Fazekas Csilla több mint 50 százalékát szerezve a szavazatoknak megnyerte az időközi önkormányzati képviselői választást a budavári körzetben. 

A választást azért kellett kiírni, mert az időközben a Momentum elnökévé választott Gelencsér Ferenc a parlamentbe ült át az önkormányzati képviselő-testületből.

Ismét Fideszes kézre került a budavári körzet

A kép balszélén Fazekas Csilla, a fidesz I. kerületi önkormányzati képviselője

Fotó: Facebook

Ez azt jelenti, hogy teljesen elolvadt az a fölény, amivel az ellenzéki frakció rendelkezett az önkormányzatban a 2019-es önkormányzati választás óta.

Ezzel a kerületvezetés mozgástere alaposan leszűkül a 2024-es önkormányzati választásig, és ahogy Miklósi Gábor a beharangozójában írta, Budavár visszahódítását a kormányoldal szimbolikus sikerként is elkönyvelheti.

Forrás: 444.hu

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Istenakinincsen
Budavár visszafoglalása kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek:))Talán a törököktől foglalták vissza, vagy az oroszoktól??? Mit ünnepeltek birkák?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Istenakinincsen
Budavár visszafoglalása kis lépés az embernek, hatalmas ugrás az emberiségnek:))Talán a törököktől foglalták vissza, vagy az oroszoktól??? Mit ünnepeltek birkák?
Nessy
Már úgyis a kormány úgy kezeli a Várat, mint a saját hitbizományát! Nem sokára a plebsz, csak egy kis részét látogathatja? A csókosok meg fillérekért bérelhetnek önkormányzati lakásokat, amit majd egy idő után jelképes 1 forintér "megvehetnek!
gina
Idióták, megérdemlik, legyen csak 450 az euro, a hus kilója 3-4000 ft,benzin 1000 ft litere ,,, mi kell még ezeknek az agyhalott idiótáknak???
gina
@Shikari: Beteg buzi te vagy a magyarok egyike??? te román cigány hahahahhahahha, tiád is lehet OV zsiros segge te elmebeteg nyaldosd neki, biztos azért nincs már fogad panelproli
gina
A lány füléböl igazán hiányzik a fidesz fülbevaló a fiuk kis buzik ennyi !!!
gina
@KisTehen: Inkább a cigány készüljön a börtönre,,,, te idióta
Clavigo
@KisTehen: @Pegero: @Shikari: Egy extra " vonatozást " iktassatok be,,így takarodó elôtt...( szajjertől kapnátok 1 like- ot )
lusta
Semmi újdonság. A matyar nemzethy gyapjasok szeretik, ha őket és másokat is, akár télen nyírják és ezt ők bizony meg is szavazzák!
Béla333
Legalább dolgozott az ellenzék? Kampányolt? Vagy úgy gondolták, hogy e nélkül is megkapják a szavazatot?
117
@sgl: Ágh Attila: a Fidesz rá fog omlani a magyar társadalomra, ebből nincs kiút

hirklikk.hu/kozelet/agh-attila-a-fidesz-ra-fog-omlani-a-magyar-tarsadalomra-ebbol-nincs-kiut/403745/

@KisTehen: Akkor is a történelem rossz oldalán állsz, te fartúró kis buzi birka, hiába nyeritek agyon magatokat. A kijózanodás nektek, csicskáknak fog a legjobban fájni.

Hogy téged idézzelek: "HAHAHAHAHAHAHAHAHA"
Béla333
Ellenzék váltó és maffia váltó hangulat van egyszerre az országban.
Az átlag szavazó az egész politikusi "elit"-et a pokolba kívánja. Nem csodálom!
Pálinkás Pál
azt hiszem bármiféle változáshoz először az impotens ellenzéket kell lesöpörni, és nem málé, puhapöcsöket a helyükre...
117
A választásra jogosultak 37%-a vett részt a választáson, míg 63%-uk éredktelenség miatt elmellőzte a megjelenést (magyarul: szart az egészbe).
simmering73
Milyen aktívak lettek itt a propeller kreténjei. Bezzeg ahol kellene, ott hallgatnak mint szar a fűben.
simmering73
@Maccska: Szerinted ez most országvezetés? Ja igen, a vágóhídra.
Clavigo
@KisTehen: 23.40.tegnap. Nem forgok ilyen körökben Böcce... Te benfentesnek látszol,,,mesélj..
Nyírfa
@sgl: 06.36

Igen, de , sajnos, nemcsak a kommunikációval van baj.
Az I. kerület polgármesterasszonya - és mögötte az önkormányzat - olyan elemi hibákat vétett, amelyek előre is vetítették a várható vereséget, feltéve, ha igazak annak a cikknek az állításai, amelyet linkelni szeretnék, de sehol nem találom a tegnap olvasott elemzést. Ha előkerül, hozom.
Szevasztok
Igy jár aki többet akar lopni mint a fidesz.
Pálinkás Pál
@Maccska: igazad van, ezt a mostani ellenzéket nyugodtan fel lehetne húzni a lámpavasra mellétek, egy-két embertől eltekintve...
Nyírfa
@Horizont: 10.06

Visszafoglalták a várat az ellenségtől. :) Egy kormány, amely ellenségként kezeli, és akként hirdeti az ország lakosságának jó felét. Miközben belőlük él. Kell ennél többet mondani róluk?
Eladott Ország
„Micsoda ésszel kormányozzák ezt a szerencsétlen országot? ... 115 éve is itt tartottunk. Mágnás, ispán, püspök, inas... kurvavilág. Nagy fölfordulás lesz ebből... "A magyar ugaron nem változik semmi, mert a gaz lehúz, altat, befed." Ezt írta 1905-ben. Ady 100 évvel ezelőtti megállapítlátásai sajnos a mai magyarországi állapotokra is teljes mértékben helytállóak. Lehet, hogy ezért is szálka a regnáló hatalom szemében Ady?!
scontent-prg1-1.xx.fbcdn.net/v/t39.30808-6/298323201_511993057395558_3496040413853727198_n.jpg?_nc_cat=102&ccb=1-7&_nc_sid=730e14&_nc_ohc=r0uYMqeKtxYAX8_hS8h&_nc_ht=scontent-prg1-1.xx&oh=00_AT_DS1hJbhuix5jKi_z8ymxdRnWQI3BYOoA73X1vyOKL5Q&oe=6323E5B7
ómió
Buda kijózanodott, vagy csak a vörös rongyait ette szét a moly?
namihami
Folytatódhat a ""bayerelvű"" lakáshozjutás elve. Várom a helyi lakosok siránkozását, amikor a feje fölül fogják eladni a lakás tulajdonjogát és megkapja az emelt összegű lakbérről szóló értesítését.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.