Levélben köszöntötte Novák Katalin köztársasági elnök az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőit, biztosítva őket lelki közösségéről.

Novák Katalin imádkozik – elárulta, miben hisz hitvalló keresztényként
Kép: Facebook/Novák Katalin 

A Mária Rádió szombaton kiadott közleménye szerint augusztus 13-án közel húszezer ember indul útra az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapon, amelyet a Mária Út Egyesület szervez.

Novák Katalin levelében a háború pusztító hatására hívta fel a figyelmet. 

Együtt imádkozik az 1Úton Nemzetközi Zarándoknap részvevőivel azért, hogy a feldúlt otthonokba visszataláljanak a családok, hogy nyugodjanak a fegyverek, és a nagyhatalmak hagyjanak fel az ártatlan életeket követelő háborús uszítással.

- írta a köztársasági elnök, aki levelében rámutatott, hogy sokan vannak ma úton.

Olyan anyák, akik gyermekeiket menekítik a bombák elől, miközben férjeiket, fiaikat hátrahagyni kényszerülnek. Olyan gyerekek, akik egy hátizsákba csomagolták biztonságosnak hitt életüket, és mennek az ismeretlenbe. Úton vannak olyanok is, akiket a háború okozta nélkülözés és kilátástalanság kerget el otthonukból. Ők nem tudják, hova mennek, mi vár rájuk, csak azt, hogy menni kell

- fogalmazott a Novák Katalin.

Mi, hitvalló keresztények, hisszük, hogy az Úr meghallgatja imáinkat, és segít, hogy a harcban álló felek békét kössenek

– írta a köztársasági elnök, a kereszténység és az ima erejét kiemelv

Forrás: Bors

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
gina
Ov és nők seggében hiszel te repedtsarkú bábfigura...
Nyírfa
Elképzeltem. :D
Ha úgy imádkozik, ahogyan ablakot pucol, és ahogyan a magyarság egységét hordozza a szívében, akkor nekünk azért kell imádkoznunk, hogy legalább ne ártson.
Nessy
Ez a legkényelmesebb! Gondolatban velük imádkozik.
ómió
Pedig az efftársak a Lenin-imádókat kedvelnék!
csapnivalo
Ezért a tettéért is jár további 1 milliárd támogatás évente személyes kiadásokra. Működik az ima, amíg van adóbevétele az országnak. Egy töredékét bűnbocsánat cédulára költi majd és tiszta lelkiismerettel mehet parádézni tovább külföldi utakra.
Toller Béla
Egy valamirevaló ember mindenképpen megszólalt volna orbán ellen a fajkirekesztő duma után. EZ a szemét meg se nyikkant. Csak legyezgeti magát ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.