Időközi választáshoz képest magas részvétel mellett, meggyőző fölénnyel nyerte meg a vasárnap tartott voksolást a Fidesz-KDNP jelöltje az első kerületben. Ezzel a kormánypártok újabb helyet szereztek vissza a baloldaltól. A voksolást azért kellett kiírni, mert a körzet 2019-es Momentumos nyertese, Gelencsér Ferenc a Parlamentbe távozott és később a párt elnöke is lett. Helyére így a Momentum jelölhetett, de az elnökkel megtámogatott kampány is kevés volt. Sőt, a baloldal szinte összes “nagyágyúja” tiszteletét tette a körzetben, de ez sem volt elég a sikerhez. Pedig Budavár szimbolikus fontosságú, itt szinte meglepetésszerű volt a 2019-es baloldali győzelem, így mindkét oldal számára komoly téttel bírt, hogy megtartsa, vagy visszaszerezze az egyik körzetet.

Forrás: vasarnap.hu
Feltöltő: vasarnap
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vitriol
Buda legnagyobb fideszes bukása fürjesbalázs volt áprilisban. Azzal dicsekedjetek!
gina
Álmodjatok szar fidesz szemetek,,,,,és bilibe lóg a fogatlan pofátok

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.