Ahogy arról korábban beszámoltunk, sok nyugdíjas kényszerül döntés elé, ételt vagy gyógyszert vesz-e a következő nyugdíjig. Most Hegyesiné Orsós Éva, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának soros elnöke az InfoRádiónak beszélt arról, hogy kritikus a nyugdíjasok helyzete.

Rendkívül kritikus a nyugdíjasok helyzete – jelentős emelést várnak el az Orbán-kormánytól novemberben
Fotó: Pixabay

A nyugdíjasok helyzete rendkívül kritikus

– így értékeli a helyzetet a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának elnöke. Hegyesiné Orsós Éva arra hívta fel a figyelmet, hogy a medián nyugdíj 135 ezer forint, és mintegy 1,1 millió embernek a nyugellátása ez alatt a 135 ezer forint alatt van.

Az ő esetükben a mostani rendkívül drasztikus infláció, amit a piacokon bevásárláskor, a patikákban gyógyszervásárláskor, illetve havonta a rezsifizetéskor tapasztalanak, nagyon komoly életminőségromlást eredményezhet - írja az Infostart.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője kiemelte, hogy

a nyugdíjasok egy részét az áremelkedés mellett a rezsikiadások növekedése is kilátástalan helyzetbe hozta.

A szervezet szerint a rezsi emeléséről szóló döntés előtt a kormánynak fel kellett volna mérnie, hogy a nyugdíjasok is könnyen lehetnek átlagfogyasztás felettiek. Mindeközben vannak olyanok, akik koruknál, egészségi állapotuknál fogva nem képesek többet dolgozni, így többletjövedelemre szert tenni. 

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa ezért abban bízik, hogy

a kormány a törvénynek eleget téve novemberben ismét jelentősen megemeli a nyugdíjakat, hiszen az infláció a vártnak akár a duplája, 13 százalék vagy annál is több lehet.

Forrás: 24, Infostart

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
@Yoda69: Tudod a nemzethy egysegg-szar-kurmány csak a megosztást ismeri el a fasz-kalapos" törvénnyel"!Nem véletlenül választanak 1 kötársaseggi elnőköt egy lütyők írányította rendszarhoz!
jesz
pont a legelesettebbekkel, . a sorsukon önerőből javítani képtelenekkel bánik a hatalom a legkegyetlenebbül, mindenféle empátia nélkül kezeli a sorsukat...
...felszólalni sem tudnak, mert már ahhoz is fáradtak, betegek...
reménytelen a helyzetük...
amortizáltok
nem kéne várni !! ezeket kell cserélni komoly szakgárdára mert ?? azért amit 12 évig tettek az nulla sőt 85 % át ők idézték elő .
ómió
"Kirívóan jól", nyuggerék, bizony, csak Bokros efftárs 30%-os inflációja és Böszméék nyugdíjlenyulásai időszakában voltak!
simmering73
@m73: Azért nem kellene általánosítani, mert így elég gusztustalan. Az én édesanyám például 86 éves és rüheli a fideszt. Azt mondta addig nem szeretne meghalni, míg meg nem bukik ez a mocsadék banda.
Logogrif
@m73: Igen nem tisztelt senkyházi ! "..air head..." HPL azaz hess...lábújhegyen !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.