Az utóbbi időben Gyurcsány Ferenc szinte minden bejegyzésében megemlíti, hogy "készülünk". Ugyan lehet arra következtetni, hogy a korábbi miniszterelnök az újbóli kormányzásra készül, de pontos terveit eddig még nem osztotta meg.

Kocsis Máté lerántotta a leplet Gyurcsányról

Ilyen, amikor dől.
Amikor már nem működik a politikai mágia.
Amikor kiderül: az egész egy politikai csalás volt.
Ilyen, amikor a propaganda már nem helyettesíti a kormányzást.
Ilyen, amikor megérkezik a valóság.
Végetek van.
Mi meg készülünk

- olvasható Gyurcsány Ferenc mai bejegyzésében.

Kocsis Máté a hírek böngészése közben nagy felfedezést tett, megfejtette, hogy hová készül Gyurcsány Ferenc.

Gyurcsány hetek óta írogatja, hogy “készül”, de nem mondja meg, hová

Cikk jelent meg az egyetlen elfogadható magyarázatról.

Kocsis Máté hétfőn sem hagyta szó nélkül a DK elnökének szavait.

Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke is "készül"

– fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője a közösségi oldalán.

Forrás: liner

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Apfelbaum
mátéka,rád is sokan készülnek a szegedi csillagban,sőt rossz hírem is van...vazelin nélkül fognak megcsinálni
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Apfelbaum
mátéka,rád is sokan készülnek a szegedi csillagban,sőt rossz hírem is van...vazelin nélkül fognak megcsinálni
Pálinkás Pál
máléka..te leszel a sitten a díszköcsög..
kisfalud
Mátéka, olyan a Fletó mint ti a választás előtt! A gazdid elárulta, hogy mire készül? Nem, lehazudta a csillagot az égről felhazudta helyette az ötöd árú gázt, és minden földi és mennyei jót ígért, a rezsicsökkentéssel együtt, és megcsinálta helyette a birkanyáj rémálmát, rájuk küldte a fideszes farkasfalkát, hiperinflációval, gázár és villanyáram áremeléssel! Lehet, hamarosan vissza kivánják a Lendvai Ildikót, a "nem lesz gázáremelés" örökbecsűjével!?
kormanyos63
Sosem voltam DK, és Gyurcsány-fan, de én ezerszer inkább őt választanám mint egyszer a csuti pszichopata lótolvaj törpediktátort, aki a 12-éves ámokfutása alatt teljesen tönkretette, és kifosztotta Magyarországot!
Én megmondom őszintén hogy Gyurcsány regnálása alatt SOKKAL jobban éltem mint az utóbbi évtizedben, és biztos vagyok benne, hogy sokan megtudják ezt erősíteni!
Hugyos máté te meg menj a büdös picsába, mert ti mást sem tudtok mint Gyurcsányozni, Sorosozni, migránsozni, Brüsszelezni, miközben lassan a fél ország bele fog dögleni a brutális infláció(ami már 40-50%-os) által gerjesztett szinte naponta emelkedő(és már lassan megfizethetetlen) élelmiszerárakba, és a rezsiszámlák drasztikus emelkedésébe!
Ha ez normális ország lenne, már régen elzavart volna benneteket kaszával-kapával a felbőszűlt, kifosztott, és megnyomorított nép!
De ez Magyarország, itt nem fog többszázezer ember a jogaiért, és az érdekeiért az utcára vonulni!
A fidesz-kdnp moslékkoalició óriási károkat, és szenvedést okozott a magyar népnek, ezért börtönben lenne a helyük, teljes vagyonelkobzással!
orbán pedig minden idők legaljasabb, leghitványabb, és legkorruptabb magyar politikusa, ez nem is kérdéses, ennek a ganyé, ótvar bűnbandának minél hamarabb buknia kell(ene)!
namihami
De, ugye a Gyurcsánynak mégse kell majd meztelenül csatornát mászni!?!?!
Néro2
