Facebook-bejegyzéssel válaszolt Márki-Zay Péter, miután ismét "külföldi bevatkozást" emleget tavaszi kampányával kapcsolatban a kormánymédia. No meg sorosoznak is rendületlenül.

Lehet, hogy Orbán a Soros-bérenc? Nehezen cáfolható bizonyítékokkal rukkolt elő Márki-Zay Péter
Fotó: Miniszterelnökség/Pelsőczy Csaba

Mint fogalmaz, "a Mindenki Magyarországa Mozgalom hazánk történetében elsőként teljesen átlátható módon a főkönyvünk minden sorát dátummal és összeggel, anonimizálva nyilvánosságra hozta (a törvényes határidő jövő május, és az is csak a végösszegekre vonatkozik). A Fidesz-KDNP ahelyett, hogy példaként a saját oldalán is bevezetné az átláthatóságot, szokásához híven sorosozni kezdett, ezért szeretném az alábbiakat leszögezni" – teszi hozzá-

A Fidesszel ellentétben az MMM sem Soros Györgytől, sem szervezeteitől nem kapott támogatást. Márki-Zay Péter, Orbán Viktorral ellentétben, soha nem találkozott Soros Györggyel, aki őt soha nem támogatta és akit ő ekképpen soha nem is árult el

- írja az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje.

Márki-Zay Péter arra is rámutat, az MMM nem párt és soha egyetlen fillér közpénzt sem használt fel – ami a Fideszről és támogatóiról sajnos nem mondható el – ekképpen az Állami Számvevőszék hatókörébe sem tartozik.

A saját pártfinanszírozási és kampányszabályait is rendre megszegő Fidesz-KDNP vádaskodásait cáfolva közöljük, hogy az MMM és támogatói pártokat nem finanszíroztak, nem is finanszírozhattak, sem belföldi, sem külföldi forrásból

- olvasható a politikus bejegyzésében.

