Ha valaki elfelejtette volna, azt a DK most emlékezteti, miután a csütörtöki kormányinfó épp arról szólt, milyen fontos lesz az energiával való spórolás.

Ki emlékszik már? Az Orbán-kormány a választások előtt kigúnyolta azokat, akik spóroltak az energiánMTI Fotó: Máthé Zoltán

A kormány a választás előtt azokon gúnyolódott, akik az energiával való spórolás szükségességéről beszéltek

– reagált a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője a csütörtöki kormányinfón elhangzottakra.

Barkóczi Balázs online sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter rezzenéstelen arccal jelentette ki, hogy a „kormányzati rezsiemelés miatt”, a spórolás jegyében, mindössze 18 fokra fogják felfűteni a közintézményeket.

Ez is azon ügyek közé tartozik, amelyekről a választás előtt hazudott a kabinet

– tette hozzá.

A választás előtt azt mondták, hogy nem lesz rezsiemelés, majd a hétszeresére emelték a gáz árát, azt mondták, hogy Magyarországon nem kell majd spórolni az energiával, most pedig bejelentették, hogy 18 fok lesz az iskolákban

– fogalmazott a politikus.

Orbán Viktor miatt került ilyen helyzetbe Magyarország és amíg a miniszterelnök marad, addig marad „a válság, a megszorítások és a rezsipánik is” – fogalmazott a képviselő. Hozzátette, a Fidesz eddig majdnem mindent megvalósított abból, amivel a választás előtt az ellenzéket vádolta.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Nálunk lez energia dögivel. Csak nem tudjuk megfizetni. Még az ötödárú fincsi orosz gázt sem, ami amúgyilag sokkal drágább, mint a piaci árú.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Nálunk lez energia dögivel. Csak nem tudjuk megfizetni. Még az ötödárú fincsi orosz gázt sem, ami amúgyilag sokkal drágább, mint a piaci árú.
csak úgy....
@KisTehen: nektek orbán az igazmondó juhászotok? :) birka vagy boci?
Macskaszem
@KisTehen: Orbánnál hazugabb geci nincs a földön. Ez a szarláda még álmában is hazudik. de akkor is, ha csak kinyitja azt az ótvar pofáját.
Tonyróma
Az Orbán-kormány az ellenzék kottájából játszik!
Nessy
@KisTehen: A DK emelte meg a rezsi költséget, rendelte el a spórolást, a 18 fokot?? Nem Orbánnak hívják a miniszterelnököt? Nem ő mondta, hogy nem lesz megszorítás, az ellenzék akar hozzányúlni a rezsihez? Jókora óriás plakáton is hirdette a kormány! Nem ő és a kormánya döntött a héten? A tények makacs dolgok!
division
Óvodák és bölcsődék zárhatnak be, mert 18 fokig lehet csak fűteni a közintézményeket. 25% - kal kell csökkenteni a gázfogyasztást. Rohadjanak meg mind, mondja ezt egy több mint 25 évig Fideszes szavazó. Még csak megoldást sem keresnek erre az egészre, pont mint a pedagógus bérekre. Brüsszel az oka...Na és annak ki, hogy nem kaptuk meg még mindig az EU - s pénzeket? Vajon miért szabadult el ilyen mértékben az infláció? Még egyszer, "mondom" még egyszer mondom: Rohadjanak meg.
117
A jó kérdés: Ki NEM emlékszik arra?

Pl. az agyhalott birka Kistehén, aki a goebbelsi propagandát nyomatja itt éjt nappalá téve. A felesége meg a három gyereke addig ki van kötve láncra.
Őrő é bodottá KisTehén családi élete (Novák Katalin támogatásával)
Clavigo
@KisTehen: Siralmas vagy,böcce.. Nem veszed észre ?
division
@KisTehen: Te sem változol meg szerintem soha. Attól, hogy egy ember évtizedeken át a Fideszre szavazott, nem kellene azt jelentse, hogy gondolkodni sem tud. Mondjuk más a helyzet, ha valaki bérkommentelő, vagy netalán a Fideszes elit tagja...
verőce21
@division: Én pedig úgy gondolom, Te vagy a megalkuvó...!
Megtaláltad így a lelki békédet ezen az oldalon...? :)
amortizáltok
majd csak beletörik a foga azt hitte neki örökkön örökké ütni fog a nap lassan pedig sztem csoma gol hat
csak úgy....
@verőce21: mióta megalkuvás a gondolkodás és éleslátás,te fideszes tucatember!?
verőce21
@csak úgy...: csak nem a te vakságodra utalsz...?
Apfelbaum
A fideszes talibok mindenben megértőek orsóssal..
MAnyul 3000 milliárd
-covid halottak száma
-400 feletti eu árfolyama
-eü. állapot
-lenyult ezer milliárdok stadionra,a slepp kifizetni,stb
Reggelig lehetne folytatni de egy kérdés :miért engedik neki a sok fideSS jobbágy!??
kereső
@Apfelbaum": de egy kérdés :miért engedik neki a sok fideSS jobbágy!??"- mert jobbágy/ genetikusan alattvaló. És mert a "gondolkodás", az bolsevista trükk.
csak úgy....
@verőce21: ne erölködj, inkább húzd ki a buta buksidat orbánék seggéböl!
human
Pár hete a Kossuth propaganda rádióban azon nevettek, hogy nyugaton lekapcsolják a díszkivilágításokat. Mi meg örülhetünk, ha ennyivel megúsznánk.
verőce21
@csak úgy...: Láttuk, milyen sikeres voltál itt az MZP kampányoddal, te ostoba...!
Hááááá...Hááááááááááá...Háááá...!
csak úgy....
@verőce21: kampányolt neki a tököm, én csak válogattam a lehetséges nem ostobák között,te nagyon ostoba! :) -persze ti magyarok ,ragaszkodtok a megszokott,lopós,hazudozós kisz. tagokhoz...
nezelodo
Nem baj, eddig a tanyasi öregasszonyok a rezsicsökkentésnek örültek, pedig soknál se gáz se villany sincs, most meg a rezsicsökkentés csökkentéséről hiszik, hogy az a fejedelmük ajándéka.
Béla333
"Ki emlékszik már?"

Egy biztos: a hülyemagyar maffiahívők biztosan nem emlékeznek már...
balos
Azon fognak meglepődni az emberek,mikor a gázcsapból is a fideSS folyik!
Emmersson71
@KisTehen: Ezek tények. Vagyis aki hazudott, hazudik és hazudni fog, az Orbán és bűntársai!
division
@verőce21: Nekem nem kellett megtalálnom semmit, de csak a hülye nem látja milyen irányt vett az ország. Azt hiszed, gondoltam volna erre még úgy 2 éve?
Aki Én
@division: Pedig akkor már nem volt kérdés.
Aki Én
@verőce21: ,,ezen az oldalon...?"

Aki ha nehezen is, de meglátja a fidesz valódi, hazaáruló, tolvaj arcát, az már átkerül egy másik oldalra?
Na, ezért mondom, hogy ijesztően buta és megvezethető vagy.
Aki Én
...ez a ,,velünk vagy ellenünk", egy igazi bolsi szlogen.
Olyan fideszes.
ómió
És képes volt nem számítani arra, hogy Brüsszel nekünk efftársiasan legalább tízszeres gázárat "fog kivívni"!? Na, ne má'!!!
verőce21
@Aki Én: (09:02) valódi megkeseredett gyűlöletgombóc vagy, egy istentelen korcs...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.