Az infláció és a rezsicsökkentés elvágása is nehéz helyzetbe hozza az ipart.

Sorra zárhatnak be a szállodák és vendéglátóhelyek, ha a kormány nem lép közbeMTVA/Bizományosi: Farkas Melinda

Az index.hu szemléje szerint Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke hétfőn az ATV Start című műsorában elmondta:

„Most teljesen sötét alagútba megyünk bele, és nem tudjuk kezelni azt a fajta költségnövekedést, ami van. Áremeléssel sem lehet, arról nem beszélve, hogy azt feltételezzük, hogy ősztől az inflációs hatás miatt csökkenni fog a belföldi és a külföldi kereslet is.”

Flesch Tamás szerint kétségbe vannak esve a szállodaiparban dolgozók. Arról is beszélt, hogy ha szállodákat zárnak be, akkor el kell küldeni a munkaerőt, valamint a szállodabezárás is pénzbe kerül, hiszen az épületet ugyanúgy fűteni kell.

Ezért a kormánytól azt kérik, hogy engedje el a 4%-os turisztikai hozzájárulást.

„A rezsicsökkentés bár nem vonatkozik a szállodaiparban, de nehézség számukra, hogy le kell kötni számukra a gázt és az energiát, amit akkor is ki kell fizetniük, ha esetleg bezár a szálloda, ebben is elfogadnának segítséget a kormánytól” – részletezte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének tiszteletbeli elnöke.

Az éttermesek helyzete kicsit különbözik, de Flesch Tamás szerint szintén nagy bajban lesznek. Azt is mondta, hogy a vendéglátóhelyek tömegei fognak bezárni, nem elképzelhetetlen, hogy 30-50 százalékuk erre kényszerül az őszi hónapokban, a szállodák esetében ezt a számot 20-25 százalékra teszi.

Forrás: index.hu

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Szerintem látja a Geczi, hogy tönkrevágta az országot, és most nyakába ömlik az általa képzett rengeteg sz@r, és ettől becsavarodott. Graz-ból nem merik hazaengedni, mert közveszélyes. Nagyon nem tudni róla semmit. A faszbukját is hanyagolják, gondolom önállóan nem mernek írni a szolgák, mert a fejükbe kerülhet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
balos
Ki kell tenni a határra,hogy adakozzanak a stadionok fenntartására,mert a templomban nem lehet focizni!Még!
Emmersson71
A lényeg, hogy MiértSzaros (és MiértSzaros) kapjon támogatást a szállodáira, nehogy ̶m̶e̶g̶i̶n̶t̶ el kelljen bocsátania a dolgozói felét!
justhpeter
A kormány hozzáállása, hogy majd megsegíti a túrizmust és a vendéglátást az Unió pénzéből. Mint az egészségügyet és az oktatást is. Lefordítva: hárman fognak osztozni a semmin.
Nessy
@justhpeter: Miközben, ha kapnánk is pénzt, azt a negyedik " nevető", Orbán , gyorsabban eltünteti, mint egy világhírű bűvész!
ómió
És ennek a nem "népbutító szent piaci árnak" ilyen (efftársi?) velejárói várhatók!?
amortizáltok
tur az isztika ver gődik a turisztika ? orbán kipótolja hisz a stafirung a lányait érinti csiki - csuki alap on?bezár a Balaton is. sebaj oda sem jutottam az idén sem tavaj .

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.