Még csak tervben van Ferenc pápa látogatása, de a kormány máris intézkedni kezdett. Semjén általános miniszterelnök-helyettesi jogköreit ugyanakkor egy kicsit megnyirbálták.

A hvg.hu cikke szerint hétfő este jelent meg egy kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amelyben a következő szerepel:

„A Kormány Őszentsége Ferenc pápa 2023. évre tervezett magyarországi látogatása előkészítésének és lebonyolításának kormányzati felelőseként a miniszterelnök általános helyettesét jelöli ki”.

A miniszterelnök általános helyettese pedig nem más, mint Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke. 

Semjén Zsolt fontos feladatot kapott, ő készíti elő a 2023-as pápalátogatást

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond a több mint másfél milliárd forintból felépített, közösségi és lelki térként funkcionáló Megmaradás Háza átadásán Szatmárnémetiben 2022. szeptember 8-án.

Fotó, címlapkép: MTI/Kiss Gábor

A lap emlékeztetett rá, Novák Katalin köztársasági elnök augusztus végén járt a Vatikánban, ahol a Ferenc pápával történt 40 perces beszélgetés után azt közölte, hogy az egyházfő megerősítette, hogy szándékában áll 2023-ban egy magyarországi látogatás. Ez azonban azt mutatja – hívja fel a figyelmet a hvg.hu –, hogy az elhatározás nem végleges, függ a világpolitikai helyzettől és a pápa egészségügyi állapotától is – mindenesetre Novák Katalin maga is azt mondta, hog elindulhat a látogatás előkészítése.

A kormány egyik kezével adott Semjén Zsoltnak, a másikkal azonban elvesz tőle, ugyanis a lap szerint egy másik kormányhatározatban csökkentették az általános miniszterelnök-helyettes hatáskörét. 

Eddig „a nemzeti és történelmi emlékhelyekhez kapcsolódó feladatok tekintetében” Semjén volt a kormány kulturális örökségvédelemért felelős tagja. 

Ebből a körből a kormányhatározattal azonban kivették a védett műemlékekre, védetté nyilvánított kulturális javakra, kiemelt nemzeti emlékhelyek részét képező közterülettel szomszédos ingatlanokra vonatkozó állami elővásárlási jog gyakorlását. 

"A kormánytagok hatáskörét felsoroló rendelet szerint a kulturális örökség védelméért általában Lázár János építési és beruházási miniszter a felelős, kivéve a Semjén Zsolthoz tartozó emlékhelyeket, valamint a Budai Várnegyedet, a Citadellát és a visegrádi műemlék-együttest, ahol a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely az illetékes. Ebből az következik, hogy a műemlékekkel kapcsolatos elővásárlási jog Lázárhoz kerül"

- olvasható a cikkben.

Forrás: hvg.hu

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
ómió
@justhpeter: Annyira "azsúr" vagy "kicsim", mégpedig - hiába tagadod - efftársiasan, hogy még mindig az évtizedekkel ezelőttnél tartasz!? A kérdés már rég nem az, hogy kik "rendelkeztek", (30-40 éve), hanem, hogy per ma kik rendelkeznek bolsi párttagkönyvvel! Azok pedig a megélhetési efftársi példaképeid! Az meg, hogy kiknek vagy a csáposa, a kommentjeidből tisztán kiiderül! Az efftársaké!
117
@ómió: Rád is írnám hogy hazaáruló! kollaboráns csinovnyik!, de te egyszerűen csak hülye vagy.
justhpeter
@ómió: Ne fáradj a gondokodással, már nem sok időtök van hátra
ómió
@117: Azért indulsz ki mindig magadból, hogy másra hazudhasd?
ómió
@justhpeter: Ezt írja a Lenin összes? De, hisz', az az egész hazugság!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.