Úgy tűnik, újabb jogszabály-változtatásra lesz szükség.

Erre nem gondoltak: Orbánék „18 fokos szabálya” törvényt sért

Mint azt mi is megírtuk, a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél és az állami tulajdonú gazdasági társaságoknál. Ez pedig azt jelenti, hogy a fűtési szezonban 18 fok lesz az állami intézményekben – derült ki a csütörtöki kormányinfón.

A fűtés ilyen szintű letekerését rendeletben még nem rögzítették, de a bejelentés miatt a hvg.hu felkereste a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetét. A testület vezetője, Boros Péterné azt mondta:

Ez az intézkedés szabályt sért, mert ülőmunka esetén fél méter magasan 20–22 fokot kell biztosítani, ami azt jelenti, hogy ez a 18 fok az ülőmunkát, szellemi munkát végzőknek egészségügyi kockázatot jelent.

Ezt a jelenleg is hatályban lévő, a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló törvény mondja ki, mutatott rá Boros Péterné. Egészen pontosan így néz ki a hivatkozott rész: “(4) Zárt munkahelyeken a végzett munka jellegétől és az évszakoktól függően, a munka nehézségi fokát jellemző munkaenergia-forgalmat figyelembe véve, álló munkánál 1 m magasságban, ülő munkánál 0,5 m magasságban a 2. számú melléklet szerinti megfelelő hőmérsékletet (klímatényezőt) kell biztosítani", ami hideg évszakban biztosítandó 20–22 °C léghőmérsékletet jelent.”

Nem is beszélve arról, hogy a kormány egy ilyen jelentős döntés előtt nem is konzultált az érintett szakszervezetekkel.

Forrás: hvg.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Qqberci
A csútkány és a gondolkodás? Na neeee...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Yoda69
1 honapja meg a nemeteken rohogtek, akik takarekoskodasi kampanyba kezdtek. Most meg rajtuk is tulteve mar csak 18 fokot engednek. Dilettans idiotak.
Hol az a penz, tobb szaz milliard, ami az EU epiletek szigetelesre es futes korszerusitesre adott? Ja abbol lett a fel meteres kilato, a tobbi meg ment az orban-pereputty offshore szamlaira.
szegfue
@vacsi: 5:24 De azért, ha leülsz, még takarót is teszel Magadra, nem?
Nessy
Nem probléma a szabály! Semjén éjfél tájban benyújt egy módosító javaslatot 16 fokról, amit másnap a gombnyomagató droidok meg is szavaznak. Aztán tud villogni a kormány, hogy ők 18 fokot engedélyeznek!
balos
@szópó-ómió: Gyühet bizony!Jó kiszlány leszel a szájer bulin!Kitőmve eddig úgyis csak pénzzel gudtak a sötét agyadért!Most legalább magadénak érezheted a "gecit" is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.