Málé lerántotta ? Többször ? Legfeljebb a bőrt a fejéről. Gondolom nagyon tetszett neki.
kormanyos63
@Maccska: És kik voltak azok a barmok és agyhalottak, akik a mocskos tolvaj orbánpatkányra szavaztak??? Példáúl TE!
orbán minden idők legkártékonyabb alakja, Gyurcsány csak kiscserkész volt hozzá képest!
Vesszen orbán, és vesszen a fidesz!
Istenakinincsen
@Philip Marlowe: ma, 18:09 Nocsak! A fideSScsürhe támadása talán törvényes volt?
simmering73
Ha esetleg nem lenne elég baj, hogy háború és energiaválság van, még itt van nekünk ez a velejéig romlott, aljas fidesz. Igaz, hugyosmáté?
amortizáltok
szócsövecske miért szobrot avattál ja majd 20 év mulva lehet hogy Gyurcsány fog szoborként a parlament előtt állni
ha már Nagy Imrét is elvitettétek onnan.te meg valahol a törmeléket lapátolod .
Istenakinincsen
@Maccska: ma, 18:27 A vakhit veszélyes! Nem vagy túl elfogult? Nem lehet hogy te sokkal böszmébb vagy mint gondolod?
Szerintem sokkal jobb lenne fideSS nélkül, és sokkal olcsóbb is:)). Szakterületükhöz értő vezetőkre lenne szükség és nem ilyen barmokra akik nem értenek semmihez ezért rakosgatják őket ide-oda. Egy dologhoz értenek de ahhoz nagyon:...Tudod mi az?
Ezeknél bárki jobb jobb lenne!
kereső
@Maccska: Csak szeretnétek tudni ugye, hogy mit jelent a "Készülünk".
gina
Jobb készülni te Mama kicsi meleg kedvence mint, csalni hazudni lopni, te szemét patkány
Istenakinincsen
Bátor ember aki bevállalja ezt a lerabolt kifosztott országot!
gina
A szaros buzi gatyáját rántotta le ez az elmebeteg pasi hahahhahahahh
kulabombaafityiszre
Mikor ezt a csokis mátét látom az jut eszembe amikor terry black többekkel együtt megvádolta hogy buziakkor egyedül ő állította ki a családját,bizonyítandó neki felesége meg két gyereke van ezért kizárt amit állítanak róla(egyébként nem kizáró ok).Aztán borkai jut eszembe aki miután remek felvételen látszik,egy fiatal kiscsajt megdug,akkor ő is kiállt a családjával a bukás után hogy mennyire szereti a felségét meg a gyerekeit.Ebből is látszik ezeknek a nájlon keresztényeken amikor megbuknak remekül jön a családdal való takarózás.Egyébként csokis máté is tisztában van vele,rövidesen bukta lesz nekik,mert mindent elszartak amit csak lehet.Hivatkozhatnak háborúra,meg akármire,de itt akkor kezdődik velük szemben a háború, amikor megjönnek az első számlák és ki kell fizetni a hazugságuk árát az állampolgároknak.Na akkor ők mehetnek a holdra és megláthatják mi látszik a holdról.
kormanyos63
@kulabombaafityiszre: Bocsi, de kikell hogy javítsalak!
Nem Terry Black vádolta meg azzal Csokis Mátét hogy meleg, hanem Ungár Klára, az egyik egykori fidesz alapító tag!
Utána tényleg kiállt a feleségével, és a fiával(egy gyereke van) bizonyítandó, hogy ő heteroszexuális, pedig nagyon sokan csak falból házasodnak meg, és valójában melegek!
Terryi Black egyébként Vona Gáborról állította határozottan,hogy meleg!
Egyébként ez mindenkinek a magánügye, engem soha nem érdekelt, hogy ki kivel kefél, csak normális, tisztességes, becsületes EMBER legyen!
Ami pedig az utolsó mondataidat illeti, nem lesz itt semmiféle háború, főleg nem a fidesz, és orbán ellen!
A magyar népnél birkább, szolgalelkübb, és megalkuvóbb nincsen az egész világon!
Ha itt a fél ország megfagy télen,, és éhenhal, akkor sem fog többszázezer ember kimenni az utcára tüntetni!
