Tihanyban zajlik épp a Tranzit, amelyet minden év augusztusában rendeznek meg. A rendezvényen politikusok és szakértők vitatják meg a magyar közélet aktuális eseményeit. A Tranziton szombaton a második vitát Deutsch Tamás és Ujhelyi István folytatta le. Heves vita alakult ki a politikusok között. A vita után Deutsch a Facebookon is üzent Ujhelyinek.

Deutsch Tamás nem bírt leállni és még a heves vita után is rúgott egyet Ujhelyi Istvánba: Vesztes Tranzit Garázsvitától való távozás után reklamációt nem fogadunk el

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az Unióból való kilépés kérdése mértékadó fideszes képviselő szájából el nem hangzott

– jelentette ki Deutsch Tamás a Fidesz EP-képviselője a Tranziton, ahol Ujhelyi Istvánnal, az MSZP EP-képviselőjével vitázott az Európai Unió jövőjéről. Ujhelyi István ezután példaként hozta Varga Mihály és Kövér László korábbi kijelentéseit, akik szerinte vitatták Magyarország helyét az Unióban. Válaszként Deutsch Tamás konkrét idézeteket kért.

A Fidesz Unió-párti?

– hangzott el ezután a kérdés, amire Deutsch azt kezdte el fejtegetni, hogy velük szemben, akik a szuverenitás maximális védelméből kiindulva gondolkodnak az Unióról, az Ujhelyi által is képviselt elv, az a merjünk kicsik lenni elve, ami az önfeladás elve. Ujhelyi megkérdezte, hogy mégis mikor is mondott ő ilyet, amire Deutsch elkezdett Horn Gyuláról beszélni, aki ezt képviselte, és márpedig Ujhelyi a politikai ikonjának tartja az egykori miniszterelnököt.

Neked Horn Gyula, nekem Bibó, mindkettő '56-os, csak a barikádok másik oldalán álltak

– mondta Deutsch, amire Ujhelyi azt mondta, kétségtelenül Horn Cölöpök című könyve rántotta be a politikába és az MSZP-be, de ma 2022-t írunk, és az a Bibó, aki Deutsch példaképe, biztosan nem nézné jó szemmel a Fidesz politikáját, mert annak semmi köze Bibó örökségéhez.

Az uniós szankciókon is ment egy sor vita. Ujhelyi szerint az dől a kormányzati kommunikációból, hogy az uniós, brüsszeli elhibázott szankciós politika miatt vagyunk nehéz helyzetben, miközben az összes szankciós csomagot megszavazta az Unióban Orbán. Deutsch szerint egyrészt éppen Orbánnak köszönhetjük, hogy nem vonatkoznak Magyarországra az energetikai szankciók és annak káros hatásai, másrészt feltette a kérdést Ujhelyinek, hogy szerinte olyan jók és hatékonyak-e azok a szankciók, elérték-e a céljukat.

Deutsch megkérte Ujhelyit, hogy hagyják abba azt a hazugságot, hogy Orbán is megszavazta volna az energetikai szankciókat, mert ez nem igaz, éppen neki köszönheti Magyarország, hogy nem érinti ennek negatív hatása. Ujhelyi erre azt mondta, hogy tehát akkor a végül elintézett, és Orbán által is aláírt szankciós csomag egy jó csomag? Mert akkor mégiscsak furcsa az a kormányzati kommunikáció, hogy a mai magyarországi helyzetért az uniós szankciós politika a felelős.

„Minden felelős politikus – titeket nem sorollak ide – azt mondta, hogy maga a szankciós politikai elhibázott” – mondta Deutsch, amire Ujhelyi kicsit már ingerültebben azt kezdte el mondani, hogy életében először jött a két gyerekével, és a feleségének mondta is, hogy jöjjenek, ez egy jó hangulatú dolog lesz, de

„ennek a beszélgetésnek így semmi értelme, akkor inkább menjünk ki mindannyian és a gyerekeinkkel foglalkozzunk. Egy picit vegyél már engem is komolyan.

Azt gondolom, hogy tettem le az asztalra annyit, hogy meghallgatod, amit mondok, nem figurázod ki, nem személyeskedsz, hanem válaszolsz arra, amit kérdeztem” – mondta a szocialista politikus, majd megismételte, hogy Deutsch az egyik pillanatban azt mondja, hogy a magyar miniszterelnök elérte, hogy jó szankciók legyenek, amiket aztán megszavazott, majd azt mondja, az egész szankciós politika rossz, a kormányzati propaganda pedig azt harsogja, hogy azoknak, akiknek nem jött be az élet annyira, mint ebben a vízparti sátorban ülőknek, azoknak a szankciós politika miatt rossz.

