Évtizedek óta nem volt példa arra, hogy Magyarországot egyszerre két jelentős, katonai kockázatokat is tartalmazó biztonsági kihívás érje – fogalmazott a honvédelmi miniszter a magyar haderőfejlesztésről szóló pénteki előadásában a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón.

Szalay-Bobrovniczky: két biztonság kihívás is éri egyszerre Magyarországot
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szalay-Bobrovniczky Kristóf rámutatott arra, hogy a keleti szomszédunknál hónapok óta háború dúl, a déli határokra pedig jelentős migrációs nyomás nehezedik.

A megváltozott biztonsági körülmények között a kormánynak is reagálnia kellett, mert fontos, hogy a haderőfejlesztés felfokozott ütemben folytatódjon – mondta. Ezt szolgálja a honvédelmi alap, amely egyfelől eszközök beszerzését és hadrendbe állítását, másrészt a személyi feltételek megteremtését is jelenti.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf előadásában hangsúlyozta: a magyar álláspont az, hogy a háborúból ki kell maradni és a tavasszal alakult kormány a választáson is erős mandátumot kapott a semleges álláspont képviseletére. Hozzátette: Magyarország történetének legnagyobb humanitárius segítségét nyújtja Ukrajnának.

A migrációs nyomásról szólva a miniszter megjegyezte: a honvédség a déli határon támogatja a rendőrséget és örömét fejezte ki, hogy megindult a határvadászok képzése. Szalay-Bobrovniczky Kristóf fontosnak nevezte, hogy megfelelő erejű, kiképzettségű és létszámú erők sorakozzanak fel a határon.

A tárcavezető nagymértékű felelőtlenségként jellemezte, hogy a rendszerváltás utáni első évtizedben a baloldali kormányok a hadsereget mind létszámában, mind képességében leépítették. A 2010 utáni kormányok azonban fontosnak tartották a haderő fejlesztését és a korábban teljesen leépített fegyvernemek – tüzérség, harckocsizás – újraépítését.

A honvédelmi miniszter fontosnak nevezte azt is, hogy a hadseregben elegendő katona legyen, ezért az eszközcsere mellett a létszámnövelés is alapja a haderőfejlesztésnek.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf előadásában a toborzás mellett beszélt az infrastruktúra-fejlesztésekről, a katonák egyéni felszereléseinek egységesítéséről és megújításáról, valamint a szárazföldi és légvédelmi eszközbeszerzésekről is.

Az idén negyedik alkalommal megrendezett négynapos Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpó "közös gondolkodás Magyarország jövőjéről" több tucat előadással és vitával, csaknem száz előadóval és több ezer résztvevővel. Az eseményen minden meghatározó jobboldali, konzervatív közösség képviselteti magát, de a rendezvény hagyományosan a jobb és baloldal közötti érdemi vita színtere is.

