A Magyar Honvédség az M1 autópálya Hegyeshalomtól Tatáig tartó szakaszán közlekedők figyelmét kéri.

Katonai konvoj menetel szerda este az M1-esen – közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium
Fotó: Facebook

Katonai menetoszlop közlekedésére kell számítani 2022. augusztus 10-én 19 óra és 22 óra között az alábbi útvonalon:

Hegyeshalom, határátkelőhely – M1-es autópálya, 67-es számú kihajtó (Tata) – 1-es számú főút – Tata, Klapka György Laktanya.

A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy az említett útvonalon a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai szállítmányokat, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvoj hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.

Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják.

- írják.

Kérünk mindenkit, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen

- olvasható a közleményben.

A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy

a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát.

Forrás: MTI

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Néro2
@Horizont: Az kizárt nem bíznák rájuk mert mire odaérne mind ellopnák.
CsipkeRózsa
"A Magyar Honvédség a vonatkozó jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy
a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát."

Már ezzel a hírrel is megzavarta az állampolgárok nyugalmát!
CsipkeRózsa
Ez érkezik meg:

"Szerdán érkezik az első nagy tűzerejű önjáró tarackágyú, amit a Magyar Honvédségnek rendeltek"

propeller.hu/itthon/3849834-szerdan-erkezik-elso-nagy-tuzereju-onjaro-tarackagyu-amit
Gazella
Értem. Megy 5 db katonai autó kisérőkkel. Pont.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.