A tagnapi vita kapcsán Deutsch ma sem állt le még, és Facebook oldalán azt írta:

Vesztes Tranzit Garázsvitától való távozás után reklamációt Ujhelyi képviselőtől sem fogadunk el. Ennyi

A szombati vitát itt lehet megnézni:

Forrás: Index, Telex, hirtv.hu

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Jaj hát minek vitázni ezzel a szippantóval. Neki a diktatúra minél további fenntartása a célja.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
mackoka46
Jaj hát minek vitázni ezzel a szippantóval. Neki a diktatúra minél további fenntartása a célja.
colibri
Azt a vitát megnézni, amelyben Deutsch szerepel? Isten mentsen meg attól mindenkit! Annyira neveletlen, annyira bunkó és erőszakos, nem engedi beszélni a vitapartnerét és mindezt csak azért, hogy a saját idióta hazugságait tolja. Azonnal elkapcsolok, ha megszólal a tv-ben, annyira elviselhetetlen.
Gyurka80
@mackoka46: Újhülye megint hozta a hülye szoci formáját!
Eladott Ország
2004-ben volt két fideszes országgyűlési képviselő akik nem szavazták meg hazánk EU csatlakozását az országgyűlési döntés során. Orbán és Áder. Van még kérdés?!
i.pinimg.com/564x/df/35/07/df3507043f3e591fe852ca63bd4caf2f.jpg
A XX. században több diktátor is bebizonyította, demokratikus eszközökkel is vígan hatalomra lehet jutni, majd lebontani a demokrácia legalapvetőbb intézményeit. És mint tudjuk, a diktátorok egymástól tanulnak…
hirarena.com/_user/page/news/716.jpg
Eszembe jutott egy vicc /a cápa mondja ettem egy politikust , honnan tudod , nem volt gerince !
Eladott Ország
Annyit elárulok, hogy az egyik Deutsch Tamás. Eljutunk odáig, hogy csak önmagához lehet hasonlítani.
uploads.disquscdn.com/images/fb61a4a5e35425a98fe3d3682a4ca669a43041883dbd47f9107b6a2533f6b10a.jpg?w=800&h=640
Egy jogász szakvéleménye, Deutsch Tamásról
uploads.disquscdn.com/images/24b5492f4460bc43dc3b4c27bcbaca5bdbb709b3c79498c50682989d6d9895fc.jpg?w=800&h=1078
Ez a nyomorult öregecskedő, drogfüggő politikai kanpunci még mindíg abból él hogy rendeztek neki egy műbalhét '88-ban Prágában ,ahol állítólag nagyon ellenált a kommunista rendszernek de erre nézvést semmilyen komolyan vehető bizonyíték nincs. Azért mentek ezek Prágába, mert jó volt a sör (és olcsó), a csehszlovák rendőrök meg úriemberek voltak, jó cseh szokás szerint. Mentek volna Bukarestbe bohóckodni...
uploads.disquscdn.com/images/2b7ed20a56d6915a40cefa813a7e8fe860091771ca8915a2a8bcb5c2eb1c1df5.jpg?w=800&h=600
Németh István
Kiegészítés!!>> az ujhejyinél alljasabb, ocsmányabb, alávalóbb, szar, tróger nem létezik! Ez az egysejtű lény egyszerűen írtandó!
Nessy
Rompika jó szokása szerint abszolút "úri módon" viselkedett, mint mindig! Olyan védett jobboldali, keresztény stílusban!
Pálinkás Pál
@Németh István: de szépen jellemezted magad...irtandó!
Tejbetök
@Németh István: Micsoda nagy szavak és mindezek igazak rád is!
Eladott Ország
@Németh István: „A diktatúrához nem kell Hitlerbajúsz és karlendítés.” Valóban! Nem kell bajusz, sem karlendítés. De kell egy senkiházi! Nem kellett neki, simán véghez vitte külsőségek nélkül is. Bár bajuszát még csak belül viseli, de kívül már egyre erőteljesebben képviseli. Ennek határozott tanúságát adta az elmúlt évek után idén is, nemrég is.(Ormos Mária, történész az MTA tagja)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/297338454_510841774177353_2699704526636921236_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=IsyE6boTCKAAX8LuZav&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_dLYt3K8FaIfeTv8OmsWxqWxOgkDz-gsXsHExIFPnjXw&oe=63116F81
simmering73
Most hogy így nézem ezt a képet, eljátszhatná a főszerepet a Winnetou remake-jében. Kiaf@szom ez az indián?
Nyírfa
Tompika nem tényező. Azért nem tényező, mert tompika. A vitától eltekintek, de az ajánlóban leírtak alapján Ujhelyi leiskolázta a mi kis neandervölgyinket.
Németh István
@Eladott Ország: Igazat KELL, hogy adjak!!! >..."a diktatúrához kell egy senkiházi"... ez az ujházi senkiházi sajnos nagyon is van, de remélve nem sokáig - a moslék hazaáruló valójával! IGAZ> Gratula>>> @Eladott Ország:
Németh István
Szeretem amikor ennyien UTÁLJUK EZT A SZEMÉT MOCSKOS HAZAÁRULÓT!! ebből következik, hogy a szarházi eltakarodik a picsába!
csipetke
Ezt az ápolatlan, hajléktalan kinézetű majmot, dajcstompit van még aki komolyan veszi?Az agyatlan annyitisérjankó brüsszeli drogosokról beszélt? Itt van mindjárt tompi...
Logogrif
Ki ill. mi az a schwartz...?..."..patsy..."
Eladott Orszáq
@Németh István: „A diktatúrához nem kell Hitlerbajúsz és karlendítés.” Valóban! Nem kell bajusz, sem karlendítés. De kell egy senkiházi! Nem kellett neki, simán véghez vitte külsőségek nélkül is. Bár bajuszát még csak belül viseli, de kívül már egyre erőteljesebben képviseli. Ennek határozott tanúságát adta az elmúlt évek után idén is, nemrég is.(Ormos Mária, történész az MTA tagja)
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/297338454_510841774177353_2699704526636921236_n.jpg?_nc_cat=108&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=IsyE6boTCKAAX8LuZav&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_dLYt3K8FaIfeTv8OmsWxqWxOgkDz-gsXsHExIFPnjXw&oe=63116F81
percsi
@Németh István: "Kiegészítés!!>> az ujhejyinél alljasabb, ocsmányabb, alávalóbb, szar, tróger nem létezik! Ez az egysejtű lény egyszerűen írtandó!"

