Jánoshidán például az öregek napközi ellátását biztosító épületet fogják bezárni, és a faluházba költöztetik a szolgáltatást. 

Két éve cserélték korszerű gázkazánra a korábbi faelgázosító kazánt Jánoshidán az óvodában és az idősek napközi ellátását biztosító épületben, most viszont kiderült, hogy nem fogják tudni kifizetni a gázszámlát – olvasható a Népszava cikkében. 

A faluházba költöztetik az időseket: gondban vannak az önkormányzatok

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A száz fős óvodát nem lehet kiüríteni, az időseket azonban a faluházba költöztetik. 

A lap szerint az áramszerződéssel is gond van, nem tudják megkötni, mert a korábbi 65 forintos kilowattóránkénti ár 380 forintra ugrott, emiatt csak a közvilágítás 20 millió forintba kerül egy évre (a korábbi 3,5 millió helyett), miközben a falunak az iparűzési adókból 40 millió forintos bevétele származik.

A város polgármestere, Eszes Béla szerint nincs annyi fa Magyarországon, hogy mindegyik önkormányzat és az eddig gázzal fűtő családok átálljanak a fatüzelésre. De még ha lenne annyi fa, akkor is gondban lenne a jánoshidai önkormányzat, amely az előző években gázzal működő rendszereket alakíttatott ki, de most a gáz és villany elszálló árait már nem tudják kigazdálkodni. 

A közétkeztetéssel is gond van, az erre kapott állami normatívát eddig évi 10 millióval kellett kiegészíteni, de most már 20 millióval kell, pedig már négyszer árat emeltek. A családokat tovább már nem lehet terhelni, mivel már az inflációt és a megdráguló fűtést sem tudják kifizetni, és a szociális támogatásokért már olyanok is bejelentkeztek, akik eddig soha – magyarázta a polgármester a Magyarországi Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) pénteki beszélgetésén.

A 200 köbméternyi szociális tűzifakeretre eddig átlag 200 család jelentkezett be az 1000 jánoshidai háztartásból, idén viszont már 400, és az első hideg nap után még többen lesznek – vélekedett a település első embere. 

A rendezvényen Karácsony Gergely budapesti főpolgármester is felszólalt, szerinte a fővárosban is nagy az érdeklődés a rezsitámogatási programjukra. 

Karácsony szerint sokkal nagyobb a baj, mint ahogy azt a kormány állítja. Más európai nagyvárosokhoz hasonlóan Budapesten is készül már a lista, hogy szükség esetén a közszolgáltatásokat milyen ütemben csökkentsék vagy állítsák le – a főváros listáján az első a díszkivilágítás visszafogása lesz. A cikk szerint a legújabb dilemma ennek kapcsán az adventi kivilágítás, ami nem visz el sokat, de azt üzenheti az embereknek, hog minden rendben van, holott nincs. 

"A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az energiakereskedők a legrosszabb forgatókönyvvel számolnak és vagy nem is adnak ajánlatot az önkormányzatoknak a jövő évre, vagy megfizethetetlen áron. Így a főváros egyéves megállapodás helyett negyedévben gondolkodik. Karácsony nem tudja elképzelni, hogy az idei évet le tudják zárni folyószámlahitel nélkül, de szerinte nem a fővárosi önkormányzat lesz ezzel az egyetlen. (Eszes Béla szintén jelezte, hogy nekik sem jön majd ki nullára az év vége.)"

– olvasható a cikkben.

Gémesi György gödöllői polgármester, a MÖSZ elnöke ugyanezen a beszélgetésen elmondta, az önkormányzatok uszodabezárással, díszkivilágítás-csökkentéssel, a nem kötelező szolgáltatások elhagyásával és más kényszerintézkedésekkel próbálnak előremenekülni. 

Az egységes stratégia kialakítása érdekében a MÖSZ találkozóra hívta a többi önkormányzati szövetséget is, valamint levelet írtak a belügyminiszternek, amelyben kezdeményezték az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsának összehívását, mint alkalmas fórum lehetne az érdemi egyeztetésre.

"A MÖSZ azt is javasolja, hogy a kormány hozzon létre az önkormányzatok energiaigényét lefedő kvótát, ahonnan a települések saját közszolgáltatásaik biztosítása érdekében biztonsággal beszerezhetik a szükséges mennyiségű gázt és áramot akár piaci áron. Jelenleg ugyanis hiába írnak ki tendereket, mert vagy nem kapnak ajánlatot, vagy horribilis áron. Az energiaszolgáltató nélkül maradt önkormányzatok egyébként most is vásárolhatnak az államon keresztül, de arra 10 százalékos büntetőkamatot számítanak fel. A MÖSZ ennek eltörlését, valamint lakosságarányos kompenzációt kér az önkormányzatoknak az energiaválság kezeléséhez. Nincs b-terv – mondta Gémesi.

A települések képtelenek kigazdálkodni az elszálló energiaárakat, ha nem lesz állami segítség, akkor jön a fagyszünet"

– olvasható a Népszava cikkében.

Forrás: nepszava.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Baker
Miért nem adják át azt a napközi otthont ingyen a kormánynak? Ők megoldanák az összes problémát.
Clavigo
@KisTehen: Már megint " magolsz " Böcce ..Mai napra ennyi a mondani valód...? Többet nem bíznak rád..? A ráájongók köréből is a hülyébbek közé tartozol ?..
Baker
Miért nem adják át azt a napközi otthont ingyen a kormánynak? Ők megoldanák az összes problémát.
Pági
Tessék menni ahhoz a kormányhoz, amire szavaztak! Várjanak onnan segítséget!
Gazella
@KisTehen: na húgyagyú! Menj ki a rétre legelni!! Megint mija faszról hablatyolsz?!!
117
@KisTehen: Saját állításod szerint boldog házasságban élsz és három gyereked van (szegény gyerekek), de te még is itt lógva ba*zod a rezet egész nap.
A szektások már csak ilyenek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.