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

drrotf
Nekem az a közmondás jutott az eszembe, hogy "Aki másnak vermet ás, maga esik bele!"Nem kellene az alvó Márki Zay-t piszkálni, mert a hatalmon levőknek sokkal több van a rovásán, amit ha kiteregetnének, akkor a média ettől lenne hangos.Régi bolsevik trükk, hogy vádold meg ellenfeledet azzal, amit te követtél el, talán eltereled a figyelmet sokkal lényegesebb dolgokról.Aki Soros pénzén kupálódott ki, tanult és Soros tartotta el az ösztöndíjával , az ne rója már föl másnak, ha esetleg ő is elfogad némi pénzt ettől az embertől, mert az ilyen ember hálátlannak és irigynek tűnik a szememben!Az ilyenkor hallgasson mint aki betett!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Istenakinincsen
@Qqberci: Ne mááá...sokat fejlődött "azóta".
drrotf
Nekem az a közmondás jutott az eszembe, hogy "Aki másnak vermet ás, maga esik bele!"Nem kellene az alvó Márki Zay-t piszkálni, mert a hatalmon levőknek sokkal több van a rovásán, amit ha kiteregetnének, akkor a média ettől lenne hangos.Régi bolsevik trükk, hogy vádold meg ellenfeledet azzal, amit te követtél el, talán eltereled a figyelmet sokkal lényegesebb dolgokról.Aki Soros pénzén kupálódott ki, tanult és Soros tartotta el az ösztöndíjával , az ne rója már föl másnak, ha esetleg ő is elfogad némi pénzt ettől az embertől, mert az ilyen ember hálátlannak és irigynek tűnik a szememben!Az ilyenkor hallgasson mint aki betett!
Béla333
A tények a hülyemagyar maffiahíveket soha nem zavarták. Ha mocskolni kell, hát gondolkodás nélkül mocskolnak.
Mert ezt várja el tőlük a PÁRT!
ómió
Ó, igen! Ő jött Amerikából, nem te! Igaz, tökkelütött!? Ez már a "bolsi tuti"!?
amortizáltok
@m73: röviden bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű másképp a saját viselt dolgaiddal vádol az ellenségeidet, vagy az ellenzékedet !!! lám 12-13 éve neki bevált és az ellenzéknek titúlált vélt és valós társulások egymásnak estek lenyelték vagy benyelték amit eléjük vetettek, és mára aki azt állitja , hogy itt van ellenzék azt meg én röhögéssel nyugtázom, elégedetlenek ezrei százezrei vannak de EGYSÉG az mint fogalom nincs, ha 190 évet él orbán addig viháncol a nyakatokon , az enyémen nagyon már nem , akár hová innen el nem holnap még ma ez az ország a Hazám fogalmát elveszitette ,eljátszotta, az ellenzék meg még ASSZISZTÁLT is hozzá csupa tocskával :pártocskával 5-15 percenként álláspontok váltakoztak. ez babaruházás nem kiállás az elv a cél mellett.
gina
@ómió: Hagyd abba a bolsizást, az még mindig jobb mint az ilyen román cigány mint te és a gazdid elmebeteg 1 Bites
Sámannus
Putyin csörgősipkás lotyói takarodjatok a közéletből!
drrotf
A hozzászólások egy részét tekintve az jutott eszembe, hogy a héten volt műsoron a Spektrumon Hitler népe című dokumentum film.Jóformán nem látok különbséget a Hitleri Németország népe, lakosságának a megnyilvánulásai és a hozzászólók egy része között, és ezt intő jelnek kellene tekinteni. Ők is nyugodtan megvoltak , éltek a fasizálódó intézkedések, a náci eszmék térhódítása mellett.Nem izgatta őket a nemzet társaik a más eszmét vallók , a zsidók deportálása, kivégzése ellen, mert Hitler a háborús gazdálkodása révén és más országok kirablásával az 1918-as életszínvonalat meghaladó életet biztosított a németek számára.Riasztó a hasonlóság a mai magyar társadalom lemondó, beletörődő hangulata és a németek álláspontja között! Az ilyen magatartás vezetett odáig , hogy a történtekért egyetlen németet sem találtak a szövetségesek akik felelősséget éreztek volna azért amit és ahogy a németek a II.világháborúban csináltak.Mindenért Hitlert tették felelőssé, ami ugye nem lehet igaz, mert a sok bűncselekményt az egyes emberek hajtották végre!Mindenkinek látnia kellene ezt a filmet, mert a történelem az élet nagy tanító mestere, és az okos emberek tanulnak a hibáikból és nem ismétlik meg az elkövetett bűnöket 80-100 év múlva!
amortizáltok
@amortizáltok: nézd a képet kiket ábrázol és azért mszp mszmp pártok szlogenje a fogd rá a nyuszira itt meg az ellenzékre, ez a terelés, ami 12 éve működtetve van náluk a fideszben a tőbbi kivülállóra ha igy magyarabb. régi poén 4 náció föl a kondérban háromnál fegyveres őrők vigyázzák ki ne mászhassanak csak a magyar kondérnál nincs fegyveres vajon miért a válasz mert aki feljut hogy kimászhasson azt a tőbbiek visszahuzzák ez magyaros nemzeti mentalitás 1000 év erről szólt lásd a történelmünket
ómió
@gina: Most meg már a román cigány státuszodat hazudnád másokra, gyagyás (va)gina!? Még ez is ahhoz kell, hogy a 100 millió legyilkoltatok rühesbolsi elkövetőit (ugye, "az még mindig jobb"?) a "haladók sorába emeld"? Ugyanakkora bolsi tetü vagy, mint azok!
Szevasztok
Csak egy zseni képes átverni ez a gazembert, ORBÁN.
fergeteg
Te meg amerikai ügynök vagy Márki .
Betelepített felforgató. S a magyar bolsik bedőlnek neki,a kapitánynak.
NKF
Miért nem kussol már ez a bukott f@sz?
archive
Ilyen és ehhez hasonló képekkel kellett volna teleszórni választás előtt az országot - palkátokat, médiát mindent. (Szöveg nem is kell mellé, mert a legtöbb fideszfan úgysem tudná értelmezni - elég a fotó!)
ómió
@Nanya: A saját "családi rítusodat", szarkupac efftárs, ne nekem ajánlgasd! Maradj meg a "csináld magad" efftársi mozgalmad keretében!
Virág Árpád
@m73: Mert a mi nagy bölcs vezérünk értékeli a buzgóságodat!
Virág Árpád
@m73: Nem! De tudod ki a mi nagy bölcs vezérünk?!
Nanya
@Virág Árpád: Nem kívánlak a hátam közepére se ,de te időnként felbukkanó idióta,azért hozod formád,a fidess formáját !
Baszdmegjóska ,ritka hülye vagyol te !
Takarodj a picsába ! Hülye !
Nanya
@ómió: mászodol le azonnal a mamád unokájáról te elmebeteg kisztitkár !
anyádat qrjad ! bödös bolsi !
Virág Árpád
@Nanya: Hol evett a fene eddig? Néha felbukkansz, fröcsögsz, mint egy LIPSI! Ja, nem mint, mert az is vagy!!! Jellemző attitűd!
ómió
@Nanya: Már a tetvesbolsi magadéit, a saját efftársaidat se ismered fel ott az elmeosztály efftársi tagozatán, szarkupac efftárs!? Kérjél magadnak új terápiát! Anyádat meg csak utána dugjad!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.