Most aztán igazán büszkék rád az országból elmenekült volt osztálytársaid!
surdilloFUJT
@Németh István: Idétlen barom agynélküli szopógép,költözz össze ezzela --most i drogos-senkiházi tolvajjal!!!Nagyon szép pár lennétek!!!
surdilloFUJT
@percsi: Először te,mega jóq.va nénikéd,majdaz összes hozzád hasonló genetikai korcs!!!
surdilloFUJT
Ez a drogzsák,már olyan mint egy idióta szellemi korcs!!!A 2 millárdos kapunyitókat jól MEGVÁSÁROLTA,DE MÉG NEM SZÁMOLT EL VELE!!!
puszt
Aki tompikával szóba áll, az meg is érdemli... Így tényleg nehéz lesz, ha itt tartunk...
kisfalud
Ej Tompika! Az igaz, hogy sosem volt kifinomult érzéked, hogy megérezd a politika rezdüléseit, ma sincs, gondolj arra, hogy pl, Navracsicsot pl azért nevezte ki a mostani posztjára a főnököd, hogy eltakarítsa a hozzád hasonlók EU elleni politikai hőzöngését, hogy a mocskos pénzükhöz hozzá jussatok, és elhitesse velük, hogy a ti véleményetek nem számít és el se hangzott!
Nincs könnyű dolga a Navrának, hogy Brüsszelben a magyar demokráciát méltatva feledtesse a kivégzésszerű leváltásokat, és az egyszemélyes, statáriális jellegű döntéshozatalt.
Te pedig jól érzed magad a megszokott viselkedésformádban, és örökké élőnek hiszed az illiberális zavaros eszméiteket. Nem gondolkoztál el azon a törvényszerűségen, hogy legtöbb ember a halála előtt megmagyarázhatatlan módon jobban érzi magát? Nem lehet, hogy ez a politikai berendezkedésekre is igaz?
gina
Cigány kokainos nivó már itt tart a magyar...
koszpeko
@surdilloFUJT: Nem baj, hogy @percsi: a barom agymosott Pityukát ídézte?
Macskaszem
Az ellenzéknek nem kéne fideszes rendezvényre járni. Főleg fideszes közönségnek olyan kérdést szavazásra bocsátani, ami borítékolhatóan a fidesz javára fog eldőlni.(pl.Hajnal Miklós)
Nyírfa
@surdilloFUJT: 00.34

