pedig azt is gondolom, hogy az a "testőr", aki a malackát az adriai csolnakázáson elkísérte, az valójában az ápolója a dögnek, hiszen a motorcsónakhoz egyikük sem ért.
madlaci66
Ha valaki összehasonlítaná a hitleri politikát a fidessével, elég sok hasonlóságot találna.
Nyírfa
Úgy tudtam, Orbán zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmus ellen. De van köztünk egy dühöngő őrült, akinek vagy börtönben vagy zártosztályon lenne a helye.
Ja: van neve is: orkán vagy valami ilyesmi. Az biztos, hogy nem róla mintázták a homo sapiens sapienst, inkább olyan neandervölgyi-féle, ekképpen viszont egészen közelről tanulmányozhatjuk az elődeink agyi fejlettségét.
Peller Anikó
@förgeteg: A te kis náci alteregó nikked mit is szokott röfögni? Ja, hukszit.

Talán a huszitákkal keveri.
kereső
"Aki mondja másra, az mondja magára"...talán szét kellene először nézni a karmelitában .
jesz
akkor most a megsértett jobbik tüntetni fog a minisztérium előtt?
fergeteg
Beijedtek a nagy előterjesztők.
Rájöttek,hogy a magyarok nagy része EU-t akar még most is ,ha nem kavarják a piskótát.
Bezzeg ha főleg a balosok feszegetik az EU kérdést, akkor esetleg még a balos mami is elgondolkodik.
Ludas Matyi
@Horizont: Nem tudtad? A Mi hazankat is a Fidesz alapitotta, ugy ahogy nemetorszagban a CDU az Afd-t.
lampa laz
A fidesz mindig azzal vádolja meg az ellenzéket, amit valójában ő maga akar végrehajtani.
kereső
Az (i)gazságügyi minisztérium politikai nyilatkozatot ad ki!! Ez lenne a dolga? Ráadásul egy ilyet??Takarodj varga, nincs semmi keresni valód minisztérium élén. Te egy megátalkodott fideSS/orbán csicska vagy, nem miniszter- azaz, a nép szolgája.Undor-és okádás.
ómió
Pedig, akinek az elnöke "csupán" listázná a zsidó képviselőket, az, ugye, "nem is az igazi"!?
Yoda69
Az a fideSS nacizik, amelyiknek a vezetoje naci fajelmeletrol predikal, es a fajok keveredeset probalja megakadalyizni tuzzel vassal?
Jo lenne ha vargajudit es tarcaja eobb tukorbe nezne, mielott mast nacizik.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.