Leblanc Győző talált rá felesége, Tóth Éva holttestére, erről Tilinger Attila nyilatkozott a Borsnak.

"Évi mosollyal az arcán halt meg" – férje talált rá Tóth Éva énekesnő holttestére
Fotó: Pixabay

Barátaik elmondása szerint Leblanc Győző megrogyott a gyász súlya alatt.

Győző képtelen könnyek nélkül beszélni Éva haláláról és meg is értem őt, hiszen kevés olyan igaz szerelmet láttam életemben, mint amilyen az övék volt. Húsz éven át voltak elválaszthatatlanok. Az én műsoraimnak is állandó szereplői voltak, hiszen a közönség itthon és külföldön is nagyon szerette azt a szimbiózist, ahogyan ők együtt éltek a színpadon

- fogalmazott Tilinger Attila.

Győző annyit mondott, hogy csütörtök reggel felébredt és mivel évek óta külön szobában alszanak, mert Éva tévé mellett, ő viszont teljes sötétben szeretett aludni, benézett hozzá. Azt látta, hogy az oldalán fekve, mosollyal az arcán aludt. Ezért kiment a kertbe, hogy ne zavarja. Másfél óra múlva ment be újra és akkor már benyitott hozzá. Megérintette és érezte, hogy a teste már kihűlt...

- nyilatkozta Leblanc Győző engedélyével Tilinger Attila.  

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.