@koszpeko: ugyan már felhívta a figyelmed a tévedésedre, de nem állom meg , hogy szóvá ne tegyem: az elllenzéknek, a magát kritikus szelleműnek tartó fórumozónak különös gonddal illik odafigyelni arra, hogy értően olvasson, hogy egyáltalán: olvassa el azt a beírást, amelyre reagálni kíván.
Igencsak kiábrándítóak azok az otromba támadások, ahogyan nekimentek teljességgel vétlen fórumtársaitoknak.
Az kevés, nagyon kevés, hogy Orbánt nem akarjátok hatalomban látni. Hogy miért nem, és ti milyen szemléletű és hangulatú társadalomban kívántok élni, s azért mit és hogyan tesztek, sokkal fontosabb mint csípőből ugatni bárkire is.
ómió
Szóval, továbbra se efftársi ez a Deutsch!
telegdilaci
@mackoka46: Ez egy X@RHÁZI-rossz Drogos, azzal vádolják a baloldalt hogy miattuk nem kapjuk meg a nekünk járó EU-Támogatásokat,amikor a Kormánypárti politikusok saját maguk alatt vágják a Fát nem kell senkinek gátolni a támogatások kifizetését,megteszik ők saját maguk amikor mindennek elmondják az EU-t a Politikába vissza kapaszkodott Lézer Jani is magát minősítette a tahó bunkó beszólásával Azt ejtete ki a száján hogy Navracsicsnak nehéz dolga van mivel gazemberekkel és Drogosokkal,kell az Eu-s támogatásokról tárgyalni,én szégyeltem magam hogy egy Miniszter aki egyszer már kibukott a kormány köreiből vissza sírta magát gondolom ezért engedte meg magának ezt az alpári beszólást!
Nessy
Lehet, hogy Tompikára gondolt Lázár a Brüsszeli drogosokkal?
percsi
@surdilloFUJT: "@percsi: Először te,mega jóq.va nénikéd,majdaz összes hozzád hasonló genetikai korcs!!!"

Mit is akartál írni? Mert nincs értelme! Egy vérbeli fidkeresztény vagy!
A genetikai korcsok java az elmúlt években fejlődtek ki! Úgy látom te is közéjük tartozol!

Sem én, sem a nénikém nem volt se jóq.va, se rosszq.va, csak szeretjük a férfiakat.
Már ez is baj?
Q.va és hímringyó! Az, aki pénzért eladja magát! Te is közéjük tartozol!
percsi
@surdilloFUJT: Tovább olvasva az írásaidat, visszavonom: Egy vérbeli fidkeresztény vagy!
Most már csak az érdekelne, miért támadtál meg!
kisfalud
@Nessy: Azért a Lázár se százas, pont most amikor úgy rinyálnak Brüsszelben a pénzükért mint egy falka siratóasszony a jó fizetségért a temetésen, és ilyennel hergeli a döntéshozókat! Vagy az Orbán rajongóinak tetszeleg, és talán a helyére pályázik, ahogy a közelmúltban gyanakodtak sokan?!
Németh István
@mackoka46: @kisfalud: @percsi: @Nessy: A Dajcse Tominak nagyon igaza van és volt is!!!
A lényeg ilyen szarköteggel mint az ujházi szóba állni nem lehet, ez egy undorító aljas hazaáruló gazembere! a nemzet szégyene havi 6 millióért! Hogy minden uniós ülésen fossa össze magát a nyilvánosság előtt, hogy mielőbb kitíltsák, hányunk ha szóba jön!
percsi
@Németh István: zsóti! Te szégyentelen! Miattatok áll az ország a csőd szélén!
Nehogy azt hidd, mert hazug, gyalázó, értelmetlen szitkokat szórsz szét, a bűneidet meggyóntad és meg fog változni az értelmes emberek véleménye. Már késő!
Hamarosan lakolni fogsz!
A volt osztálytársaid üdvözölnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.