Jelenleg a rendőrség is vizsgálja, hogy mekkora szerepe volt a Tarna patak teljes kiszáradásában annak, hogy egy borászat öntözésére szivattyúzta ki a meder vizét, a helyi fideszeseket is megosztja az ügy.

Zavar támadt a fideszes politikusok között: a Tarna kiszivattyúzása egymásnak ugrasztotta a párttagokat

A botrányt a kápolnai önkormányzat alpolgármestere, Szalóki Péter és a Bóday Pál által vezetett, szintén kápolnai illetőségű Macskaárvaház csapata robbantotta ki, miután gyakorlatilag lerombolták a Tóth és Tóth Pincészet homokzsákokból épített gátrendszerét és a vízkiemelő berendezéseket. 

Az ellenzék, élükön Mirkóczki Ádám egri polgármesterrel azonnal bojkottot hirdetett a borászat termékeire. Az akcióhoz csatlakozott a város DK-s szervezete is.

Oroján Sándor fideszes frakcióvezető másnap Mirkóczkit ítélte el a cég elleni fellépése miatt, hiszen szerinte Mirkóczkinak nem volt joga bojkottal támadni a borászatot, hiszen mindenkit megillet az ártatlanság vélelme – számol be róla a 24.hu

A borász vállalkozás fideszes jogi védelmet is kapott. Oroján Sándor jól ismert partnere, a szintén fideszes füzesabonyi képviselő, Gondos Istvánügyvéd állt a borászat mellé.

Ám számos fideszes mégis nyíltan szembe megy a demonstratív kormányoldali állásponttal, hiszen az egyik feljelentő a Fidesz Kál-Kompolti elnöke, Gyetvai Péter természetfotós, ökoturisztikai szakújságíró volt, aki a Mi Hazánk Mozgalom Heves megyei elnökével, Pápai Ákossal párhuzamosan kezdeményezett rendőrségi eljárást a szivattyúzás miatt.

Nyilvánosan ítélte el a boros vállalkozás gondatlanságát Illés Zoltán, a második Orbán-kormány egykori államtitkára és Morvai János, Tarna mentén élő fideszes közéleti szereplő is.

Forrás: 24.hu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jesz
ezek a buzgó patakvíz védők nemsokára szégyellni fogják magugat( a vastag bőr kivétel)...kiderül, hogy nemis úgy van, ahogy ők akarták látni a helyzetet.

Túltolták a bringát az irigy hevületben..
balos
@Dr. Proktor: Minek,mikor ott vannak a homo-kosok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.