Forrás: MTI

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Ezt szolgálja a honvédelmi alap...""
Ez az az alap, amit a Vodafonra költenek? Hát akkor tényleg komoly katonai biztonságban vagyunk/lehetünk.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kulabombaafityiszre
Nyihaha nyerített egyet a bobrovniczky vén csataló,bár még a nyerítése is hazugság.
Eladott Ország
"Ha ez az ország nem az Európai Unió és lassan egész Európa egyik legsötétebb segglyuka lenne, ahol nemzetikeresztény csatakiáltásokkal legitimálják a korrupció legfőbb politikáját és az ország sóval behintését, egy ilyen sajtóhír után, hogy tudniillik egy hivatalban lévő, miniszterként futó dörzsölt stróman 1,6 milliárd forint osztalékot vesz ki a kaszinókoncesszióban (!!!) részt vevő cégéből, másnap már nem kellene bemennie dolgozni, mert bilincsben vinnék el a független állami hatóságok illetékesei. Mert az összeg arcpirító pofátlanságán túl nem az a valami, hogy egy pedagógusnak mondjuk 500 évig kellene dolgoznia ezért a pénzért, miközben a háromnevű strómanok kormánya beleröhögi az arcába, hogy azért nem fussa fizetésemelésre, mert Brüsszel nem fizet és a baloldal áskálódik (miközben a háromnevű strómanok kormányának esze ágában nem volt a pedagógus fizetésére költeni a még meg sem érkezett pénzeket, csak azután írta bele a terveibe, miután ráparancsoltak), hanem hogy a sok százezer forinttal megemelt közpénzfizetésű miniszternek úgy lehetnek ma Magyarországon kaszinói, hogy az állam, amelynek ő az alkalmazásában áll, egyben garantálja számára, hogy szinte senki másnak ne lehessenek. Így működik a NER gazdasági becsapódás előtt/idején: a félhülyének nézett populáció nyakába ömlesztik az irreálisan megemelt, egyébként marhára megvédett rezsiárakat, az Orbán-maffia meg közben hugyosra keresi magát a félhülyének nézett populáció átmosott, jellegétől megfosztott adóforintjaiból. És nem, az úristennek nem találják maguknál az extraprofitot, ha meg valaki mégis felveti, hogy ennél a Keresztapa kinézetű és stílusú figuránál (lásd: címlapkép) nem találtak véletlenül valami extra lovettát, akkor ráfér a pofájukra azt mondani, hogy azért nem lehet különadókat kivetni a kaszinókra, mert a koncesszióval szabályozott területekre jogilag nem lehet plusz terheket kivetni."
Gazella
Persze kis pityu! Jönnek a tomànszékely ner kutyàk! Nem a valós migráncsok!
Gazella
Magyarországnak kislétszámú hadserege van és ráadásul NATO tag a hadsereg..
Jó lenne ha kimosnád a szádat varangy mielőtt böfögsz a sajtónak valamit!
Gauntlet
a harmadik a hazaáruló fidesz !
a semlegességről meg annyit, hogy egész Európa az ukránoknak segít !
Eladott Ország
Egyszerűen nem tudnak hibázni... Tessék mondani, a FIDESZ-nél felvételi követelmény a büntetett előélet, vagy azt később is lehet pótolni?! A bűnbanda beavatási szertartásának része, hogy az új belépőnek először el kell lopnia valami értékeset az államtól. A priuszodat a felvételi kérelemmel együtt kell benyújtanod. Felvételi követelmény hogy, az első perctől zsarolhatónak kell lenned, különben hogy bízzon meg benned a keresztapa Don Viktor?!
uploads.disquscdn.com/images/c123951fd3bdb8f13e5ea5ceb0a3baeb315b833546eea52e21ce78698facf108.jpg
Vállalkozás: A kormány állami kezességet ad a kormányszóvivő Szentkirályi Alexandra férje (Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter) 53 milliárd forintos hiteléhez. Csúnya lenne, ha nem vállalna garanciát a komány a kormányra. Viki majd megmondja, melyik zsebéből ad egy kis osztalékot. A Keresztapa segít. Gondolom valamelyik családtag is a fő tulajdonos ahogy mindenben. Normális ország egyetlen polgára után sem/érte nem vállalna kezességet hogy gyarapodjon. Akinek nincs pénze ne álmodjon nagyot.
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/286572928_2107833246088065_4943432596478056573_n.png?_nc_cat=109&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=toDW2p4e0ZYAX_-b9Sg&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT9e8CslVs5TJY3jRD_NMwlmdAMeUNPk1un43rGtgNX0bQ&oe=630E98DF
A Mol-vezérhez került a honvédelmi miniszter csehországi repülőgyára. Mit érdekli őt a benzin ára!
rtl.hu/belfold/2022/06/24/hernadi-zsolt-szalay-bobrovniczky-kristof-aero-vodochody
namihami
""Ezt szolgálja a honvédelmi alap...""
Ez az az alap, amit a Vodafonra költenek? Hát akkor tényleg komoly katonai biztonságban vagyunk/lehetünk.
Yoda69
A legnagyobb biztonsagi kihivast a fideSS jelenti.
Istenakinincsen
Honnan kukázták ezt a milliárdos HM miniszter urat? Mit akar a sok szárazföldi és légvédelmi eszközzel, meg a sok katonával? Megvédeni 0rbánt?
Az országot megvédeni? Kitől, de mindegy mert ahhoz kevés. Katonai diktatúrához meg sok(k).
Ne legyen a földön egy db katona sem! A fegyvereket beolvasztani és béke lesz!
Pálinkás Pál
ezt a majmot is likvidálni kéne a többivel együtt
Giovanni Alba
@Istenakinincsen: tegnap, 23:10
filmezek.com/online-filmek/bunraku/
Érdekes film egy elképzelt világról, ahol nincsenek lőfegyverek, nincsenek katonák, de az emberi természet (irigység, gyűlölet, bosszú) változatlan.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.