Üzenetnek és példának nevezte minden nyugati és keleti népnek a Kurultajt az Országgyűlés elnöke szombaton Bugacon, a rendezvény megnyitóján.

Kövér László szerint Kelet és Nyugat harapdálva nevelte életre a magyarokatFotó: Kövér László, az Országgyűlés elnöke beszédet mond a Szent Király Szövetség – a szentkirály elnevezést tartalmazó települések szervezetének – 25. találkozóján a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon 2022. augusztus 7-én. Kövér László Szent István legbecsesebb örökségének nevezte a keresztény magyar államot. MTI/Bús Csaba

Kövér László emellett hevesen ostorozta a nyugati világ "szellemi bérgyilkosait", akik meg akarnak másokat fosztani hagyományaiktól és hitüktől.

A Kurultaj hagyományőrző rendezvény nemcsak a hun, türk rokontudatú népek ünnepe, hanem egyben üzenet és példa is minden nyugati és keleti nép számára, amelyből mindenki bölcsességet és önbizalmat meríthet

- közölte Kövér László.

Volt amikor a Kelet, máskor a Nyugat "harapott belénk" az elmúlt ezer évben. Így neveltek életre bennünket, ezért vagyunk ma is erősek és életrevalók

- fogalmazott.

Kövér László arról is beszélt, hogy a magyarságot keletről és nyugatról is megpróbálták arra kényszeríteni, hogy feladja a másik égtájról származó kultúráját, tagadja meg gyökereit.

A magyarok nem megtagadni, hanem mindig is összekötni akarták a Keletet és a Nyugatot

- mondta a házelnök, arra utalva, hogy ezért kapta a kompország elnevezést Magyarország.

A komp igazi rendeltetése:

mozgásban lenni és összekötni a partokat, égtájakat, kultúrákat és érdekeket. Az önmagunkban bízó magyarok sorsa az "útközbeni boldogság"; örök mozgásban összekötni Keletet és Nyugatot

- hangoztatta.

Kövér László hozzáfűzte:

a magyarok szívesen lennének híd, az eltérő civilizációkhoz tartozó, de egymást tisztelő országok és népek mindenkinek gyümölcsöző tranzitzónája.

Hozzátette:

Amikor a Kelet és a Nyugat szembekerült, hanyatlást, ha együttműködtek, a felemelkedés esélyét hozta a magyaroknak

- tette hozzá.

Kövér László arról is beszélt, hogy jelenleg két olyan háború is zajlik, amelynek súlyos egzisztenciális kihatása lehet.

Az egyiket "a híradásokban orosz-ukrán háborúnak nevezik", és a tétje, hogy a nyugati és keleti nagyhatalmi politika tud-e a 21. századra stabilitást hozó új geopolitikai alkut kötni, vagy pedig a jelenlegi lokális konfliktust totális világháborúvá szélesítik, amelynek sem nyugaton, sem keleten nem lehetnek nyertesei, csak szörnyű vesztesei

- mondta.

Ahogy Ukrajna és Oroszország mellett már most vesztes egész Európa gazdaságilag, politikailag és erkölcsileg, és vesztesei a magyarok is

- közölte.

Kövér László szerint dúl egy másik, egyelőre vértelen háború is a teljes nyugati emlékezt kiirtásának céljával.

A "cancel culture", az eltörlés kultúrájának képviselői, a transzhumanisták támadják a nyugati emberek emlékezetét. Feladatuk, hogy minden létező emberi különbözőséget természetellenes módon felhasználva szembefordítsák egymással a fehér embert a feketével, a nyugatit a keletivel, a férfit a nővel, a fiatalt az időssel, a keresztényt a muszlimmal

- mondta.

Ezt a műveletet megtévesztő módon "érzékenyítésnek" nevezik, holott, amit tesznek, az valójában egy társadalmi méretű amnézia, vagyis emlékezet-, érték-, tudat- és identitásvesztés előidézésére tett kísérlet, hogy mindenki irányítható, eladósítható, valamint tulajdonától megfosztható legyen -

közölte a magyar parlament elnöke.

A demokráciára és az emberi jogokra hivatkoznak, holott valójában "meg akarnak fosztani bennünket szabadságunktól és jogunktól" ahhoz, hogy megőrizzük hitünket, hagyományainkat és kultúránkat, egyéni és közösségi méltóságunkat, hogy azok maradhassunk, akik vagyunk

- fejtette ki véleményét.

A nyugati világban működő "szellemi bérgyilkosok" gazdái és felbujtói a finanszírozók, a globálisan megszerveződött magánhatalmi pénzügyi érdekcsoportok, amelyek minden közérdeket képviselő államot és minden hagyományos közösséget ellenségüknek tekintenek

- fűzte hozzá.

Kövér László kiemelte: a Kurultajjal sokat lehet tanulni egymástól, és a külvilág is sokat tanulhat a rendezvénytől.

