Az MMM alapító elnöke kiáll mellettük.

Márki-Zay: „Le a kalappal azon pedagógusok előtt, akik részt vesznek a gördülő polgári engedetlenségben”Márki-Zay Péter/Facebook

A tanárok – mivel a helyzetük még mindig nem került megoldásra – tovább folytatják a polgári engedetlenséget. Sok helyütt annak ellenére teszik ezt, hogy kirúgással fenyegetik őket, erre reagált most Hódmezővásárhely polgármestere, véleményezve az egész tényállást.

Le a kalappal azon pedagógusok előtt, akik részt vesznek a gördülő polgári engedetlenségben. Bátor emberek, hétköznapi hősök. Annak ellenére folytatják, hogy már kapják a kirúgással fenyegető leveleket azoktól a tankerületi igazgatóktól, akik a Klebelsberg Központ vezetőivel együtt milliós jutalmakban részesültek tavaly év végén, miközben a tanároknak nagylelkűen 1-1 beiglit ajándékoztak karácsonyi „jutalom-falatként”

–kezdi a bejegyzését.

Hát nem hiányzik még elég tanár az iskolákból? Ezt a hatalmat tényleg semmi más nem érdekli, csak a jogos érdekeikért harcolók megfélemlítése?

– teszi fel a kérdéseket. Majd reflektált arra a hírre is, miszerint a miskolci Herman Ottó Gimnáziumban visszavonták az igazgatóhelyettes megbízását – maga a tankerületi igazgató adta át neki a határozatot.

A diákok érdekében őszintén remélem, hogy matematikát, fizikát továbbra is taníthat

– jegyzi meg Márki-Zay.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

mackoka46
Gyomorforgató, hogy kirúgással fenyegetnek ezek a mély keresztény zsugori farizeusok.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 14:19
Ha az bün hogy a pedagógusok magasabb bérre tartanak igényt a megalázóan kevés helyett miközben a hatalom próbálja megfélemlíteni öket,egy olyan maffiózó képében aki az olajszökítésből gazdagodott meg,nos akkor én tánogatom a polgári engedetlenséget.
kulabombaafityiszre
@Shikari: ma, 15:04
Milyen rendelet?Olyan nincs egyenlőre,hogy valamilyen rendelet.
human
@Shikari: Az a gond hogy úgy alakították át Orbánék a sztrájk törvényt, hogy ellehetetlenítsék annak kivitelezését és elvegyék sztrájk jellegét. Nézz utána a sztrák fogalmának!
Így viszont kizárólag polgári engedetlenséggel gyakorolható a sztrájk jog. Nem hagyott más lehetőséget Orbán.
ómió
Maki efftárs, bizony, imádja a saját munkakerülő fajtáját!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.