A jelenlegi elnöknek üzent.

Jakab Péter kilép a Jobbikból – Azt is elárulta, merre továbbJakab Péter/Facebook

Nem sokkal azután, hogy Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnöke nyílt levelet címzett Jakab Péternek, megérkezett a válasz. 

A nekem címzett nyílt leveled bevallom, megdöbbentett. Azokat a vádakat, amelyeket megfogalmaztál velem szemben, a Fidesz szokta megfogalmazni. Ha az az új jobboldali politika, hogy úgy beszélsz, mint a Fidesz, az soha nem lesz az én politikám

– kezdi a bejegyzését Jakab. Hosszan ír kifejezetten Gyöngyösinek címezve, a lényeg a bejegyzés végén olvasható:

Te a Jobbik új elnökeként ma választás elé állítottál: ha maradok a nép pártján, ha továbbra is nyersen, őszintén, karcosan akarok kiállni a válság vesztesei, az Orbán-rezsim károsultjai mellett, akkor nincs helyem a Jobbikban. Nos, Marci, akkor nincs helyem a Jobbikban. Ha a nép és a Jobbik között kell választanom, nem kérdés, melyiket választom.

Kedves Marci, az utolsó kívánságodat ennek megfelelően teljesítem. Választok. Ezennel kilépek a Jobbikból, független képviselőként pedig maradok a nép pártján pont úgy, ahogy eddig: nyersen, karcosan, de mindig őszintén. A Jobbik feladhatja, én soha!

– írja a politikus, aki most úgy tűnik, függetlenként folytatja tovább.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Jól tette, ez a bagázs csak lehúzta őt a saját szánalmas csicska szintjére. Hajrá Péter, ne hagyd magad!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Jól tette, ez a bagázs csak lehúzta őt a saját szánalmas csicska szintjére. Hajrá Péter, ne hagyd magad!!!
justhpeter
@Horizont: Ebből nem lehet jól kijönni, hiszen a fideSS is csak úgy tudja leszalámizni a mihazánkat és a Jobbikot, ha a teljes náci irányultságot is átveszi. Mondjuk a hajlam nem áll messze a fideSStől, ám azért ott akad némi gond, hiszen a Kövér házmester vonala nem náci, hanem csak ostoba, viszont az Orbánt követőkben erős a náci irányultság, amit a vezérökör alkalmanként szít is. A két ideológia eltávolodása, illetve a nácik felemelkedése egyben náci parlamentet is jelenthet.
jesz
kilép a jobbikból? nnnaaa nnneee...mi lesz a néppel, a hazával? Eddig azt hittem, hogy aki ilyen harcos, kemény jobbikos, az soha nem hagyja el őket(a jobb boldogulás reményében)...köpönyeg kifordítva...pipa.
terlasz
Gondolom, Jakab összehoz egy új pártot, jobbik összeolvad a mihazánkkal, és visszanácisodik. Mi lesz ebből? Atya-gatya!
Jozefina
Jakabot szerintem sokan követni fogják. Ez lehet, hogy a Jobbik vesztét is jelentheti. Más pártokból is fog követőket találni és talán a bizonytalanokhoz is tud szólni a nép hangján!!!
Dr. Proktor
@zenebohóc: Látom nem Jakab pénzel titeket! A stílus és a hangnem viszont árulkodó...
NKF
Menjen már jakabka a kurva anyjába.Én még a parlamentből is kitiltanám.
Dr. Proktor
@zenebohóc: Fasiszta az te vagy, gondolom, mert azok szégyellik ezt a jelzőt és próbálják aggatni a másikra! De tőlem lehetsz nyilas is, nem érdekel...
ómió
Irány Böszme efftárs hátsója? Vagy onnét jött?
zenebohóc
@Dr. Proktor: Akkor gyere a Kossuth térre! Vagy itt vagy?!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.