Például a brüsszeli uniós vezetők, "ha majd egyszer megtisztelnek bennünket őszinte érdeklődésükkel", megtanulhatják annak a török közmondásnak az igazát, amely szerint "ha a lóra fel nem szállsz, ne lendítsd a lábad"

- mondta.

Az uniós vezetők "velejéig elhibázott" (Oroszországot sújtó) szankciós politikájának az lesz az eredménye, hogy önmagukkal együtt az egész európai gazdaságot is porba rántják

- tette hozzá a fideszes politikus.

Forrás: MTI

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csak úgy....
ti harapdáljátok a saját farkatokat,mint a megkergült kutya!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nyírfa
@Maccska: Nincs vér nélküli forradalom. Ezért nem szabad játszani a tűzzel. Aki mégis rágyújt a benzintartály mellett, annak nincs joga tűzvédelemről beszélni.
Magyarán: aki abban érdekelt, hogy zűrzavar, elégedlenség uralja az országot, az már elővette a gyufát.

Egyébként az emberben együtt él a jó, a rossz, a negatív, a pozitív, a szeretet és a félelem , az önzés és az önzetlenség. Lehetne folytatni, de a lényeg az, hogy mit hozunk ki ezekből az energiákból.
csak úgy....
@Maccska: te már megint,valahol a setét pétschába keresed az igazságot?
minél tovább éheztetnek,nyomorítanak egy népet,az annál gátlástalanabbul fog mészárolni,gyilkolni! a másik,hogy a francia forradalmat egy csomó,orbánhoz hasonlítható megszállot figura vezette!
Nyírfa
@Maccska: Sok mindent el kell magyarázni napjainkban is, de mindenki kezdje saját magával és a saját hazájával. Igaz?
A szabadság, az egyenlőség és a testvériség velünk született állapot, csak elfelejtjük, kineveljük egymásból. Minél fejlettebb - tágabb - az ember tudata, annál inkább emlékezik, s minél inkább emlékezik, annál erőszakmentesebben tud boldogulni.
A családunkban van egy örökbefogadott - ma már természetesen felnőtt - cigány kislány, akivel addig semmi probléma nem volt, amíg a tágabb környezete nem kezdte diszkriminálni. Amíg a családban megélte ezt a számodra csak szlogenértékű hármas egységet, addig az iskolában , az utcán idézőjelbe tett jóakarók felvilágosították, hogy ő csak egy cigánylány, született bűnöző, bajkeverő.
Hogy mennyire fontos a nevelés, azt az ő példáján is lemérhettem: megjárta ugyan a poklot, amit a társadalom egy bizonyos szegmense kijelölt a számára, de erősebb volt az őt körülvevő, az identitását és önmegvalósítását támogató közeg hatása. Így vált sikeres emberré, boldog, egészséges édesanyává.
Pedig szerinted csak egy szlogen...kár, hogy nem tapasztaltad meg az erejét.
De hátha, csodák márpedig vannak, ugyanis mi teremtjük őket! :)
Nyírfa
@csak úgy...: 12.12

Elfajult. Mint a rendszerváltás. Mint Orbán. Az ember eleinte azt hiszi, ez a kicsi még belefér. A kis lépésre még egy, igazán, tényleg csak egy picike, ugyan mit számít? De a kicsi lépés , meg rá a picike már más minőséget teremt, olyat, ami már könnyen manipulálható, és mire észbe kapunk, már pont azt csináljuk, vagy még rosszabbat, mint amit felszámolni akartunk. Közben persze, magyarázkodunk, mosakszunk, mentegetőzünk és védjük a mundér becsületét, azt, amit már az első lépésnél elveszítettünk.
namihami
@Maccska: 07.37: Akkor, ha pont az Orbán (mert ugye, döntés nála) engedélyezné a gyökeres vizsgálatot. Addig, amíg valaki ennyire ellenzi, számomra csak gyanúsabb ő is és a személye is. Tiszta vizet önthetne, de eddig a pancsolók többsége inkább sárosabb lett. És ezt marhára szeretné elkerülni---bármi áron. Még úgy is, ha ezzel a kisebb sz@r hullik a fejére.
namihami
@Maccska: Nem, mert ahhoz 2/3-os törvény kell. Ezért nem tette az általad felsoroltak közül egyik sem. Ugyanis éppen a Fidesz/Orbán blokkolt végig. Ne írj---ez TÉNY.
Az pedig, hogy az irattár ki van takarítva? Pont ezt írtam feljebb. És ki volt akkoriban a ""takarítóbácsi""? Egy bajuszos kis vice, aki a Parlement cselédlépcsője mellett a titkos irattárban is sertepertélt. Mint titokminiszter--mégegyszer: Titokminiszter.
Hiszem (nem tudom), hogy az Orbán is attól ennyire ""putyinista"", hogy egy-egy tisztán olvasható példány a teljes orbáni életműről még Moszkvában is fellelhető.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.