Az utóbbi hetek tüntikézései(pár százan, vagy pár ezren voltak) is megmutatták, hogy a magyar nép szereti a diktaturát, és a diktátort, és bármit meg lehet velük csinálni!
Ezt a mocskos hitvány tolvaj bűnbandát már régen el kellet volna zavarni, akár még erőszak árán is!
Sajnos erre szinte NULLA esélyt látok!
Istenakinincsen
@Maccska: ma, 20:36 A "bárki" bárhol lakhat és tökmindegy hogy mi az anyja neve! Téged ez mit érdekel te szerencsétlen birka? Ha feketelistát készítesz akkor érthető a nyomorod! Apró villa??? Menj a faszomba pesti TV bámuló faszkalap fideSS@Gyurka80: papagáj szövege ez a böszme meg a szemkilövető...szánalmas féreg vagy.
kormanyos63
@Istenakinincsen: Hála istennek, nincs már pesti TV, mert megszüntették!
Kurva kevesen nézték ezt szenny, és propagandaműsort, főleg az agymosott, orbánimádó Macsek félék, de nem voltak mégsem elegen!
Istenakinincsen
@kormanyos63: ma, 21:54 Akkor is ezt nézik és imádják ezek a barmok, ha megszünt...és terjesztik! Az internet nem felejt, a videóik ott vannak! Ez nem szünik meg, csak más csatornákon újratervezve fogják hülyíteni akit lehet! 0rbán nem fogja feladni a szélmalomharcot és támogatni fogja a Bájgúnár (Bayer Zsolti) médiát!
kormanyos63
@Istenakinincsen: bayer "patkány" zsoltinak ott van a rémHÍR-.tv,n két műsora, a bayer show, és az újságíróklub!
Néha bele szoktam nézni, de gyorsan el is kapcsolok, mert hihetetlen, vérlázító, és felháborító amit ezek az álujságírók művelnek, és beszélnek!
Ezerrel, és véres szájjal szidják az ellenzéket, Brüsszelt, Sorost, és Gyurcsányt, miközben Putyin véres háborúját éltetik, és jogosnak tartják Ukrajna ellen,miközben a meleg szarig benyalnak orbánnak!
Hánynom kell tőlük!
És amit írtál az is igaz, rengeteg adófizetői pénzzel támogatja őket az orbán rezsim, és ezek a mocskok ezért még hatalmas fizetéseket is felvesznek!
Istenakinincsen
@Maccska: Neked van anyád, van lakcímed akkor legyél te a miniszterelnök Úr! Kb annyi eszed van úgyhogy tökmindegy mi a neved. Átkeresztelkedhedsz Orsósnak ha szégyelled a valódi neved Uram és Királyom!
Mi az/ki az a libcsi te tahó? erre évek óta nem vagy képes válaszolni, de faszságokat ugatni tudsz?
Primitív féreg vagy.
NKF
Balfaszok.mit akartok Fletóval? Készüljetek a következő 4/5-re!
Szerintem Ferenc testvér összehozza annyit rúgózik.
ómió
Hát, hova készülhetne Böszme efftárs, ha nem elkúrni!? "Az kéne" most még a háborús válsághoz!
balos
@szópó-ómió: Ezt pont te hányod ide aki segített kimászni szálj-el józsinak a seggre-pacsis buliból?
Istenakinincsen
@sgl: ma, 07:57 Igen, mert az értelmesekkel szavak nélkül is értjük egymást:). Ezeket barmokat megérteni...az az igazi nagy kihívás!
volvós
Jaj én meg úgy olvastam, hogy mátécicus lerántotta a Gyurcsány alsógatyáját és lesz.pta. Bakancslista kipipálva !!!
FLETÓ
@verőce21: Na, várjá' má' ! Én még jól is nézek ki...
Dr. Proktor
@balos: Nem segített hanem őt mentette Józsi a hátizsákban!
ómió
@balos: Ezt Gréczy efftársad kiverője, vagy leszopója minőségedben érdeklődöd?
balos
@szópó-ómió: Felhomályosítalak,hogy nem veszem el a "kenyeredet"!Én otthon sütők finomat!A fideSSes "kenyért" a szavazóinak hagyom száradni a fosókával!
evacica
Már megint megszólalt a fidesz és Orbán fő s...nyalója! Rosszul leszek ha meglátom ezt a pofát! Olyan tenyérbe mászó képe van!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.